km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Önkéntesek segítségét várják a hétvégi ebédszállításban

Önkéntesek segítségét várják a hétvégi ebédszállításban

Felhívást tett közzé a Szent Márton Köpenye Alapítvány: autóval rendelkező önkéntesek jelentkezését várják, akik segítenének hétvégi ebédszállításban. Az alapítvány a veszélyhelyzetben rászoruló családokat támogat, hogy szombaton és vasárnap is jusson meleg étel az asztalra.

 

Gombos Adrienn, az alapítvány munkatársa elmondta, hogy a közétkeztetésnek köszönhetően a gyerekek hétköznap megkapják a meleg ételüket, de bizony a hétvége óriási problémát jelent. Az egyházmegyei karitász és a máltai szeretetszolgálat szombathelyi csoportjának listája alapján kezdtek el dolgozni, illetve felkeresték az általános iskolákat, és a pedagógusok segítségét kérték, hiszen ők pontosan tudják, kik az intézményükben azok a családok, akik legtöbbször nem is jelzik, hogy problémájuk van, segítségre volna szükségük. 


A támogatóknak köszönhetően ezen a hétvégén mintegy 150 adag ételt vihettek házhoz a futárok. Stercz Gellért egyike azoknak az önkénteseknek, akik vállalták ezt a feladatot. 
“Most ez mindenkinek nehéz helyzet, és a legtöbbet azzal tudjuk tenni, hogy segítünk másoknak, megpróbáljuk együtt valahogy átvészelni. Nekem van időm, van autóm, és ez pont olyan lehetőség, amiben tudok segíteni. Egyelőre négyen vagyunk futárok, mindenkinek van egy listája, telefonszámmal, előtte odacsörgünk, majd odamegyünk. Általában a gyerekek várnak minket, és nekik adjuk át az ebédet.” – fogalmazott az önkéntes. 


Az alapítványt a Szombathelyi Egyházmegye hozta létre, tevékenységét anyagi hozzájárulással és önkéntesek, támogatók toborzásával is segíti. Az ételeket a Brenner-iskola konyháján főzik.
Székely János püspök, kuratóriumi elnök hangsúlyozta, hogy A Szent Márton Köpenye Alapítvány Szent Márton nyomában, az ő lelkesedésével és nagylelkűségével próbál a legszegényebbeknek, a rászorulóknak segíteni. Most, a járvány idején pontosan azoknak a családoknak, ahol gond az élelmiszer, a napi túlélés, akiknek nincsenek tartalékaik. A Martinus Gastro készíti az ételeket jutányos áron, nagyon finomak és bőségesek.


Az önkéntesek jelentkezését az alábbi elérhetőségeken, az adományokat pedig a számlaszámra, Ebéd a rászorulók asztalára megjelöléssel várják. 
Szent Márton Köpenye Alapítvány 


számlaszám: 11747006-27255588


telefonszám: 70/388-9008


e-mail: szentmartonkopenye@gmail.com

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.