km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Operatív törzs: közel 100 helyszínre szállítanak védőfelszerelést

Operatív törzs: közel 100 helyszínre szállítanak védőfelszerelést

Közel száz helyszínre szállítanak védőfelszereléseket a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő egészségügyi és rendvédelmi dolgozók számára - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a keddi online sajtótájékoztatón.

 

Lakatos Tibor ezredes elmondta, az operatív törzs döntése alapján hétfőn és kedden érkeztek, illetve érkeznek szállítmányok több tucat fővárosi és vidéki kórházba. Továbbá védőfelszerelés érkezik az Országos Mentőszolgálathoz, a rendőrséghez és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságához. A 6,5 millió védőeszköz között főleg szájmaszkok, arcvédő pajzsok, vizsgáló kesztyűk, FFP2-es és FFP3-as maszkok, valamint az orvosi munkához szükséges védőruházatok vannak - közölte.


Az ezredes elmondta azt is, hogy a Magyar Közlönyben megjelent az április 30-tól hatályos kormányrendelet, amelynek értelmében kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket. Az ügyeletet munkanapokon 6-18 óra között kell biztosítani, legfeljebb öt gyermek lehet egy csoportban és az ügyeleti ellátásért térítési díj nem kérhető. A kormányrendelet szól a munkahelyi gyermekfelügyeletről is - tette hozzá.


Lakatos Tibor beszélt arról is, hogy a rendőrség három, közveszéllyel fenyegetés miatt indult ügyben tett vádemelési javaslatot: az egyik azzal az álhírrel kapcsolatos, amely - amikor még nem is volt Magyarországon fertőzött - azt állította, hogy az országban többen is meghaltak a vírus miatt. A másik álhír szerint a Liszt Ferenc-repülőtérről több koronavírusos beteget szállítottak el, a harmadik pedig azt állította, lezárják Budapestet. Az ezredes tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárásokat lefolytatta és most vádemelést javasolt a három ügyben. Az ezredes egy kérdésre válaszolva elmondta: az álhírek terjesztése közveszéllyel fenyegetésnek számít, a rendőrség 25 közveszéllyel fenyegetés miatt indított eljárást, közülük 13 van folyamatban.  A rendőrség emellett 77 eljárást indított rémhírterjesztés miatt, ebből 32 van folyamatban. Hozzátette: több ügyben is megtalálták az elkövetőt, ezekben az ügyekben folyik a vádemelés előkészítéséhez szükséges nyomozás, a többi ügyben pedig folyamatos a felderítő munka.  


Szólt arról is, hogy hétfőn 1183 esetben intézkedtek a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt, a kijárási korlátozások bevezetése óta már 37 350 alkalommal kellett intézkedniük. (MTI)


Fotó: A koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőeszközök újabb szállítmányát pakolják le egy teherautóról a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház udvarán 2020. április 28-án. A védőeszközöket a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. (WSZL) szállította. MTI/Krizsán Csaba

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.