km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
A tisztifőorvos szerint sikerül laposan tartani a járványgörbét

A tisztifőorvos szerint sikerül laposan tartani a járványgörbét

Emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, de az eredményes védekezésnek köszönhetően sikerül laposan tartani a járványgörbét - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

 

Müller Cecília hangsúlyozta: emelkedik a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma, a 2500 igazolt fertőzött közül 927 embert kezelnek kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen. Az igazolt fertőzöttek 57 százaléka nő, 43 százalékuk férfi - mondta. Közölte azt is, hogy 272-re emelkedett az elhunytak száma, többségük - 256-an - hatvan év feletti, és jellemzően krónikus alapbetegségük is volt. Nyolc elhunyt az 50-59 éves, hatan a 40-49 éves, míg ketten a 30-39 éves korosztályhoz tartoztak - ismertette.


A szakember beszélt arról is, hogy továbbra is Budapestről és Pest megyéből kerül ki a legtöbb fertőzött; előbbi 1274, utóbbi 350 igazolt esettel szerepel a nyilvántartásban. Az egész országra vetítve a százezer lakosra jutó fertőzötti arányszám 25,6. Mint mondta, ez a szám már összehasonlítható más országokéval, azonban valódi összehasonlításnak "nincs helye", hiszen minden országban különbözően indult a járvány, és most is eltérően alakul.    


Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a kóros elhízás, az extrém túlsúly is kockázatot jelent a megbetegedésben. A túlsúly terheli a keringést, a légzőrendszert, az ízületeket, befolyásolja az anyagcserét. Ezeknél a betegeknél a gyógyítás is lényegesen bonyolultabb - tette hozzá.


Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy egy embert akár többször is letesztelnek, betartva az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását. Jellemzően egy embernél két laboratóriumi vizsgálatot végeznek, de például a kritikus infrastruktúrában - mint például az egészségügyben - dolgozóknál többször is végeznek teszteket.


Kiemelte, kórházból koronavírusos beteget csak gyógyultan, két negatív teszttel és a klinikai tünetek megszűnte után küldhetnek haza. Ezzel kapcsolatban elmondta, ha valakit egy szociális intézményből vagy idősotthonból egyéb vizsgálatra küldtek kórházba, de nem volt koronavírusos, akkor hazabocsátása után 14 napos járványügyi megfigyelés alá kell őt helyezni. Ez nem zárlatot jelent, de egészségi állapotát folyamatosan figyelni kell - emelte ki.


Az országos tisztifőorvos beszélt arról, hogy a vírus reprodukciós rátája (fertőzőképessége) Magyarországon - köszönhetően a járványügyi intézkedéseknek és a betartásuknak - 1 alatt van. A WHO a vírus fertőzőképességéről korábban azt mondta, 1 fertőzött 2-3 embert tud megfertőzni akkor, ha semmilyen óvintézkedés nincs. Müller Cecília elmondta azt is, hogy Magyarországon nem tudnak olyan esetről, hogy valaki az otthonában halt volna meg koronavírus-fertőzésben. (MTI)
 

 

Fotó: Kiskunhalas, 2020. április 24. Frei Norbert, az intenzív osztály megbízott főorvosa a 150 beteg befogadására alkalmas mobil járványügyi kórházban a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén 2020. április 24-én. MTI/Ujvári Sándor

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.