km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Orosz hadsereg: veszélytelen a letesztelt vakcina

Orosz hadsereg: veszélytelen a letesztelt vakcina

Veszélytelennek és a szervezet által könnyen elviselhetőnek minősítette a Covid-19 elleni első orosz vakcinát szerdai közleményében az orosz védelmi minisztérium.

 

A tárca közölte, hogy szerdán kiírták a hadsereg központi, Nyikolaj Burdenko akadémikus nevét viselő kórházából az oltóanyag klinikai tesztelésében rész vevő önkéntesek első, 18 fős csoportját. A második csoportot a tervek szerint hétfőn engedik majd haza. A kísérlet alanyainak szervezetében antitestek képződtek.


Az Interfax által megszólaltatott kísérleti alanyok azt mondták, hogy a vakcina beadását követően átmenetileg hőemelkedés vagy 38 fokos láz jelentkezett náluk és az oltás helyén enyhe fájdalmat és keményedést éreztek. Az önkéntesek a hírügynökség szerint 100 ezer rubel (mintegy 437 ezer forint) honoráriumban részesülnek.


Beszámolt az első önkéntesek elbocsátásáról moszkvai Ivan Szecsenov Orvostudományi Egyetem is, rámutatva, hogy az orosz egészségügyi minisztérium Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézete (NICEM) által kifejlesztett vakcina tesztelése az egészégügyi felsőoktatási szakintézményben és a Burdenko kórházba történt, 18 és 65 év közötti férfiakon és nőkön. Korábban az egyetem is jelezte, hogy az oltóanyag bevitele utáni első napon többeknél testhőmérséklet-növekedés és fejfájás jelentkezett.


Alekszandr Gincburg, a Gamaleja Intézet vezérigazgatója korábban elmondta: arra számít, hogy a vakcinát augusztus 12-ig regisztrálni fogja a járványügyi védekezésben illetékes orosz fogyasztóvédelmi felügyelethez (Roszpotrebnadzor) és az oltóanyag a jövő hónap közepén már forgalmazásba kerülhet. Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezetője kijelentette, hogy Oroszország 200 millió dózis vakcinát tervez gyártatni az év végéig.


Az orosz bejelentésekkel párhuzamosan az elmúlt napokban Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is megjelentek hírek sikeres vakcinafejlesztésről.


Oroszország szerdán eltörölte a kötelező kéthetes karanténba vonulást azon beutazó külföldi állampolgárok esetében, akik háromnaposnál nem régebbi negatív Covid-19-tesztet tudnak felmutatni. Az érintetteknek orosz vagy angol nyelvű igazolással kell rendelkezniük arról, hogy polimeráz láncreakció (PRC) módszerével elvégzett laboratóriumi vizsgálaton estek át, nem fertőzöttek, vagy hogy G immunoglobulin (IgG) antitest termelődött a szervezetükben. A hazatérő orosz állampolgároknak, ha a határátlépéskor nem rendelkeznek ilyen teszteredménnyel, három napon belül el kell végeztetniük a Covid-19 szűrést.


Törökország bejelentette, hogy szerdától felújította Oroszországgal a rendes légiközlekedést.


Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6422-vel 746 369-re emelkedett a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 0,9 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 26,6 százaléka tünetmentes. Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll a világon a fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (3 431 574), Brazília (1 926 824) és India (936 181) után.  Az aktív esetek száma 4158-cal 211 350-re csökkent. A halálozások száma 156-tal 11 770-re, a gyógyultaké pedig 10 424-gyel 523 249-re emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a megfertőződöttek több mint, 70 százalékát gyógyultnak nyilvánították. Moszkvában a diagnosztizált fertőzöttek száma 628-cal 231 270-re, a halottaké 29-cel 4234-re, a gyógyultaké pedig 1844-gyel 167 810-re nőtt. Az országban a járvány kezdete óta több mint 23,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 258 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 270 918 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. (MTI)
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat