km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
A fiatalokat több intézkedés segíti a felsőoktatásban

A fiatalokat több intézkedés segíti a felsőoktatásban

A fiatalokat több intézkedéssel segíti a kormány a felvételinél, a szakképzésben, a diplomaszerzésben, a nyelvvizsgázásban, és a diákhitelnél - erről beszélt Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

 

Schanda Tamás elmondta: a felsőoktatásban zajlik a felvételi folyamata, a napokban elérhetővé válik az ügyintézési funkció a felvi.hu felületen, amelynek segítségével ellenőrizhetik, módosíthatják, pótolhatják adataikat a jelentkezők, július 9-ig pedig egyszer módosíthatnak jelentkezésük sorrendjén is.


 Az ITM javaslata szerint az iskolai szakképzésben a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgák után, a gyakorlati vizsgákat pedig még májusban tartják meg. Szóbeli vizsgák ebben a képzési formában sem lesznek - tette hozzá az államtitkár.


A felsőoktatásban és a szakképzésben is jól működik a digitális átállás: rengeteg jó ötlet született, ezek jelentős része a veszélyhelyzet elmúltával is jól hasznosítható majd - mondta Schanda Tamás.


Hangsúlyozta: az egészség és az élet védelme a legfontosabb, de Magyarország alapvető érdeke a gazdaság minél gyorsabb talpraállítása is. Ebben pedig nagy szerepük lesz azoknak, akik most tanulnak a felsőoktatásban és a szakképzésben. A kormány mindent megtesz azért, hogy a jelenlegi helyzet minél kevesebb problémát okozzon ezeknek a fiataloknak. A hallgatók támogatása, elhelyezkedése érdekében több intézkedés is született. Több mint 75 ezer fiatalt segít a diploma megszerzésében, hogy akinek van vagy augusztus 31-éig meglesz a záróvizsgája, az nyelvvizsga nélkül is megkaphatja diplomáját. Az ehhez szükséges adategyeztetésben kérik, hogy a friss diplomások működjenek együtt az intézményekkel - mondta Schanda Tamás. Szaktudásukra szükség lesz a munkaerőpiacon az ország gazdasági újjáépítésében - jegyezte meg az államtitkár.


Aki szeretne nyelvvizsgázni, annak hamarosan lesz rá lehetősége online is - tette hozzá.


A diákhitel módosult: a májustól elérhető kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusznak a kerete félmillió forint, egyes felnőttképzésekben résztvevőknek pedig 1,2 millió forint. Augusztus 15-étől több mint kétszeresére emelkedik a szabad felhasználású diákhitel havonta igényelhető összege, így a következő tanévben akár 1,5 millió forint is igénybe vehető - mondta Schanda Tamás. A felsőoktatási hallgatók májustól az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhetik a Diákhitel1-et, így akár 350 ezer forintot is juthatnak. Az eddig felvett nyelvtanulási diákhitel kamatmentes, ugyanakkor ezt a konstrukciót májustól kivezetik a rendszerből - mondta az államtitkár. (MTI)

 

Fotó: A kormany.hu által közreadott képen Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. április 22-én. A fiatalokat intézkedéssel segíti a kormány a felvételinél, a szakképzésben, a diplomaszerzésben, a nyelvvizsgázásban, és a diákhitelnél - mondta az államtitkár. MTI/Botár Gergely/kormany.hu

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.