km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Olasz statisztikai intézet: lehetetlen a válság következményeit felmérni

Olasz statisztikai intézet: lehetetlen a válság következményeit felmérni

Az új koronavírus-fertőzés miatt hozott intézkedések olyan gazdasági válságot okoznak Olaszországban, amelyek következményeit lehetetlen felmérni az Istat statisztikai intézet kedden közölt értékelése szerint.

 

Az Istat "általános sokként" értékelte az egészségügyi vészhelyzet gazdaságra gyakorolt hatását. Az 1926-ban alapított, Rómában működő statisztikai hivatal elemzésében elismerte, hogy soha nem látott ehhez hasonlót.


Az Istat számításai szerint, ha az óvintézkedések, vagyis a nem létfontosságú termelés és szolgáltatások, valamint a kereskedelem, vendéglátás és idegenforgalom leállítása április végéig eltart, ez az éves olaszországi fogyasztás több mint 4 százalékos visszaeséséhez vezet. Ha a gazdaság újraindítása ennél később, májusban vagy júniusban lesz lehetséges, 10 százalékos fogyasztáskieséssel kell számolni.


A járványhelyzet következtében 2,2 millió olaszországi vállalkozás állt le: ez az összes vállalkozás 49 százaléka, és az exportáló vállalatok 65 százaléka. A leállás 7,4 millió dolgozót érint.


A szakmai kamarákat tömörítő Unioncamere előrejelzései szerint az olaszországi foglalkoztatási mutató az idén 420 ezer dolgozóval csökken, 50 százalékuk a turizmusban veszíti el munkáját.


Egyedül az élelmiszer-nagykereskedelem mutat növekedést, márciusban több mint 8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Az olaszok 38 százaléka a járvány miatt bevezetett óvintézkedések első heteiben nagymennyiségű élelmiszertartalékot halmozott fel, és az élelmiszervásárlás azóta is folyamatos. A felmérések szerint az olaszok 30 százaléka 72 órát "se bír ki" anélkül, hogy elmenjen élelmiszert vásárolni: a tészta, rizs és gabonafélék vásárlása 26 százalékkal, a tej, sajt zöldség-gyümölcs vásárlása 17 százalékkal emelkedett. A nagyobb élelmiszerüzletekben foglalt házhoz rendelések aránya 90 százalékkal nőtt. (MTI)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.