km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Nyugdíjas otthon, biztonságos közlekedés: Bokányi Adrienn a Fogadóórában

Nyugdíjas otthon, biztonságos közlekedés: Bokányi Adrienn a Fogadóórában

Sorozatunkban a város képviselőivel a Szombathelyi Televízió műsorában, a Fogadóórában készült interjúkat foglaljuk össze. Bokányi Adrienn, az Éljen Szombathely! alelnöke és a 2. számú választókörzet képviselője a tervezett idősek otthonáról és a közlekedésbiztonságról is beszélt. 

Fiatal hölgy a képviselőtestületben

 

Bokányi Adrienn mindjárt az interjú elején kiemelte: reméli, az utána következő generációk nőtagjait motiválja abban, hogy igenis érdemes politikával foglalkozni, vagy akár a politikai életben aktívan szerepet vállalni. Nem "null kilométeres" önkormányzati képviselő, hiszen a korábbi ciklusban is fontos szerepet vállalt. A Gazdasági és Jogi Bizottság elnökeként most sokrétű feladatkör tartozik hozzá, ami óriási felelősséget és egyben felhatalmazást is jelent. Úgy véli, hogy a kormánytól továbbra is érkeznek majd fejlesztési támogatások, mivel nem akarják tönkretenni, ellehetetleníteni azokat a városokat, melyek ellenzéki vezetésűek. Másfelől közvetlen uniós forrásokra is számítanak, melynek kapcsán dr. Nemény András polgármester már a kampány folyamán tárgyalt az unió vezetőivel.  


Emberléptékű szociális politika


– Abszolút nem vagyunk egyszerű helyzetben, nem a legtökéletesebb állapotban vettük át a város vezetését – fogalmazott a képviselő. – Ez igaz az utak, a járdák állapotára, a szociális, az oktatási ágazat visszásságaira, a bérlakáshelyzetre. Átfogóan meg kell reformálni a szociális juttatások csomagját, és sokkal inkább figyelembe kell venni a problémás egyéni élethelyzeteket. A Szociális és Lakás Bizottság tagjaként szerintem az embereket nem lehet általánosságban kezelni és beskatulyázni, kategorizálni, hanem az adott krízishelyzetre kell a városnak megfelelő választ adni.  
Éljen Szombathely Applikáció


– A mai politikában nagyon nagy szükség van a modern és innovatív megoldásokra – véli Bokányi Adrienn. – Korábban nem volt egyszerű feladat a problémák bejelentése, ehhez képest most az applikációval pár perc alatt megtehetjük ezt. Decemberben egy gyorsreagálású csoporttal bővül a szolgáltatás. Reményeim szerint pedig a jövőben az applikáció kaphat még egy nagyon fontos funkciót:  az adott választókerületeket érintő beruházásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban egyrészt információt, másrészt együtt-döntési lehetőséget is biztosíthatunk a lakóknak. 


Városi fenntartású nyugdíjas otthon 


Az idősek gondozásában, ellátásában a városnak segítő kezet kell nyújtani a városlakóknak – hangsúlyozta Bokányi Adrienn, majd így folytatta: – A tervek szerint a Welther Károly utca 4. szám alatt, a SZOVA Zrt. jelenlegi székhelyén lenne a városi fenntartású idősek otthona. A tervek szerint 2–5 fős szobákat alakítanánk ki jó minőségben, mindegyikhez tartozna saját fürdő és WC. Lenne étterem, nővérállomás, közösségi tér az udvaron is. A telek végén lévő, Nádasdy utca 17. számú, jelenleg önkormányzati bérlakásként funkcionáló épületben pedig lakásokat alakítanánk ki olyan időseknek, akik még jobb fizikai és szellemi állapotban vannak, de szükségük van felügyeletre, meleg étkezésre. 


Biztonságosabb közlekedés a körzetben


– Több olyan gyalogátkelőhely is van a körzetemben, ahol nincs jelzőlámpa, borzasztóan nehéz az átkelés. Ezeket első körben fel kell szerelni valamilyen figyelemfelkeltő eszközzel, akár fényvisszaverő csíkkal ellátott zászlókkal. Továbbá osztályvezetői javaslatra gondolkozunk abban is, hogy villogó, figyelemfelkeltő, felhívó jelzéssel lássuk el a zebrát. Mindenképpen dolgozunk ennek rövid időn belüli megoldásán – vetítette előre Bokányi Adrienn. 
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre
Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.