km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Plágiumgyanúba keveredett a szlovák oktatásügyi miniszter

Plágiumgyanúba keveredett a szlovák oktatásügyi miniszter

Alig egy héttel azután, hogy elcsendesedtek a szlovák parlament elnökét, Boris Kollárt ért plágiumvádak, ugyancsak diplomamunkája miatt kedden plágiumgyanúba keveredett a szlovák oktatásügyi miniszter, Branislav Gröhling is.

 

Gröhling diplomamunkáját kedden a Denník N szlovák liberális lap minősítette egyik cikkében plágiumgyanúsnak, egyebek mellett azt állítva, hogy a miniszter az alapképzés lezárásakor írt szakdolgozatát csaknem teljes egészében "átemelte" a diplomamunkájába. Az ügy külön pikantériája - azonfelül, hogy éppen az oktatásügyi minisztert érinti - az is, hogy Gröhling és pártja, az SaS az egyik leghangosabb bírálója volt a korábban plágiumgyanúval vádolt Boris Kollár házelnöknek. Kollár ügye kapcsán Gröhling egy olyan törvény előkészítését is kilátásba helyezte, amely alapján utólag megvonhatóvá válna az egyetemi diploma, ha azt olyan szakdolgozattal szerezték, amelyről később bebizonyosodott, hogy plágium.
    

A diplomamunkája kapcsán a sajtóban megjelent információkra reagálva Gröhling keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján azt mondta: nem állítja, hogy a szakdolgozata "szuper" lenne, de elutasítja, hogy csalásról lenne szó. Hozzátette: amikor a szakdolgozat készült, megfelelt az akkori előírásoknak, amelyek lehetővé tették az 50 százalékos egyezést, a forrásanyagokra vonatkozóan pedig nem voltak érvényes korlátozások.
    

Érdekesség, hogy korábban, amikor a parlament elnökét érték hasonló vádak, Boris Kollár azzal tisztázta magát, hogy bemutatta a diplomamunkák forrásanyagának vizsgálatára használt program eredményét, amely szerint dolgozatában az átvett részek aránya alatta marad az engedélyezett 30 százaléknak. Kollár ügye ennek ellenére - s nem utolsósorban a négypárti szlovák kormánykoalíció két liberális pártjának, az SaS-nek és az Andrej Kiska által alapított Emberekért (Za ludí) pártnak a házelnök távozását célzó követelései mentén - odáig jutott, hogy Kollár bizalmi szavazást kért saját magával szemben. A szlovák törvényhozás végül jelentős többséggel bizalmat szavazott a házelnöknek.
    

Gröhlingnek az őt ért plágiumvádakra adott magyarázatát érdekes megvilágításba helyezi az a sajtóinformáció is, miszerint a miniszter szakdolgozatát nemrégiben - éppen a házelnök plágiumügye idején - saját kérésére távolították el volt iskolája nyilvánosan hozzáférhető elektronikus könyvtárából. Gröhling ezt azzal magyarázta, hogy a szakdolgozatot, amely 11 évig elérhető volt az interneten, az erre vonatkozó licenszszerződés alapján "el kellett" távolítani.
    

A Gröhlinget ért plágiumvádakra egyelőre jóval visszafogottabban reagált a szlovák politikum, mint a házelnök esetében két héttel korábban. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.