km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Spanyolország: a családtagok két hónap után újra meglátogathatják egymást otthonukban

Spanyolország: a családtagok két hónap után újra meglátogathatják egymást otthonukban

Spanyolországban hónapok óta először száz alá csökkent az új koronavírus okozta halálozás, az elmúlt egy nap során 87 ember halt meg a fertőzés következtében - jelentette a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

 

A március elején igazolt első koronavírusos haláleset óta 27650-en hunytak el. A járvány tetőpontján, április 2-án 950-en haltak bele a fertőzésbe. A szaktárca adatai szerint a gyógyultak száma már meghaladta a 149 ezret. A SARS-CoV-2 nevű vírust 421 páciensnél mutatták ki az elmúlt 24 órában, míg a fertőzés január végi megjelenése óta 231 ezer 350 aktív esetet igazoltak a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-teszttel. Már lezajlott fertőzést 46 ezer 369 embernél azonosítottak ellenanyag-vizsgálattal. A járvány kezdete óta kórházi ápolásra 125 110-en szorultak, 327-en az elmúlt egy napban kerültek be. Közülük 28-an kerültek intenzív osztályra, ahol összesen 11 ezer 528 pácienst láttak el.


Az új koronavírust 50 ezer 938 egészségügyi dolgozó kapta el, a minisztérium azt nem közölte, hogy közülük mennyien hunytak el. A fertőzések többsége jelenleg az egészségügyi és szociális területen fordul elő - mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi napi online sajtótájékoztatóján.


A járványügyi vezető bejelentette: azokon a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeken, ahol az óvintézkedések enyhítésének egyes fázisa van érvényben, megszüntetik a szabadidős tevékenységek korosztályos idősávját. Az adatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken sokkal kevesebben fertőződtek meg, mint a nagyvárosokban - tette hozzá.


Hétfőtől Spanyolország területének 70 százalékán lesz érvényben az egyes fázis, amelyben például a családtagok két hónap után először újra meglátogathatják egymást otthonukban. Emellett létszámkorlátozással ugyan, de kinyithatnak az éttermek teraszai, a kulturális és vallási intézmények is.


A spanyol kormány a jövő héten ismét, immár ötödször kezdeményezi a törvényhozásnál a május 24-ig érvényben lévő szükségállapot meghosszabbítását, de ezúttal nem 15 napra, hanem "körülbelül egy hónapra", amíg tart a járványügyi korlátozások fokozatos, négy fázisban tervezett feloldása. (MTI)
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből
2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.
Agrometeorológia: a tavaszi vetés várja az esőt
A tavaszi vetések várják az esőt, mert a talaj felső rétege már nagy területen kiszáradt és csapadék alig várható, ugyanakkor az őszi vetések intenzíven fejlődnek, mert bőven van nedvesség a mélyebb talajrétegekben - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen
Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.