km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Okosórákból, fitneszkarkötőkből információt gyűjtő applikáció segíti a járvány megállítását Németországban

Okosórákból, fitneszkarkötőkből információt gyűjtő applikáció segíti a járvány megállítását Németországban

Már több mint félmillióan használják Németországban a Robert Koch Intézet (RKI) által fejlesztett Datenspende nevű információgyűjtő applikációt, amely segíti a koronavírus terjedésének figyelemmel követését és megállítását.

 

Ennyi résztvevővel zajló tudományos projektként a Datenspende (adatadomány) világszinten egyedülállónak számít - közölte az RKI internetes oldalán.
    

Az ötlet alapját az adta, hogy a koronavírus tünetei olyan vitális paraméterekből is leolvashatók, mint a pulzus vagy a testhőmérséklet. Ilyen információkat pedig rutinszerűen gyűjtenek az okosórák vagy a fitneszkarkötők. A kutatók remélik, hogy az önkéntes, álnevesített felhasználók által rendelkezésre bocsátott adatok alapján jobban fel lehet becsülni a megbetegedettek számát, és idejekorán fel lehet ismerni a fertőzési gócpontokat.
    

Az adatokat, amelyeket az applikáció révén a felhasználók a szakértők rendelkezésére bocsátanak, több lépcsőben dolgozzák fel és segítségükkel különböző előzetes értékeléseket végeznek.
    

A résztvevőket földrajzi elhelyezkedés alapján is csoportosítják, így ellenőrizhető, vannak-e regionális eltérések, valamint szem előtt tarthatják, hogy minden régióban elegendően regisztráltak-e és így statisztikailag értékelhető eredmények születnek-e.     Az értékelés szempontjából legfontosabb információ a pulzus, a megemelkedett pulzusszám ugyanis lázra utalhat, amely a Covid-19 jellemző tünete. Az eltérések kiszűréséhez először az adott területre jellemző bázisértéket kell meghatározni, melyet a Datenspende résztvevőinél egy hosszabb időn át mért átlagérték jelent. Ha a nyugalmi pulzus egy adott régióban a szokásosnál magasabb, akkor ott valószínűleg fertőzési gócpont alakult ki.
    

Ezen információk alapján alkotják meg a szakértők a láztérképeket, amelyek alapján naponta felbecsülhető, hányan lehetnek lázasak egy adott régióban. Az adatok kiegészítő információs alapot jelenthetnek a RKI járványvédelmi ajánlásai számára. (MTI)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.