km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Online fogadóóra és sajtótájékoztató: családonként két maszkot kapnak a szombathelyiek

Online fogadóóra és sajtótájékoztató: családonként két maszkot kapnak a szombathelyiek

Dr. Nemény András polgármester és dr. Kis Gergely háziorvos online sajtótájékoztatón válaszolt a média és a polgárok által feltett kérdésekre. Összefoglaltuk a legfontosabbakat.



Nemény András elmondta, amíg tart a vészhelyzet, a fizetéséből havonta 200 ezer forintot utal a segítő felajánlások számára megnyitott számlára. A szombathelyi vásárcsarnoknál a ma reggel tapasztalt tömött sor kapcsán arról számolt be, hogy a város nem tervezi a piac bezárását, ahol egyébként már csak élelmiszereket lehet vásárolni. A vevők akkor egész egyszerűen máshova, valószínűleg a szupermarketekbe mennének. A polgármester jelezte, felügyelik a jövőben a biztonságos védőtávolság betartását, az árusoknak is osztanak maszkot, és megszervezik, hogy rendelni lehessen, az árut pedig önkéntes futárok viszik házhoz. Balogunyomi hírportál kérdezte meg a szombathelyi polgármestertől, hogy a településen is kapnak-e maszkot. Nemény András kifejtette, nem kapott ilyen jellegű kérést, de például a Szombathelyen dolgozó balogunyomi polgárőrök kapnak védőfelszerelést. 


Kulturális intézmények bevételkiesése, mi lesz a Savaria Karnevállal?


A polgármester azt mondta, a sport és a kultúra óriási veszteségeket szenvedett, de a városvezetőjének a teljes helyzetet kell majd átlátnia, ha majd vége lesz a járványnak. Akkor a legfontosabb kérdés az lesz, a polgárok hogyan kezdik újra életüket, munkájukat, vállalkozásukat. A Savaria Karnevállal kapcsolatban azt mondta, a forrás rendelkezésre áll, most azonban nem lehet a veszélyhelyzeti utánra vonatkozó döntéseket hozni, a karnevál kérdése nincsen napirenden.

Hogyan jutnak el a maszkok a polgárokhoz?


Mint ismert, a város 100 ezer maszkot rendelt, családonként kettőt kapnak a szombathelyiek – amennyiben szükséges, rendelnek még. Önkéntesek csomagolják borítékba, terjesztő cég viszi ki és dobja be a postaládákba. Arra a kérdésre, hogy nem tartanak-e attól, hogy ezeket kivehetik mások onnét, Nemény András azt mondta, de igen, ám úgy fogalmazott, az egyének felelősségtudatára és lelkiismeretére is alapoznak, hogy ne forduljanak elő ilyen esetek. 

Cégek védelme, ingyenes parkolás


A kis- és a nagy vállalatok dolgozóit is igyekszik a saját eszközeivel védeni a város, jelentette ki Nemény András. A többi megyei jogú város vezetőjével együtt újabb csomag kidolgozására tesznek javaslatot a kormánynak az eddigi mellé. Az önkormányzat végiggondolja, mit lehet tenni a városi tulajdonú, kereskedelmi célú ingatlanok bérleti díjával, hogy ezzel is segítsék a vállalkozásokat. Az ingyenes parkolást nem akarják bevezetni, viszont az egészségügyi, szociális területen dolgozók, valamint az önkéntesek mentesítő kártyát kapnak, nem kell fizetniük a várakozásért. 

Maszk, gumikesztyű


Dr. Kis Gergely először a maszkokról beszélt, a sebészeti és textilmaszk megfelelő arra, hogy a fertőzést senki ne adja tovább – sokan tünetmentesek ugyanis. Saját védelemre már kevésbé jók ezek, de nem is ilyen céllal készültek. Később azt mondta, sállal, kendővel ugyanúgy eltakarható a száj és az orr. Kiemelte, hogy az eddigi intézkedéseknek az a lényege, hogy lehető legkevesebbet menjünk emberek közé, a szabadban végzett séta, sporttevékenység nem tiltott, de itt fontos szabály, hogy lehetőleg kerüljük az érintkezést másokkal.  Nemény András elmondta, hogy a háziorvosokat ellátták védőeszközökkel, és további beszerzéseket is terveznek. Gondot jelent, hogy a doktorok közül többen 65 év felettiek, elvileg nem vehetnének részt az ellátásban – viszont az önkormányzat olyan információt is kapott, hogy ezt a rendelkezést rugalmasan lehet kezelni. 


Segítség a kórháznak


A polgármester beszámolt arról is, hogy a kórház működtetése nem az önkormányzat feladata, itt csak a segítségüket tudták felajánlani. Most élt is az intézmény ezzel, orvosi maszkokat kért, a város ezeket hétfőn rendeli meg. Jövő héttől már a mentőszolgálat is tesztelhet, azonban a mintákat nem Szombathelyen elemzik. A városban eddig 30-40 embertől vettek mintát, mondta Nemény András, de több adatról nem beszélt. Lélegeztető gépeket kapott korábban a kórház, illetve érkeznek újabbak.

Idősek az utcán


Sokan felháborítónak tartják, hogy sok nyugdíjas van az utcán, és nem veszik komolyan a figyelmeztetéseket, érkezett a megjegyzés az online fogadóórára. Nemény András azt válaszolta, ő is így van ezzel, eddig is minden lehetséges eszközzel megpróbálták felhívni az idősek figyelmét arra, hogy maradjanak otthon, és a jövőben is ugyanígy tesznek. A tömegközlekedés leállítását nem tervezik, a buszokat fertőtleníti a társaság, a sofőröket védik és más intézkedéseket is hoztak. A város nem hozhat a kormánynál szigorúbb döntéseket, szögezte le a polgármester.


Nemény András végül elmondta, embert próbáló idők jönnek, nagyon nehéz évre számít, azonban olyan csapat áll mögötte, amelyek a tagjaival együtt legyűrik a nehézségeket. A képviselőket említette pártállásra való tekint nélkül, a kormánymegbízottat, a megyei közgyűlés elnökét, akikkel közösen dolgoznak. Vigyázzunk a különösen veszélyeztetett idősekre, magunkra és egymásra, zárta fogadóórát és a  sajtótájékoztatót Nemény András. 
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
A gólyaudvarban erősödhet az út széléről mentett egerészölyv
Január végén a Szombathelyi Erdészeti Zrt. egyik munkatársa talált rá a sérült ragadozómadárra, azonnal a kőszegi Madárvédelmi Mentőközpontba vitte.
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.