km/óra
  2020.08.14., péntek  •  Marcell napja
Operatív törzs: új szabályok a Nyugat-Európába tartó vendégmunkások belépésére

Operatív törzs: új szabályok a Nyugat-Európába tartó vendégmunkások belépésére

A Nyugat-Európába tartó ukrán, román és szerb vendégmunkások csak meghatározott, négyórás időtartamban tudnak belépni Magyarország területére. Feltétel az is, hogy nem mutatják a koronavírus-fertőzés jeleit, igazolják, hogy megfelelnek a schengeni beutazási feltételeknek és igazolásuk van arról, hogy a célországba bejutásuk biztosított - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a keddi online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert közölte: Röszkénél, Nagylaknál és Záhonyban naponta négy órát biztosítanak a vendégmunkások belépésére, a belépésnél sárga figyelmeztető jelzést helyeznek el a járművön, amellyel csak a kijelölt tranzitútvonalon szabad közlekedni. A vendégmunkások kilépésére is idősávot határoztak meg. A Magyarország területére belépő vendégmunkások számára írásos tájékoztatót adnak át a megszabott idősávokról, de szóban is felhívják a figyelmüket a szabályokra. Az új határforgalmi ellenőrzési rendszer azt célozza, hogy a Nyugat-Európába tartó vendégmunkások a lehető legrövidebb idő alatt hagyják el az országot - tette hozzá.

Az alezredes a kijárási korlátozásról szólva elmondta, itthon az emberek a legtöbbször azzal szegik meg a szabályokat, hogy nem a megfelelő indokkal hagyják el a lakóhelyüket, és gyakran nem tartják be a meghatározott távolságot egymás között. Kisebb számban fordul elő, hogy az üzletekbe nem a számukra kijelölt idősávban mennek vásárolni, illetve vendéglátóhelyen nem a megengedett célból tartózkodnak.

Ismertette: Rajkánál és Hegyeshalomnál vannak jelenleg kisebb fennakadások a belépő teherforgalomban.

A kijárási korlátozás március 28-i bevezetése óta 27 497 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 14 946 figyelmeztetés, 6568 helyszíni bírság és 5983 szabálysértési feljelentés volt.
A járvánnyal összefüggésben 255 büntetőeljárás indult, amelyből 65 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 13 járványügyi szabályszegés és 73 csalás miatt, ezekkel kapcsolatban 49 gyanúsítottat hallgattak ki.

Újságírói kérdésre válaszolva Kiss Róbert elmondta: hatósági házi karanténban lehet otthonról dolgozni, a hatályos szabályozás a munkához való jogot nem érinti, mindössze annyit rögzít, hogy a kormányhivatalok nyilvántartásba veszik az ilyen karanténban levőket, majd a rendőrség ellenőrzi, hogy az érintettek betartják-e a szabályokat.
Megjegyezte: tovább csökkent, 11 172-re a hatósági házi karanténban lévők száma, hétfőn 615 emberrel szemben rendelték el ezt a korlátozó intézkedést. Az ilyen karanténban lévőket már több mint 260 ezer alkalommal ellenőrizték - tette hozzá. (MTI)

Fotó: Bordás József rendőr főtörzsőrmester, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság lovas járőre néz be egy tanyára a Nyíregyházához közeli Felsősimán 2020. április 20-án. A koronavírus-járvány miatt meghosszabbított kijárási korlátozás ideje alatt a Nyíregyháza környéki bokortanyákban élők biztonsága érdekében rendszeresen tesznek látogatást a lovas járőrök és amennyiben valaki segítségre, ellátásra szorul, akkor közvetítenek az illetékes szervek felé. MTI/Balázs Attila

kapcsolódó cikkek
Meghalt 14 beteg és 2098-ra emelkedett a fertőzöttek száma
Meghalt 14 beteg és 2098-ra emelkedett a fertőzöttek száma
Meghalt 14 idős krónikus beteg, és 114-gyel nőtt, 2098-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedd reggel.
Szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett, de zajlik a munka a felsőoktatásban
Szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett, de zajlik a munka a felsőoktatásban
Rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett, de zajlik a munka a felsőoktatásban, így a felvételi folyamat is folytatódik - mondta az MTI-nek Schanda Tamás.
Országos tisztifőorvos: 842 embert ápolnak kórházban , 82-en szorulnak lélegeztetőgépre
Országos tisztifőorvos: 842 embert ápolnak kórházban , 82-en szorulnak lélegeztetőgépre
A Pesti úti idősotthonban 27-re nőtt az elhunytak száma, a második körös mintavétel 58 új gondozott és 4 dolgozó fertőzésére derített fényt - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján és közölte, hogy kétezer fölé nőtt az igazolt fertőzöttek száma.

Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
A szombathelyi gyár egyik munkavállalója koronavírusos, több mint 100 dolgozón végeztek ma tesztet
Ma hajnalban az Ivy Technology több mint 100 dolgozóján végezték el a koronavírus-tesztet, miután kiderült, hogy egyik munkavállójuk a napokban egy családi összejövetelen megfertőződött.
Emelkedett a szennyvízben a koronavírus mennyisége, nőhet a fertőzöttek száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a koronavírus örökítőanyagának mennyiségében a szennyvízben - számolt be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn. A tapasztalatok szerint a koncentrációnövekedés után 4-10 nappal később megugrik a megbetegedések száma.
Kedden reggel hat órától szünetel a gázszolgáltatás Szombathelyen
Szünetel a gázszolgáltatás kedden reggel hat órától csütörtökön reggel 8 óráig, az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. karbantartási munkái miatt. A szolgáltatási szünet a vasi megyeszékhelyet és a szombathelyi kistérség nagyobb részét, 74 települést érint.
Vas megyében öttel, országosan 43 fővel emelkedett a fertőzöttek száma
43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4696 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Hivatalos közlemény: lányokat próbált fotózni, megszüntették a munkaviszonyát
Az SZKKA női kézilabda-csapatának utánpótláskorú játékosai jelezték az edzőiknek, hogy valaki az Aréna Savariában az öltözők ablakán keresztül próbálja fotózni őket. Az eset a héten történt, pénteken az SZKKA, a Szombathelyi Sportközpont, valamint a Falco közös nyilatkozatban reagált a történtekre és a következményekre - a közleményt szó szerint közöljük.
legfrissebbek
Egy fővel emelkedett Vasban, negyvennel az országban a fertőzöttek száma
Negyvennel, 4853-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon; nincs újabb elhunyt - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A megyében ismét egy fővel, 39-re nőtt a betegek száma.
Összeesett, majd meghalt egy 21 éves fiú egy szombathelyi szórakozóhelyen
Tánc után lett rosszul a fiatalember. A társai azonnal megpróbálták újraéleszteni és a mentők is sokáig próbálták visszahozni, de nem jártak sikerrel.
Betörő sebesítette meg az osztrák tulajdonost
Menekülés közben megsebesítette az őt tetten érő háztulajdonost egy betörő augusztus 11-én a felsőpulyai járásban található Hosszúszeghután/Langeckben. A rablókat a magyar határon fogták el a rendőrök, a sérült tulajdonost pedig a felsőpulyai kórházban látták el, olvasható az orf.at-n.
Két autó karambolozott Körmenden, a Somogyi Béla utcában
Egy tehervonat mozdonyáról levált alkatrész megrongálta az InterCity mozdonyát és kocsijait
A Budapest–Győr vonalon Budaörs és Biatorbágy között nem közlekedhetnek a vonatok, olvasható a GYSEV közleményében.