km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Peking: 200 millió új fa, 40 év alatt

Peking: 200 millió új fa, 40 év alatt

Mintegy 210 millió fát ültettek Pekingben 1980 és 2020 között a kínai főváros önkéntes erdősítési programja keretében - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség a helyi hatóságok pénteki közlésére hivatkozva.

 

A több mint százmillió részvevőt vonzó programnak köszönhetően Peking erdős területeinek aránya 12,8 százalékról 44,4 százalékra nőtt négy évtized alatt a főváros zöldítéséért felelős hivatal tájékoztatása szerint, amelyet az ország hivatalos faültetési napján közöltek.
   

Peking belvárosi részein a zöldterületek aránya 20,08 százalékról 48,5 százalékra emelkedett 1980 és 2020 között, az egy főre eső városi zöldterület mérete ezzel 16,5 négyzetméterre nőtt. Az önkéntes erdősítési programot 1981-ben indították el Kínában. Az ország erdős területeinek aránya a nyolcvanas évek elején regisztrált 12 százalékról mostanra 23,04 százalékra nőtt. A program egyik elsődleges célja, hogy az erdős területek növelésével felvegyék a harcot az elsősorban a kínai nagyvárosokat sújtó légszennyezés problémájával. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.