km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Néhány helyen semmibe vették a kijárási korlátozást

Néhány helyen semmibe vették a kijárási korlátozást

Több mint 4600 rendőri intézkedés volt a kijárási korlátozások megszegése miatt a húsvéti hétvégén - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a keddi online sajtótájékoztatón.

 

Lakatos Tibor elmondta: a hosszú hétvégén 4692 esetben intézkedtek a rendőrök, és továbbra is a figyelmeztetések voltak többségben. A hétvégére a polgármesterek külön szabályokat állapíthattak meg a kijárási korlátozással kapcsolatban, ezek betartását a rendőrség, a polgárőrség, az önkormányzati rendészeti szervek és más, rendészeti feladatot ellátó szervezetek ellenőrizték - tette hozzá.


Ezeket a korlátozásokat az emberek többsége nem szegte meg, néhány helyen azonban semmibe vették őket - mondta -, például a Balaton déli partján, ahol több tíz emberből álló csoportok alakultak ki, amelyek a figyelmeztetések után egyik településről a másikra utaztak. A rendőrség 69 embert jelentett fel emiatt Somogy megyében. Azt is tapasztalták, hogy nagyobb bevásárlóközpontok parkolóiban 5-10 tagú csoportokban beszélgettek azok, akik 65 évesnél idősebb hozzátartozójukat vitték el a 9 és 12 óra közötti idősávban bevásárolni.


Lakatos Tibor közölte azt is, a kijárási korlátozások bevezetése óta 10 061 figyelmeztetést alkalmaztak a szabályszegőkkel szemben.


Arra a kérdésre, hogy Magyarországon fordult-e elő, hogy - mint Svédországban - szándékosan leköhögték a rendőröket, Lakatos Tibor azt felelte, ilyen nem történt. Egyébként sem jellemző ez a fajta agresszivitás a rendőrökkel szemben - tette hozzá -, a járvány alatt, néhány esetet leszámítva, kifejezetten együttműködők az állampolgárok.

Az ezredes a kirívó szabályszegések között említette két budapesti, belvárosi szórakozóhely esetét. Az egyikben rendezvényt tartottak, ott a rendőrök a vendégeket és az üzemeltetőket is feljelentették. A másik szórakozóhelyen az üzlet előtt tojást, sonkát és sört árultak pult alól; ott is intézkedtek.


Lakatos Tibor közölte: eddig 14 355 hatósági házi karantént rendeltek el, 197 681 esetben ellenőrizték ezeket, és 993 esetben tapasztaltak szabálytalanságot. Emiatt figyelmeztetéssel éltek, helyszíni bírságot szabtak ki vagy szabálysértési feljelentést tettek. Az ezredes szerint egyre gyakrabban találkoznak a hatósági házi karantén szabályainak megsértésével, így várhatóan szigorítaniuk kell és a figyelmeztetés helyett például helyszíni bírságot kell kiszabniuk a szabályokat többször megszegőkkel szemben.


Kérdésre válaszolva elmondta: a húsvéti hétvégén nem jeleztek hiányos készleteket sem a kórházak főigazgatói, sem a kórházparancsnokok. Hozzátette: az országba érkező védőeszközöket elsősorban az egészségügyi ellátórendszerben osztják szét, a háziorvosi, a sürgősségi fogorvosi rendelőkben, valamint a rendvédelmi dolgozók és az egyéb, védekezésbe bevontak kapnak belőle.


Azzal kapcsolatban, hogy több európai államban felmerült a korlátozások enyhítése, Lakatos Tibor jelezte: nehéz összehasonlítani a járvány különböző stádiumában lévő országokat. Ezért született az a döntés, hogy az operatív törzs jelentése alapján a kormány hetente értélkeli a korlátozó intézkedések hatásait, és szükség esetén dönt szigorításokról vagy enyhítésekről - tette hozzá. (MTI)
 

Fotó: Járőröző rendőrök járókelőket igazoltatnak a pécsi Kossuth téren 2020. április 14-én.  MTI/Sóki Tamás

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).