km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Orbán: a helyzet nehéz, de az esélyek jók

Orbán: a helyzet nehéz, de az esélyek jók

A koronavírusjárvány-helyzet nehéz, egyes helyeken súlyos, de az esélyeink jók, képesek vagyunk kezelni a helyzetet, és "együtt újra sikerülni fog" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

Közölte: az elemzések szerint november 21-én 2240 intenzív kórházi ágyra lesz szükség, december 10-én pedig már 4480-ra."Itt van nagyjából a teljesítőképességünk határa", mert a 4480 intenzív ágyon fekvő beteg összesen 30-32 ezer olyan koronavírusos beteget jelent, aki kórházban van - mondta a kormányfő. Kifejtette: hoztak döntéseket arról, hogy ha túlmegy a fertőzés ezen a határon, akkor is legyenek olyan kijelölt helyek, ahol képesek megfelelő orvosi ellátást adni, ha kell, a kórházakon kívül is. Ezért napokon, sőt órákon belül döntés születhet a kockázat nélkül halasztható műtétek átütemezéséről, hogy egyre több kórházi ágyat lehessen felszabadítani - mondta.


Azt is jelezte, ameddig csak lehet, megpróbálják nem bezárni az iskolákat, mert amíg a diákok iskolában vannak, rendezett kontroll alatt vannak. Eddig 98 óvodát kellett bezárni, hét iskolában szünetet rendeltek el, 23-ban távoktatás van, 78 intézményben pedig "vegyes oktatás" zajlik - tette hozzá a miniszterelnök.


Elmondta: a koronavírusban elhunytak átlagéletkora 76,1 év, ami miatt ismét kérte a fiatalokat: ne csak magukra, hanem a szülőkre, nagyszülőkre is gondoljanak. Hozzátette: a 3230 településből már csak 700 olyan van, ahol nincs jelen a járvány.


A kormány a szigorítások lehetőségét folyamatosan mérlegeli, de hétfő óta nagyot változott a világ, a maszkviselés szabályainak általánossá tétele után az emberek nagy többsége betartja az előírást - közölte Orbán Viktor, hozzátéve: a boltok, éttermek és más intézmények működtetői megértették, ha nem tartják be a szabályokat, bezárják a helyet.


A rendkívüli jogrendről szólva felelevenítette, a maszkviselés ügyében két hétig tartott a parlamenti vita, majd az ellenzék nem szavazta meg a szigorítást; "ennek így nincs értelme". A parlament szent, de van, amikor gyors döntések kellenek, és a parlamenti menetrend lassúsága, különösen ha az ellenzék nem segít, sőt hátráltatja a védekezést, súlyos következményekkel járhat. "Ha a járvány gyorsan terjed, gyors döntések kellenek" - hangoztatta. A parlament folyamatosan ülésezni fog, persze a "libernyák világban" megint diktatúráról fognak beszélni, de ezzel párhuzamosan megvan a joga a kormánynak olyan kérdésekben dönteni, amelyekben normális esetben csak törvénnyel lehetne - mondta, hozzátéve: nem azért kérték 90 napra a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert az ellenzék tavasszal határidőt kért, hanem mert látják az alagút végét, egyre megbízhatóbbak a hírek a vakcinákról.


"Ha jó szél fúj (...), akkor ez a 90 nap elegendő lesz" - fogalmazott.


Orbán Viktor elmondta: a járvány "a kormányt sem kíméli", meghalt az egyik főtanácsadója, Szőcs Géza Kossuth-díjas költő.


A közelmúltbeli nizzai és bécsi merényletről szólva úgy fogalmazott: azok figyelmeztető lövések, arra emlékeztetnek, hogy a járványon kívül más veszélyek is fenyegetik az európaiakat. Európa jövője szempontjából a bevándorlás nem megoldás, hanem a probléma forrása - mondta, öngyilkosságnak nevezve azt a hozzáállást, amellyel sok ország vezetője szemléli a migrációt. Hangsúlyozta: "a bevándorlás semmit nem old meg, de maga lesz a baj forrása". Magyarország nem szeretne belelépni ebbe a csapdába, ezért küzd, és nem változtat a gyakorlatán - mondta, utalva arra: a magyar rendszer nem teszi lehetővé, hogy egy migráns ide belépve adja be a menekültkérelmét, majd az európai szabályok miatt egy idő után ki kell engedni. "És akkor megindul Európába, és eljut mondjuk Nizzába" - fogalmazott.


A magyar rendszer értelmében csak a környező országok magyar nagykövetségein lehet benyújtani kérelmet, és ha arra a válasz nem, akkor a kérelmező nem jöhet be; "így lehet elkerülni, hogy százezerszám legyenek bevándorlási kérelmük elbírálása alatt álló migránsok (...), akik közben szabadon mozognak és cselekednek Európában, és lesznek egyébként a terrortámadások elkövetői is" - fejtette ki a miniszterelnök, a kormány kötelességének nevezve a keresztény kultúra, azon keresztül a béke és biztonság védelmét.


Az EU-s források jogállamisági kritériumokhoz kötésének tervére úgy reagált: most elsősorban a járvánnyal kell foglalkozni, és minél gyorsabban pénzt kell juttatni a bajban lévő déli országoknak. Magyarországot ez kevésbé érinti, mert a gazdaság működéséhez szükséges források a következő két évre rendelkezésre állnak - jegyezte meg.


Úgy fogalmazott: az nem hozza lázba, hogy "Soros György tenyeréből etetett újságírók, politikusok" mint mondanak. Soros négy éve leírta, hogy ne adjanak költségvetési támogatást azoknak, akik nem engedik be a migránsokat - mondta, kijelentve ugyanakkor: Magyarország nem zsarolható, nem fogja beengedni a migránsokat, a neki járó pénzhez pedig hozzá fog jutni.


Az amerikai elnökválasztást Orbán Viktor úgy kommentálta: a hivatalban lévő elnök, Donald Trump tartózkodott Magyarország minősítgetésétől, de a korábbi demokrata kormányoktól ez nem volt idegen. Viszont "egy ilyen választás után ezt az igényt zárójelbe tehetjük", mert ha olyasmik történnének Magyarországon, mint amik most ott, "leszakadna az ég" - fűzte hozzá. Trumpot Magyarország barátjának nevezte, mert mióta ő az Egyesült Államok elnöke, a magyar-amerikai kapcsolatok a valaha mutatott legjobb formájukat "futják". Közölte: ezért mindig is Trump mellett állt, "az eredmény meg lesz, amilyen lesz, az amerikai nép joga, hogy eldöntse, ki kormányozza Amerikát".


"Zárójelben mondom: az meg a magyarok dolga, hogy kik és hogyan kormányozzák Magyarországot" - tette hozzá. (MTI)
 

Fotó: MTI

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.