km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Otthonápolási támogatást adnak a kórházból hazaküldötteknek a főváros DK-s kerületeiben

Otthonápolási támogatást adnak a kórházból hazaküldötteknek a főváros DK-s kerületeiben

A Demokratikus Koalíció által vezetett fővárosi kerületekben egyszeri, ötvenezer forintos otthonápolási támogatást adnak azoknak, akiknek valamelyik családtagját a koronavírus-járvány miatt hazaküldték a kórházból.

 

A DK szerdai, online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes azt mondta, a kormány két hete döntött 36 ezer kórházi ágy felszabadításáról. A kabinet a hazaküldött embereket ezzel "halálra ítélte" - jelentette ki.


Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere hangsúlyozta, ezekről a betegekről egészségügyi szakemberek állapították meg, hogy a kórházakban vannak biztonságban. A kormány azonban egy "meggondolatlan és ostoba" döntéssel hazaküldi őket, anélkül, hogy tudná, otthon megkapják-e a megfelelő ellátást - tette hozzá.


Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármester hangsúlyozta, a járvány kezdete óta az általuk vezetett kerületekben olyan feladatokat oldanak meg, amelyeket a kormánynak kellene. Éppen ezért megoldják azt a feladatot is, hogy ezek a betegek és családjaik ne maradjanak magukra - szögezte le a politikus.


 A XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándor elmondta, az ötvenezer forintos támogatáshoz csak egy egyszerű módosítás szükséges.


 Kiss László, Óbuda polgármestere arra kérte a többi polgármestert, hogy ők is vezessék be a rendkívüli otthonápolási támogatást. Ez az ötvenezer forint nem old meg mindent, de nagy segítség a bajban - fogalmazott.


László Imre, Újbuda polgármestere kijelentette, nem az a feladatuk, hogy keseregjenek az elvonásokon és az őket sújtó "negatív rendszabályokon", ezért arra törekednek, hogy segíteni tudjanak a betegeken és azok családjain. (MTI)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.