km/óra
  2020.06.02., kedd  •  Kármen, Anita napja
Online és a rádiókban közvetítik a húsvéti szentmisét, istentiszteletet

Online és a rádiókban közvetítik a húsvéti szentmisét, istentiszteletet

A Nagyhét egyházi alkalmait a koronavírus-járvány miatt rendhagyó formában tartják meg, a szertartások a hívek személyes részvétele nélkül zajlanak.

 

A Székesegyházban nagycsütörtökön olajszentelési mise lesz, amelynek keretében az atyák megújítják a papszenteléskor tett ígéretüket. 18 órától az utolsó vacsora emlékére tartott szentmisét és a péntek este hat órakor kezdődő keresztúti liturgiát is a Mária Rádió közvetíti.


Császár István püspöki helynök így fogalmazott: “Nagyszombaton az egyház Krisztus sírjánál időzik. Napnyugta után húsvét vigíliájának szertartását végezzük, amikor kihirdetik Krisztus feltámadását, győzelmét a halál felett. Ez az éjszaka a liturgikus év központi pillanata.”


Vasárnap tíz órakor a Kossuth Rádióban hallható majd a szentmise.


Az evangélikus templomban csütörtökön 14 órakor lesz istentisztelet, pénteken este 7 órakor felolvassák Jézus szenvedéstörténetét, szombaton ugyancsak este hétkor kezdődik az áhítat. Ezeket, és a további ünnepi alkalmakat is a Credo Rádió közvetíti.


Gregersen-Labossa György evangélikus parókus lelkész elmondta, hogy húsvétkor a hajnali istentiszteletet rögzítik, és ez reggel kerül majd adásba. Tíz órakor a templomban a lelkészek jelen vannak, a húsvéti istentiszteletet megtartják, ez délután kerül adásba. A húsvét hétfői istentisztelet pedig szerkesztett módon megy.


A református templomban csütörtökön 18 órakor, pénteken, húsvét vasárnap és hétfőn 10 órakor kezdődik az istentisztelet, melyen a gyülekezetet a lelkész családja képviseli majd.


Jakab Bálint református lelkész hozzátette, hogy a lánya tud orgonálni, ő pedig a lelkészi szolgálatokat végzi, illetve a felesége is prédikálni fog húsvét hétfőn. Nem szakad meg az úrvacsorai sorozat sem, csak most ők hatan, a lelkészcsalád lesz, aki képviseli a közösséget ebben a helyzetben.


Az ünnepi online közvetítések elérhetők lesznek a felekezetek honlapján, Facebook-oldalán és a YouTube-on  is.

kapcsolódó cikkek
Vasárnaptól nem tartanak nyilvános misét a katolikus templomokban
Vasárnaptól nem tartanak nyilvános misét a katolikus templomokban
Vasárnaptól nem tartanak nyilvános liturgiát a katolikus templomokban a koronavírus-járvány miatt - közölte Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az MTI-vel.
kapcsolódó cikkek
Vasárnaptól nem tartanak nyilvános misét a katolikus templomokban
Vasárnaptól nem tartanak nyilvános misét a katolikus templomokban
Vasárnaptól nem tartanak nyilvános liturgiát a katolikus templomokban a koronavírus-járvány miatt - közölte Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az MTI-vel.
Savaria Fórum 29. évfolyam 21. szám - 2020.05.27.
Savaria Fórum 29. évfolyam 21. szám - 2020.05.27.
legolvasottabbak
Ausztria: június 15-től csak három területen lesz kötelező a szájmaszk viselése
Június közepétől enyhébbek lesznek a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szabályok - jelentette be Sebastian Kurz kancellár péntek délután Bécsben.
Ausztriai határnyitás: a kisebb átkelők is megnyílnak, de kirándulni és bevásárolni még nem lehet beutazni Magyarországról
Újabb utazási könnyítésekről döntött az osztrák kormány. Szombaton éjféltől megnyitották az eddig lezárt határátkelőket Liechtenstein, Csehország, Szlovákia és Magyarország irányában is és enyhítenek az eddigi az ellenőrzéseken is. Kirándulni és bevásárolni még mindig nem lehet átugrani Ausztriába Magyarországról. A szlovén és az olasz határállomások továbbra is zárva maradnak.
Ausztria június közepétől közös határnyitást tervez Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával
Június közepétől közös határnyitást tervez Ausztria Csehországgal, Szlovákiával és Magyarországgal, írta a krone.at Alexander Schallenberg, osztrák külügyminiszter bejelentése nyomán, aki kedden cseh és szlovák kollégájával videokonferencián tárgyalt a kérdésről.
Szombat éjféltől Ausztria megnyitja a lezárt határátkelőket Magyarország, Csehország, Szlovákia és Liechtenstein irányában
Újabb utazási könnyítésekről döntött az osztrák kormány. Szombaton éjféltől megnyitják az eddig lezárt határátkelőket Liechtenstein, Csehország, Szlovákia és Magyarország irányában is és enyhítenek az eddigi korlátozásokon és az ellenőrzéseken is.
Szigorú óvintézkedések a fürdőkben Ausztriában, tíz négyzetméterenként csak egy ember napozhat
Szigorú óvintézkedések mellett nyithatnak újra a szállodák, a fitnesztermek és a fürdők pénteken Ausztriában. A koronavírus-járvány esetleges terjedésének megelőzésére elrendelt szabályokról szerda délután Bécsben Rudolf Anschober egészségügyi miniszter tájékoztatott.
legfrissebbek
Új fordulatot vett a járvány Spanyolországban
Az elmúlt egy hétben senki sem hunyt el a koronavírus okozta fertőzés következtében Spanyolország hat tartományában, köztük a Baleár-szigeteken, Kantábriában és Murciában, valamint a két észak-afrikai exklávéban, Ceutában és Melillában.
Szlovéniában negyedik, Horvátországban második napja nincs új fertőzött
Szlovéniában negyedik, Horvátországban második napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttek.
Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén
Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese.
Állami autóvásárlási kedvezmények bevezetését tervezik Németországban
Közpénzből finanszírozott autóvásárlási kedvezmények bevezetését tervezi a német kormány a koronavírus-világjárványt megszenvedő autóipar támogatására, a Der Spiegel című hírmagazin szerint az év végéig 5 milliárd eurót (1750 milliárd forint) fordíthatnak erre a célra.
A nyugat-balkáni országok megnyitották határaikat
A nyugat-balkáni országok hétfőtől enyhítettek a korlátozásokon, és megnyitották a határaikat egyes országok állampolgárai számára, Bosznia például csak a szomszédos országokból érkezőket várja, Montenegró viszont mindazon országokból, ahol kevés a fertőzött.