km/óra
  2020.08.14., péntek  •  Marcell napja
Orbán: megvannak az élet újraindításának feltételei

Orbán: megvannak az élet újraindításának feltételei

Az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést nem hagyhatjuk abba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

A kormányfő emlékeztetett: két hete vidéken már enyhültek a korlátozások, most Pest megyében is ez történik. Budapest a nagy kérdés, itt van a legtöbb fertőzött és halálos áldozat, és az óriási népsűrűség miatt a rossz döntések korrigálásának lehetősége itt a legnehezebb - mondta. Úgy látja, a fertőzöttek számának alakulása azt mutatja, hogy az élet újraindításának feltételei Budapesten is megvannak, de mindenkinek felelősen kell viselkednie. Szombat délelőtt még egyeztet kormányon kívüli szakemberekkel, majd délután megszülethet a döntés a budapesti lépésekről - közölte.


Kitért rá: az ügyeletet a bölcsődékben és az óvodákban alakítani kell, mert most, ha be akarják adni a gyerekeket, a szülők a kijelölt helyekre vihetik őket, nem pedig a megszokott intézménybe. Az lenne a jó, ha aki szeretné, oda vihetné a gyerekeket, ahova egyébként is járnak, de meg kell egyezni a polgármesterekkel, mert az óvodák nagy része önkormányzati fenntartású - közölte. Hozzátette: amíg az óvodák és a bölcsődék ügye nincs rendezve, nem lehet az iskolákkal foglalkozni.


Az iskolák újranyitásáról azt mondta, ma még nem lehet választ adni arra, hogy erre idén sor kerül-e, néhány nap alatt is változhat a helyzet, ezért készenlétre van szükség. A gyermekeknek valószínűleg nem lenne bajuk, de hazavihetik a fertőzést, ezért kell óvatosnak lenni - vélekedett.
Orbán Viktor megjegyezte: Budapest kéthetes késéssel követi a vidéket, és ha mindenki felelősen viselkedik, áttérhetnek a védekezés második szakaszára.


A Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban elmondta: a főpolgármester "kiváló tanulmányt fog írni" a történtekről, "de meghalt közben több mint 40 ember". Ha "Tarlós István típus ember a polgármester", az odamegy, kézbe veszi a védekezést és rendet tesz - fogalmazott. Hozzáfűzte: azt kéri a polgármesterektől, vállaljanak gyakorlati felelősséget.


A kormányfő arról is beszélt, hogy márciusban az ipari termelés drámaian visszaesett Európában, a turizmus pedig eltűnt. Bár a turizmus is fontos Magyarországon, az ipari termelés messze efölött van. Az ipari teljesítmény az EU egészében 12 százalékkal csökkent, Magyarországon 10 százalékkal, vagyis mi "jobban vettük eddig az akadályokat" - magyarázta.


Úgy vélte, az áprilisi számok borzalmasak lesznek, a május némi reménykedésre adhat okot, júniustól pedig gyors léptekkel visszatérünk a korábbi növekedési pályára.


A miniszterelnök kifejtette: vannak, akik a gazdasági növekedés visszaesését tartják a legnagyobb bajnak, de ő a munkahelyek elvesztését teszi az első helyre. Magyarországnak képesnek kell lennie a járvány által tönkretett munkahelyek helyett újakat létrehozni, ezért a munkahelyteremtés felé fordulnak, szektoroktól függetlenül, ennek érdekében hoztak intézkedéseket - mutatott rá.


Emlékeztetett: a közfoglalkoztatásban 100 ezer új embert tudnak felvenni, a honvédség hajlandó fiatalokat fogadni, és bértámogatási rendszert vezettek be, amelynek keretében 5400 vállalat nyújtott be kérelmet, így 72 ezer ember fizetését támogathatja az állam. Július 1-jétől 2 százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó, és több tízezer vállalkozónak alig kell közterhet fizetnie a bérek után - sorolta.


Kiemelte: az első csatát megnyerték, a járványt megfékezték, a második csata a munkahelyek megvédése, és ez is sikerülni fog.


Megjegyezte: a 13. havi nyugdíjat is visszaépítik, a válság ellenére is.


Orbán Viktor arról is beszélt: azt várjuk az uniós intézményektől, hogy segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket.


Hangsúlyozta: egy világjárvány közepén vagyunk, Európában 150 ezer körül lehet a halottak száma. Magyarország a legsikeresebben védekező országok közé tartozik, és amikor igazi európai összefogásra van szükség, aggasztó, hogy "az a brüsszeli világ, a brüsszeli bürokraták, akiket mi fizetünk" és akiknek a fontos dolgokkal kellene foglalkozniuk, Magyarországon "köszörülik a nyelvüket" - fogalmazott.


A kormányfő az Európai Bíróság csütörtöki ítéletéről azt mondta: továbbra is a migrációs kérdés mozgatja az európai politikát, a brüsszeli döntéseket, az, hogy el tudják-e érni, hogy rákényszerítsék a tagállamokat, akaratuk ellenére beengedjenek migránsokat. Ez az ítélet is erről szól, de "nem fognak tudni bennünket kicselezni" - közölte. Hozzátette: ha az Európai Bíróság olyan döntést hoz, amely ütközik a magyar alkotmánnyal, akkor az alkotmánynak kell elsőbbséget adni.


A miniszterelnök a gyöngyöspatai ügyről elmondta: bár az érintett időszak nagyobb részt az előző kormány mandátumára esett, az ügy fontosabb ennél, elvi természetű. A kormány célja, hogy a magyar emberek otthon érezzék magukat Magyarországon, így saját településükön is. Nem fordulhat elő, hogy azért, hogy a kisebbség otthon érezze magát, a többségnek idegennek kell éreznie magát a saját hazájában - jelentette ki.


Úgy vélte, Soros-szervezetek indították meg az ügyet, amely "pénzszerzési akciónak is elmegy", de van támadási éle is a többséggel szemben.
Közölte: a mostani ítélet igazságtalan, "jogot szolgáltat, igazságot meg nem szolgáltat", és nem látszik Gyöngyöspata igazsága, "de mi meg fogjuk keresni". Olyan jogszabályváltozásokra van szükség, amelyek megakadályozzák, hogy ilyesmi még egyszer előforduljon - jelentette ki. (MTI)
 

Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) Varga Mihály pénzügyminiszterrel egyeztet az idei és a jövő évi költségvetésről valamint a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásáról a PM épületében 2020. május 11-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

kapcsolódó cikkek
Orbán: legkorábban jövő hét végén lehetnek újabb újraindítási lépések
Orbán: legkorábban jövő hét végén lehetnek újabb újraindítási lépések
Az élet újraindításának további lépései legkorábban a jövő hét végén következhetnek - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Gulyás: június 2-ig nem lesz iskolai oktatás Magyarországon (frissítve)
Gulyás: június 2-ig nem lesz iskolai oktatás Magyarországon (frissítve)
A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a megyékre nézve a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely online sajtótájékoztatón közölte, a Pest megyei koronavírus-fertőzöttségi adatok közelebb állnak a vidékiekhez, ezért Pest megyét mostantól a többi megyével tekinti egy egységnek a kormány.
kapcsolódó cikkek
Orbán: legkorábban jövő hét végén lehetnek újabb újraindítási lépések
Orbán: legkorábban jövő hét végén lehetnek újabb újraindítási lépések
Az élet újraindításának további lépései legkorábban a jövő hét végén következhetnek - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Gulyás: június 2-ig nem lesz iskolai oktatás Magyarországon (frissítve)
Gulyás: június 2-ig nem lesz iskolai oktatás Magyarországon (frissítve)
A koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések további enyhítését jelentette be a megyékre nézve a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely online sajtótájékoztatón közölte, a Pest megyei koronavírus-fertőzöttségi adatok közelebb állnak a vidékiekhez, ezért Pest megyét mostantól a többi megyével tekinti egy egységnek a kormány.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
A szombathelyi gyár egyik munkavállalója koronavírusos, több mint 100 dolgozón végeztek ma tesztet
Ma hajnalban az Ivy Technology több mint 100 dolgozóján végezték el a koronavírus-tesztet, miután kiderült, hogy egyik munkavállójuk a napokban egy családi összejövetelen megfertőződött.
Összeesett, majd meghalt egy 27 éves fiú egy szombathelyi szórakozóhelyen
Tánc után lett rosszul a fiatalember. A társai azonnal megpróbálták újraéleszteni, és a mentők is sokáig próbálták visszahozni, de nem jártak sikerrel.
Emelkedett a szennyvízben a koronavírus mennyisége, nőhet a fertőzöttek száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a koronavírus örökítőanyagának mennyiségében a szennyvízben - számolt be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn. A tapasztalatok szerint a koncentrációnövekedés után 4-10 nappal később megugrik a megbetegedések száma.
Kedden reggel hat órától szünetel a gázszolgáltatás Szombathelyen
Szünetel a gázszolgáltatás kedden reggel hat órától csütörtökön reggel 8 óráig, az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. karbantartási munkái miatt. A szolgáltatási szünet a vasi megyeszékhelyet és a szombathelyi kistérség nagyobb részét, 74 települést érint.
Vas megyében öttel, országosan 43 fővel emelkedett a fertőzöttek száma
43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4696 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
legfrissebbek
C. Ronaldo-t várja a mexikói harmadosztály
A szóbeszéd szerint a Juventus a nyáron eladná a szupersztárját. A mexikói harmadosztályban viaskodó Tlaxcala FC lecsapna a lehetőségre.
Koronavírus: megint romlott a helyzet Ausztriában, 282 új fertőzést regisztráltak
Hirtelen megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma péntekre Ausztriában: az elmúlt 24 órában 282 új fertőzést regisztráltak. A legtöbb új fertőzöttet, 112-öt, Bécsben találták, írja a krone.at.
A Századvég elemzője szerint jövőre felpattanhat a magyar gazdaság
A magyar gazdaság teljesítménye az idei visszaesést követően jövőre felpattanhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a 2021-es növekedés mértékét 3-5 százalék közé teszik.
Egy fővel emelkedett Vasban, negyvennel az országban a fertőzöttek száma
Negyvennel, 4853-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon; nincs újabb elhunyt - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A megyében ismét egy fővel, 39-re nőtt a betegek száma.
Összeesett, majd meghalt egy 27 éves fiú egy szombathelyi szórakozóhelyen
Tánc után lett rosszul a fiatalember. A társai azonnal megpróbálták újraéleszteni, és a mentők is sokáig próbálták visszahozni, de nem jártak sikerrel.