Szenes Hanna és Alekszej Navalnij: mártírok, örök példaképek

Szenes Hanna – Anna/Anikó – magyar költő, zsidó származású brit ejtőernyős, izraeli nemzeti hős emlékének szentelt megrendítő estet Bíró Eszter (1977; énekes, színész) és Widder Kristóf (1988; fizikai színházi koreográfus, színész, rendező). Egyszerűen, tisztán „vetítették elénk” Hanna életperiódusait. Jelenítették meg lényét, vágyait, céljait. Lenyűgöző, magával ragadó hitét. A Budapesten született, írói vénával megáldott Hanna tizennyolc évesen, 1939-ben – amikor a megkülönböztetés, a kirekesztés mindennapi valóssággá s egyre inkább fojtogatóbbá, elviselhetetlenebbé vált – Palesztinába vándorolt ki. A cionista (a zsidó nép nemzeti felszabadító mozgalma) ifjúsági tagozat aktív tagjaként járta a maga útját. Mezőgazdasági iskolában tanult. Itthon egyre kegyetlenebbül tombolt a vészkorszak. Megfogalmazódott benne: haza kell jönnie és be kell kapcsolódnia a zsidóság mentésébe. Ki kell menekítenie imádott édesanyját is e megtébolyodott hazából.

„Meghalni! Ifjan halni! Nem! Nem igaz, nem lehet! / Aki selymes napfénynek éltem, / láznak, dalnak, szemlobbanásnak, / most háborúhoz, vérhez értem – / nem igaz. Nem  lehet. //És mégis, ha a sorsom orvul / öldöklésbe és vérbe fordul, / a végsőkig az Istent áldom: / jusst őriz életem, halálom – / földet, hazát és nemzetet.” 

(Meghalni című verse; egyébiránt a műveit húsz nyelvre fordították le, ötven országban adták ki.)

Bíró Eszter és Widder Kristóf elhozták szombathelyre Szenes Hanna felemelő történetét Fotó: Seres Flóra

Mentési küldetést vállaló angol csapat tagjaként képezték ki. Egyiptom, Olaszország érintésével Jugoszláviába – ejtőernyősként – érkezett, partizánok által ellenőrzött terepre. 1944 júniusában lépte át a magyar határt. Elfogták. Vallatták. Kegyetlenül megkínozták. Novemberben katonai bíróság elé állították. Ítélethirdetés nélkül végezték ki.

Mindezekkel is – lélekgazdagítóan – szembesített bennünket a csodálatos Bíró Eszter és a fantasztikus Widder Kristóf. Jóllehet nem esett szó XXI. századunk szégyenéről, borzalmáról, ami az 1944-es szörnyűség tükörképe: az előadás napján gyilkolták meg pokoli, szibériai börtönében Alekszej Anatoljevics Navalnij ellenzéki vezetőt, az orosz demokraták legnagyobb alakját, a diktatúra leghitelesebb kritikusát. Rá is gondoltunk, őt is gyászoltuk, amikor Hanna létpéldája elevenedett meg. 

„Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön, / Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön. / Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít, / Amikor ők maguk már nincsenek köztünk. / Ezek a fények csillognak és különösen, / Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embereknek.” (Szenes Hanna)

Szenkovits Péter