Orsos Zoltán: „Nincs nagyobb hír annál, hogy Jézus él!”

„Ezekben a napokban látok kétségbeesett, gondterhelt arcokat, de persze boldog, békés, örömteli arcokat is. Utóbbiak hívő emberek, hisznek Istenben, és szeretik a Szűzanyát. Tudják, hogy nem a vírus, hanem a Jóisten kezében vagyunk. Ez a lényeg. Ez határozza meg az én létezésemet is, ez által rendezem be magamnak a mostani napokat. Nem félelem keltette, nem abból fakadó időszakot élek meg, hiszen az Isten kezében vagyok. Aki nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy létezik ez a vírus, hiszen az ő tudta nélkül nincs semmi. Hiszem, hogy a gondviselése a mai állapotokra is érvényes. 

Amikor egy fiatal lány nemrégiben meghalt, azon tűnődtem a temetésén (elég szűk körben szabadott csak megtartani): kezdődik a húsvét, egyházunk gyönyörű szép, legeslegnagyobb ünnepe, ami mindennek értelmet ad. Az egész életünknek meg minden ünnepünknek ez az alapja: az ünnepek ünnepe.

S hogy mi számít? Mindenkinek azt kívánom, hogy a megvilágosodás időszaka legyen ez a mostani: nem az számít, hogy mennyi éved volt, hanem az, hogy éveidben mennyi élet volt. A napokban került a kezembe Lev Tolsztoj Iván Iljics halála című novellája. A főhős nem attól fél, nem attól retteg, hogy meg kell halnia, hanem attól, hogy szembenézzen azzal, miként élt. Sokakat talán az rettent el, amikor most el kellett vonulniuk a világtól, hogy elgondolkodjanak azon, hogyan élnek, milyen az életük. Ezért is fogalmazódik meg bennem évről évre, egyre jobban, és igazából most is ez van bennem, hogy húsvét nem akkor van, amikor a naptárkészítők nagy nehezen kiszámítják, hanem akkor, amikor Jézus elkezd élni számomra.

Vannak, akik azt kérdezik: mit kezdjünk a feltámadással? Nekünk való ez? Ugyan már! Azoknak való, akik készülnek a halálra, akik már pácoltatják a kopjafájukat, vésetik a síremléküket. De nem nekünk, akiknek dolgozatot vagy adóbevallást kell beadni, meg szerelmes üzeneteket írogatunk. Nekünk a legnagyobb problémánk nem a halál, hanem az élet. De vajon tudják azt, s ezzel cáfolom őket, hogy már bocsánat, lehet valaki halott úgy is, hogy él? Hiszen tudjuk jól, hogy van halott családi élet, halott közösségi élet. Igazából az egésznek nincs semmi ereje, ha nincs jelen benne Jézus. Csak szánalmas pótlék az egész, mint mondjuk húsvét föltámadt Krisztus vagy húsvéti hit nélkül. 

Ékes példája az is a húsvéti hitnek, mikor a második világháborúban egy papot a hite miatt börtönöztek be a fasiszták. Géppisztolyt fogott rá egy SS-katona, s kérdezte tőle: hiszel az örök életben? Holnap odakerülsz, mert megdöglesz. És akkor a pap, akinek mély hite volt, határozottan felelte: igen, hiszek benne. Óriási béke áradt belőle a pokol tornácán. Ez fölbőszítette a katonát, vicsorgatta a fogait, újra megkérdezte. Ismét határozott igen volt a válasz. Harmadszorra megütötte. Mégis ekkor is az volt a felelet: hiszek s remélek benne. És akkor a nagydarab katona letette a géppisztolyát, könnyes szemekkel arra kérte, most pedig gyóntassa meg őt, mert ilyen papnál akar meggyónni. Másnap kivégezték a papot. De a katona megtért. Ez húsvéti pillanat. Amikor az ember megérzi benned a szentségnek az illatát.  

S hogy lesz-e húsvétja az emberiségnek? Lehet még egy börtönlakónak is, hogyha a szíve kellően nyitott. Kossuth Lajos a börtönben tanult meg angolul. Nem vesztette el sem a hitét, sem az erejét. 

Rengetegen voltak a temetésén. Eljátszottam a gondolattal, mi lett volna, ha valaki fölkiáltott volna: Kossuth él! A mélységesen szomorú emberek föléledtek volna, egy nemzet kelt volna életre. De hát az egész emberiség kelhet életre, itt a lehetőségünk: Jézus él!  Ennél nagyobb örömhírt nem tudunk mondani senkinek.”

Szenkovits Péter
Fotó: Nagy Jácint