km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Szijjártó: Japánnal is megállapodtak több mint 12 ezer gyógyszer szállításáról

Szijjártó: Japánnal is megállapodtak több mint 12 ezer gyógyszer szállításáról

A járvány elleni védekezésben észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni, tekintettel az emberi élet és egészség védelmére, a gazdaság újraindítására és a normális élet visszanyerésére - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

 

A tárcavezető kiemelte: a kormánynak az elmúlt napokban hozott intézkedéseit hármas célrendszer határozta meg, ennek része az egészségügyi ellátórendszer felkészítése egy eddig soha nem látott helyzetre, kedvező startpozíció biztosítása a gazdaságnak az új világgazdasági korszakban, valamint az utazási korlátozások miatt önhibájukon kívül külföldön rekedt magyarok hazahozatala.


Megjegyezte: mivel az európai országok a járvány csúcspontja utáni időszak kihívásaival is eltérő időpontokban szembesülnek, fontos figyelembe venni más országok tapasztalatait. Kifejtette: hétfőn átlépte a 10 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akiknek segítettek hazatérni, és még 541 olyan magyar van, aki a korlátozások miatt eddig nem tudott hazajönni, nekik is minden támogatást biztosítanak. Minden mentesítő járatot bejelentettek az EU-nak, és szinte mindegyik járattal más uniós országok állampolgárait is elhozták, de sem választ, sem támogatást nem kaptak az uniótól - közölte.


Szijjártó Péter elmondta: az egészségügyi védekezés sikere érdekében légihidat hoztak létre Kína és Magyarország között, eddig több mint 130 repülőgép szállított ezen eszközöket. Eddig 132 millió 175 ezer maszk érkezett és még 40 millió 400 ezerre van szerződés. 3298 lélegeztetőgépet hoztak eddig, 1351-et az elmúlt héten. 2 millió 370 ezer teszt érkezett, és még 1 millió 170 ezerre van szerződés, továbbá 68 millió 665 ezer védőfelszerelés jött, és még kevesebb mint egymillióra várnak - sorolta.


Kitért rá: Kínából 850 ezer olyan gyógyszert kaptak, amely jó eredményeket mutat a koronavírusos betegek kezelésében, és amelyet csak három másik országnak adtak, valamint Japánnal is megállapodtak több mint 12 ezer gyógyszer szállításáról. Megjegyezte: Magyarország több országtól is kapott segítséget, és Magyarország is segített másoknak, így a határon túli magyar közösségeknek, szomszédos és nyugat-balkáni országoknak.


A külügyminiszter arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban orvos-szakmai vitákról írt a sajtó, de nyilvánvaló, hogy különböző eszközöket különböző ellátási fázisokban használnak, és amit az egészségügyi terület kér, azt megrendelik és leszállítják az európai szabványoknak megfelelően.


A gazdaságot illetően kifejtette: bár az ellenzék segélyeket követel, a kormány továbbra is a munkahelyek létrehozására fókuszál. Egy uniós szabályváltozást kihasználva legfeljebb 800 ezer eurós összeggel támogatnak Magyarországon működő cégeket, amelyek hajlandók beruházásokat létrehozni - magyarázta. Közölte: eddig 526 cég  - köztük 416 magyar - jelentkezett, összesen 254 milliárd forint beruházást vállaltak, és ezzel 93 650 munkahely megvédését biztosítják. Az erre a célra szánt 50 milliárd forintos keretet megduplázták, és készek újabb pályázati keretet nyitni - mondta. Hozzáfűzte: tárgyalnak az EU-val, hogy a maximális támogatási összeget eltörölhessék, május végére ígért választ az unió.


Szijjártó Péter hangsúlyozta: politikai vitákkal is szembesültek az elmúlt időben, "alapvető és megmosolyogtató hazugságokkal" a koronavírus-törvény vonatkozásában. Hallhatták, hogy nem ülésezik a parlament és találkozhattak "sunyi nácizással is" - fogalmazott.


Közölte: most, hogy az Országgyűlés arra készülhet, hogy jogszabállyal vessen véget a veszélyhelyzetnek, mindenki, aki "ennek ellenkezőjét hazudta", elnézést kérhetne. Ez ugyan nem fog megtörténni, de elég az, hogy "belesültek a hazugságaikba" - jelentette ki a külügyminiszter. (MTI)

 

Fotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat