km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Romániában a beltéri vendéglátóhelyek megnyitását tervezik

Romániában a beltéri vendéglátóhelyek megnyitását tervezik

Romániában a múlt héten először csökkent az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a kormány pedig azt fontolgatja, hogy engedélyezi a vendéglátóhelyek beltéri részeinek megnyitását - jelentette be hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.

 

"Most már azt mondhatjuk, megállítottuk a járvány gyorsulását" - állapította meg a kormányfő, arra utalva, hogy a több hónapos növekvő tendencia után most először fordult elő Romániában, hogy az előző hetinél kevesebb megbetegedést regisztráltak: míg augusztus 10-16 között 8693, augusztus 17-23 között már csak 8044 új fertőzést diagnosztizáltak az országban.
    

Bár Klaus Iohannis államfő múlt héten még azt mondta, a vendéglők megnyitásáról csak a fertőzések számának jelentős csökkenése esetén lehet szó, az ágazat képviselőinek tüntetése után Ludovic Orban miniszterelnök most úgy vélekedett: a nyári turistaidény lejártával, és a hőmérséklet csökkenése közepette mindenképpen megoldást kell találni arra: hogyan lehet biztonságos körülmények között újranyitni a vendéglőket. "A hegyekben hideg van ahhoz, hogy egy teraszon szolgálják fel a reggelit" - magyarázta.
    

Romániában a rendkívüli állapot feloldása után csak a kerthelyiségek működését engedélyezték, a vendéglátóhelyek beltéri részének július elsejére tervezett megnyitását a hirtelen növekedésnek indult fertőzésszám miatt elhalasztották.
    

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) hétfői jelentése szerint az utóbbi 24 órában 825-tel emelkedett és így a 80 ezret közelíti az eddig beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, olyan körülmények között, hogy - hétvége lévén - a szokásos 20-25-ezernél jóval kevesebb, mintegy 6500 tesztet értékeltek ki.
    

Az utóbbi napon újabb 37 koronavírussal fertőzött beteg vesztette életét, ezzel 3300 fölé emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma. Az ismert aktív fertőzöttek száma - amit nem a GCS közöl hivatalosan, hanem a fertőzések, halálesetek és gyógyulások számából lehet kikövetkeztetni - hétfőn meghaladta a 40 ezret. Közülük több mint 7400-an vannak kórházban, az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma pedig az 500-at közelíti. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.