km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Spanyolországban csaknem két és fél millióan eshettek át a fertőzésen

Spanyolországban csaknem két és fél millióan eshettek át a fertőzésen

Spanyolországban csaknem két és fél millióan, a lakosság 5,2 százaléka eshetett át a koronavírus-fertőzésen, vagyis nem alakulhatott ki közösségi immunitás a vírussal szemben - erre a megállapításra jutott az az országos reprezentatív kutatás, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Madridban.

 

A spanyol egészségügyi minisztérium, a statisztikai hivatal (INE) és a III. Károly Egészségügyi Kutatóintézet közös, április végén kezdődött, három szakaszból álló vizsgálatában több mint 68 ezren, a kiválasztottak 77 százaléka vett részt. "Nagyon nehéz elérni a közösségi immunitást, nagyon messze vagyunk ettől egy olyan országban is, mint Spanyolország, amelyet ennyire sújtott a járvány" - hangsúlyozta Marina Pollán, a nemzeti járványügyi központ (CNE) igazgatója.


A dél-európai országban több mint 250 ezer embernél igazolták a fertőzést az elmúlt hónapokban, a halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret. A gyorstesztekkel és vérvizsgálatokkal járó kutatás jelentős területi eltéréseket állapított meg: míg a járvány által leginkább érintett madridi tartományban 11,7 százalékos az átfertőzöttség, addig például a Baleár-szigeteken 1,4, az északi Asztúriában 1,9 százalék. Továbbá az is kiderült, hogy az egészségügyi dolgozók körében nagyobb, 10 százalékos a fertőzésen átesettek aránya.


A CNE vezetője beszámolt arról is, hogy a felmérés második szakaszában a fertőzésen átesettek közül 7 százalék volt azok aránya, akiknél már nem mutatta ki a vírussal szemben termelt ellenanyagot a vizsgálat, noha az első körben ez még jelen volt a vérmintában. A harmadik fázisban ez az arány 14 százalékra nőtt.


A kutatók szerint ezt részben indokolhatja az is, hogy a gyorstesztek nem tökéletesek, de a jelenség kapcsán inkább óvatosságra intenek, mivel más koronavírus-típusoknál megfigyelték, hogy a megszerzett immunitás lehet hiányos vagy átmeneti is. Azoknak, akiknél lezajlott a fertőzés, ugyanúgy kell védeniük magukat és környezetüket, mint azoknak, akik nem kapták el a vírust - hangsúlyozta Raquel Yotti, a III. Károly Egészségügyi Kutatóintézet igazgatója.


Spanyolországban több mint három hónap után, június 21-én oldották fel az állampolgárok szabad mozgását korlátozó szükségállapotot, és nyitották meg a határokat, elsőként az Európai Unió tagállamaiból érkezők előtt. A maszkviselés továbbra is kötelező minden zárt nyilvános helyen, továbbá közterületen is akkor, ha nem lehet betartani a biztonságosnak vélt, legkevesebb másfél méteres távolságot másoktól.
    

Az országban területenként eltérő létszámkorlátozások vannak érvényben például a vendéglátóhelyeken vagy az üzletekben, utóbbiakban kötelező belépéskor használni a kihelyezett kézfertőtlenítő folyadékot is. Az óvintézkedések ellenére mintegy félszáz kisebb-nagyobb járványgócot észleltek az országban. A legjelentősebbet, amely eddig 549 embert fertőzött meg, Katalóniából jelentették, ahol emiatt szombat dél óta 210 ezren nem hagyhatják el Segriá járást.
    

Ugyanez vonatkozik 70 ezer emberre hétfőtől a galiciai A Marina járásban, ahol 119 koronavírusos fertőzöttet tartanak nyilván. A vesztegzárat egyelőre péntekig rendelték el.
    

Hétfőn a királyi család részvételével temetési misét tartanak a madridi Almudena katedrálisban a járvány áldozatainak emlékére, akiket július 16-án hivatalos állami megemlékezésen búcsúztatnak. A meghívottak között vannak az Egészségügyi Világszervezet és az európai uniós intézmények vezetői is. (MTI)

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.