km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Operatív törzs: továbbra is csak alapos okkal lehet elhagyni a lakóhelyet

Operatív törzs: továbbra is csak alapos okkal lehet elhagyni a lakóhelyet

Továbbra is csak alapos okkal hagyhatják el lakóhelyüket az emberek - hangsúlyozta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa szombati online sajtótájékoztatón.

 

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta: a kormány korábbi döntése értelmében május 3-ig maradnak érvényben a kijárási korlátozások. Az új szabályokról a kormány rendeletben fog dönteni, addig azonban a jelenlegi szabályoknak megfelelően csak alapos indokkal hagyhatjuk el otthonunkat. Az élet újraindítása, a korlátozó intézkedések feloldása csak fokozatosan, szigorú menetrend szerint lehetséges majd. A települési önkormányzatok erre a hétvégére is meghatározhatnak szigorúbb szabályokat - tette hozzá.


Az ellenőrzésekről szólva azt hangsúlyozta: az elmúlt 24 órában minden eddiginél több, összesen 1545 intézkedést kellett végrehajtania a rendőröknek szabályszegések miatt. Ebből 696 volt figyelmeztetés, 459 helyszíni bírság és 390 esetben tettek feljelentést.


Pénteken 536 hatósági házi karantént rendeltek el, így jelenleg 10 942 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. A hatósági házi karanténban levőkkel szemben az elmúlt 24 órában 24 intézkedésre volt szükség. Hozzátette: a rendőrség március 12. óta ellenőrzi a hatósági házi karantén szabályainak betartását és már 1231 szabályszegés miatt kellett szankciót alkalmazniuk.


Beszámolt arról, hogy az éjszaka  újabb egyéni védőeszköz-szállítmány érkezett, összesen 2 millió 600 ezer maszk, 10 ezer komplett védőruha és 21 lélegeztetőgép. Ezeket készletezték és már a központi raktárba szállították


A péntektől megnyitott Hegyeshalom II. közúti határátkelőről azt mondta: megindult az ingázók és a mezőgazdasági járművek átléptetésére egyelőre szűk, 3-3 órás időintervallumban, de hétfőtől ezt szélesebb körben tudják biztosítani reggel 5 órától 21 óráig.


A határforgalomról elmondta: teherforgalomban a belépő oldalon Rajkánál, a kilépő oldalon Csandápalotánál kell várakozással számolni. (MTI)

 

Fotó: A koronavírus-járvány miatt zárva tartó Hungarospa fürdőkomplexum Aquapark csúszdái Hajdúszoboszlón 2020. április 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.