km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Aranytoll Életmű-díjat vehetett át Szenkovits Péter

Aranytoll Életmű-díjat vehetett át Szenkovits Péter

Március 13-án adták át Budapesten a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában a hagyományos sajtónapi díjakat. Idén a Savaria Fórum munkatársát, Szenkovits Pétert is elismerték: Aranytoll Életmű-díjban részesült.

Idén március 13-án tartotta meg hagyományos sajtónapi ünnepét a a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) budapesti székházában. Az ünnepség ceremóniamestere Gyürke Kata, a MÚOSZ elnökségi tagja volt, köszöntőbeszédet mondott Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke, aki szomorú, de valós képet vázolt fel a magyar sajtó mai helyzetéről, szavaiból ugyanakkor némi bizakodást is ki lehetett hallani.

Beszédet mondott dr. Martin József Péter közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója is, aki 2003 és 2009 között a Figyelő című hetilap főszerkesztőjeként dolgozott. Irányítása alatt 2006-ban a Figyelő szerkesztőségét Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki.

A MÚOSZ sajtónapi ünnepsége minden évben lehetőséget ad arra, hogy díjakkal, kitüntetésekkel ismerjék el a kiváló újságírókat. Az elnökség és a választmány 1978-ban határozta el, hogy a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő munkát végzett kollégáknak életművük elismeréseként Aranytollat adományoz, mely egy 2021-es módosítás után az Aranytoll Életmű-díj nevet kapta.

A díjat minden évben a Magyar Sajtó Napján adják át az Aranytoll Bizottság javaslata és a szövetség elnökségének közös döntése alapján, idén harminc ajánlás érkezett, közülük öten vehették át a díjat Kocsi Ilonától, a MÚOSZ elnökétől és Szále Lászlótól, az Aranytoll Bizottság elnökétől.

Aranytoll Életmű-díjban részesült Lengyel Nagy Anna, Benda László, Kardos Ernő, Nemes Gábor és a Savaria Fórum munkatársa, Szenkovits Péter.

Szenkovits Péter 1957-ben született, újságírói pályáját 1983-ban kezdte a Vas Népe szerkesztőségében. Mind a teljesítmény, mind a minőségi munka terén hamarosan a munkatársak élmezőnyébe került. Alaposságára jellemző, hogy kéziratot addig nem adott ki a kezéből, ameddig az információt minden oldalról körbe nem járta, azt le nem ellenőrizte.

A MÚOSZ-ba 1983-ban lépett be, azóta is folyamatosan tagja a szervezetnek.

Dolgozott az MTI szombathelyi szerkesztőségében, később Budapesten, az Esti Hírlapnál. A Tér-Kép című, Nyugat-Dunántúlon megjelenő független hetilap egyik alapító tagja, szerkesztője lett 1988-1991 között.

1991-től tíz éven át vezette a Vas Népe hírrovatát, majd a Kisalföld napilap soproni szerkesztőségét irányította. Hetilapot indított Soproni Ász címmel, majd újra a Vas Népénél dolgozott.

Szenkovits Péter írói pályafutását nem csupán újságcikkek kísérik, hanem a tizennégy eddig megjelent könyve. Kötetei nagy része interjúk gyűjteménye, de írt riporttémában könyvet gyermekének, Budának fogantatásáról és születéséről. A viszontagságos lombikbébi kísérletüket és próbálkozásukat írta meg a Fényemberke című kötetben, de három könyve jelent meg Törőcsik Mariról (2016-ban, 2021-ben, 2023-ban a harmadik, bővített kiadás). Jelenleg nyugállományban van, de most is dolgozik gőzerővel. Riportjait, interjúit a hetente megjelenő szombathelyi kiadású Savaria Fórumban publikálja.

Kedvenc témái közé tartozik a kultúra, a színház. Munkáját mindig az alaposság, a pártatlanság jellemezte – írta laudációjában Benkő Sándor, aki sajnos nem tudott jelen lenni az ünnepségen, ezért helyette Gyürke Kata olvasta azt fel.

Az Aranytoll Életmű-díj után kiosztották a Magyar Sajtódíjat, melyet újságírók és teljes alkotóközösségek is megkaphatnak. 2024-ben Ács Dániel (444.hu), Halmai Katalin (Népszava) és az Átlátszó szerkesztősége kapta meg a díjat. Ezt követően átadták a Vastoll, a Földes Anna interjú-díj, Az év gazdasági újságírója díj, a Virág F. Éva-díj, a Kétfilléres-díj, A MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja szakmai díjakat is, illetve kihirdették a MÚOSZ karikatúrapályázatának nyerteseit is.

 

Fotók: Aradi Péter / MÚOSZ

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.