km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Operatív törzs: már 737-en használják a házi karantén mobilos ellenőrzését

Operatív törzs: már 737-en használják a házi karantén mobilos ellenőrzését

Már 737-en használják a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazást - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a keddi online sajtótájékoztatón.

 

Kiss Róbert rendőr alezredes hozzátette: jelenleg 10 394 házi karantén van érvényben. Az elmúlt 24 órában a rendőrök helyszíni ellenőrzés során 31 esetben tapasztalták a magatartási szabályok megszegését.


Elmondta azt is, hogy szerdán megnyílik Győr-Moson-Sopron megyében a zsirai határátkelő, amelyet 5 órától 21 óráig használhatnak a személyforgalomban. Közlése szerint május 21-étől nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik állandó vagy ideiglenes lakcímmel, tartózkodási címmel rendelkeznek Szlovákiában, és 24 óránál rövidebb időre hagyják el az országot. Csupán egy formanyomtatványt kell kitölteniük. Horvátországba pedig mostantól nemcsak azok az uniós állampolgárok utazhatnak be, akik ingatlannal vagy hajóval rendelkeznek, hanem személyes okból, családi eseményre vagy gyógykezelésre utazók is, továbbá mindazok, akik igazolni tudják, hogy szállást foglaltak - ismertette. Kiss Róbert arról is szólt, hogy a teherforgalomban Tompánál a belépőoldalon 2 óra, Röszkénél 3 óra, Csanádpalotánál és Csengersimánál 1 óra a várakozás. A kilépőoldalon Csanádpalotánál és Ártándnál 1-1 órát kell várni. A személyforgalomban az országból kilépő autósoknak Nagylaknál 1 órát, a belépőknek 2 órát kell várniuk - fűzte hozzá.


Kérdésre válaszolva felidézte, hogy már a fővárosban is hatályát vesztette a kijárási korlátozás, vagyis kinyithattak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei, és visszaállt az üzletek szokásos nyitvatartási rendje. Az idősek számára azonban továbbra is érvényes a 9 és 12 óra közötti vásárlási idősáv az élelmiszerüzletek, a drogériák, a gyógyszertárak és a gyógyászati segédeszközöket árusító boltok esetében.


Szintén kérdésre válaszolva az alezredes közölte, hogy továbbra is a korábban kijelölt humanitárius korridorokon közlekedhetnek a Nyugat-Európából hazatérő román állampolgárok. Az elmúlt hétvégén a román hatóságok által bevezetett új forgalomellenőrzési struktúra miatt kialakult torlódások elkerülése érdekében a rendőrség folyamatosan figyeli a forgalmat és szükség esetén egy alternatív átkelő felé irányítják az autósokat - mondta Kiss Róbert. (MTI)

 

Fotó: Vendégek egy vendéglátóhely teraszán a budapesti Bálnánál 2020. május 18-án. MTI/Mónus Márton

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat