km/óra
  2020.08.12., szerda  •  Klára napja
Operatív törzs: hétfőtől kezdődik a védekezés új szakasza

Operatív törzs: hétfőtől kezdődik a védekezés új szakasza

Hétfőtől megkezdődik a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakasza új szabályokkal - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta: a kormányrendeletek új szabályokat határoznak meg többek között az üzletekre, az éttermekre, a fürdőkre és a rendezvényekre. Kiemelte, hogy Budapesten és Pest megyében az eddigi kijárási és nyitvatartási korlátozások maradnak hatályban, itt az állampolgárok kizárólag csak alapos indokkal hagyhatják el otthonaikat. Az ország többi részén azonban valamennyi üzlet, strand, szabadtéri fürdő, múzeum, állatkert kinyithat és látogatható. Az éttermek, kávézók, büfék, presszók kerthelyiségeiben, teraszain már tartózkodhatnak vendégek és ott elfogyaszthatják a megrendelt ételeket, italokat, de a vendéglátó egységek helyiségeiben csak az ott dolgozók lehetnek bent - mondta Kiss Róbert.

A rendezvényekre vonatkozó korlátozások továbbra is érvényben vannak, de Budapest és Pest megye kivételével megtarthatók a vallási közösségek szertartásai, a polgári házasságkötés és a temetés a védőtávolság megtartásával - mondta.

A felsőoktatási intézmények újranyitásáról a rektorok dönthetnek, a kollégiumok látogatása továbbra is tilos - mutatott rá.

A sportrendezvények nézők nélkül, zárt körülmények közt megtarthatóak, az amatőr sport, szabadidős sport megengedett - ismertette.

Az önkormányzatok rendeletalkotási lehetőségeiről azt mondta: az önkormányzatok helyben dönthetnek a településen lévő piacok nyitvatartási rendjéről, illetve arról, hogy ott az idősek mikor vásárolhassanak. Egy másik kormányrendelet a hosszú hétvégére ad lehetőséget az önkormányzatoknak arra, hogy május 1.-től május 3. éjfélig a kijárási korlátozásoktól eltérő, szigorúbb szabályokat hozzanak. Hozzátette: a szabálysértőkkel szemben továbbra is intézkedni fog a rendőrség.  

Újságírói kérdésre azt mondta: nem tervezik, hogy a jövőben az önkormányzatok saját hatáskörben rendeletalkotási jogot kapjanak szigorúbb intézkedések meghozatalára.

Tájékoztatása szerint csütörtökön 751 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 384 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. Csütörtökön 32 rendőri intézkedésre volt szükség a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben. A rendőrség március 12. óta ellenőrzi a korlátozó intézkedés alatt állókat, azóta 1365 szabályszegővel szemben léptek fel.

A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben csütörtökön 1051 esetben intézkedtek, ebből 405-en figyelmeztetést, 376-an helyszíni bírságot kaptak, míg 270 ember ellen feljelentést tettek a rendőrök. Március 28. óta ellenőrzi a rendőrség a kijárási korlátozások betartását, azóta 40 169 intézkedésre volt szükség.

Emelkedett a járvánnyal összefüggő bűncselekmények száma: 311 ilyen nyomozás van folyamatban, ebből 83 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 95 csalás, valamint 18 járványügyi szabályszegés miatt. Eddig 59 főt hallgattak ki gyanúsítottként.

Változások léptek életbe a határforgalomban: május 1.-jétől a 7500 kilogramm legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik kizárólag Hegyeshalomnál léphetnek be Ausztria területére. Ugyancsak változás, hogy a május 1. és május 3. között a kelet-nyugati humanitárius tranzitfolyosókon csak Hegyeshalomnál és 18 óra és 8 óra között lehet átlépni a határt.

Péntek délelőtt a teherforgalomban belépő oldalon Rajkánál és Hegyeshalomnál egy, a kilépésnél Csanádpalotánál kétórás várakozással kellett számolni, a személyforgalomban Nagylaknál a kilépésre kellett 2 órát várni.

Arra a kérdésre, hogy változik a rendőrség feladata hétfőtől, amikor vidéken más szabályok lépnek életbe, az alezredes azt mondta: a rendőrség megkezdte a felkészülést, hogy a közterületen szolgálatot teljesítőknek tényszerű, pontos, az új szabályokhoz igazodó eligazításokat tudjanak tartani. Hozzátette: vidéken továbbra is ellenőrizni fogják a vendéglátó egységeket, a kerthelyiségeket és az általános egészségvédelmi intézkedések betartását.  

Arra a kérdésre, hogy milyen intézkedésekkel kerülhető el, hogy a budapestiek tömegesen menjenek vidékre, azt mondta: bíznak abban, hogy a budapestiek és a Pest megyében élők csak alapos indokkal hagyják el az otthonaikat. (MTI)

Fotó: Az érettségi lebonyolításához szükséges szájmaszkokat és fertőtlenítőket pakolják a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium épülete előtt 2020. április 30-án. MTI/Vasvári Tamás

kapcsolódó cikkek
Orbán: megnyertük az első csatát a vírussal szemben
Orbán: megnyertük az első csatát a vírussal szemben
Magyarország az első csatát megnyerte a koronavírussal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kötelező a maszk a zárt terekben, s bevezetik a piaci vásárlási utalványt
Kötelező a maszk a zárt terekben, s bevezetik a piaci vásárlási utalványt
Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere a város Facebook-oldalán közzétett videóban pontosította a hétvégére bevezetett szabályokat. A boltokban és minden zárt üzletben kötelező lesz a maszk viselése, a hétvégén a tömegközlekedésben is. Hétfőtől a kormány írja elő ugyanezeket.
Országos kórházfőparancsnok-helyettes: áttörés a nemzetközi és a hazai tesztelésben
Országos kórházfőparancsnok-helyettes: áttörés a nemzetközi és a hazai tesztelésben
Magyarországon elsőként a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban indult el az a koronavírus teszt, amely 99,5 százalékos pontossággal kimutatja a lezajlott Covid-19 fertőzést - közölte Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes pénteken az MTI-vel.
Országos tisztifőorvos: továbbra is szeretnénk elkerülni a járvány berobbanását
Országos tisztifőorvos: továbbra is szeretnénk elkerülni a járvány berobbanását
Továbbra is szeretnénk elkerülni a járvány berobbanását - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
A szombathelyi gyár egyik munkavállalója koronavírusos, több mint 100 dolgozón végeztek ma tesztet
Ma hajnalban az Ivy Technology több mint 100 dolgozóján végezték el a koronavírus-tesztet, miután kiderült, hogy egyik munkavállójuk a napokban egy családi összejövetelen megfertőződött.
Szombathelyen 99-en vannak házi karanténban, egy beteget kórházban ápolnak
Újabb 11 embernél igazolták a koronavírust Magyarországon, 4564-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 28 vasinál mutatták ki a kórt. Külföldön rosszabb a helyzet. A július közepén bevezetett beutazási korlátozások miatt Szombathelyen már 99-en vannak hatósági házi karanténban. Ezt két PCR-teszttel ki lehet váltani, a vizsgálatért viszont augusztus 1-től fizetni kell.
Szerelőaknába esett egy munkás Szombathelyen
Körülbelül másfél méter mély szerelőaknába esett bele egy férfi pénteken délelőtt Szombathelyen, egy busztársaság telephelyén.
Emelkedett a szennyvízben a koronavírus mennyisége, nőhet a fertőzöttek száma
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedő tendenciát mutattak ki a koronavírus örökítőanyagának mennyiségében a szennyvízben - számolt be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn. A tapasztalatok szerint a koncentrációnövekedés után 4-10 nappal később megugrik a megbetegedések száma.
Kétnapos gázszünet lesz Szombathelyen is
Karbantartás miatt kétnapos gázszünet lesz Vas megye több településén, köztük Szombathelyen is: augusztus 11-én reggel 6 órától 13-án reggel 8 óráig szünetel a szolgáltatás.
legfrissebbek
Október végéig biztosan nézők nélkül folytatódik a Bundesliga
A hatóságok döntése értelmében a koronavírus-járvány miatt október végéig biztosan nem lehetnek nézők a német labdarúgó-mérkőzéseken.
Trump: nagyszerű volt a személyes viszony a kínai elnökkel, de ez mára megváltozott
Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox rádió sportcsatornájának adott interjújába kijelentette, hogy korábban "nagyszerű" volt a személyes viszonya Hszi Csin-ping kínai elnökkel, de ez mára már megváltozott.
Árokba borult egy kamion a 8-as főúton
Két grafikon a második hullám kezdetéről
Vizuálisan láthatjuk a koronavírus-járvány "második hullámának" kockázatát a BBC összefoglalójában.
Az Emmi szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).