Nyitott szemmel rácsodálkozni a világra: beszélgetés Jámbor Nándorral

Névjegy: Jámbor Nándor (1992), a Weöres Sándor Színház közönségdíjas művésze (a Holdbeli csónakos-díj Opel-különdíjasa, 2016).
Vallja: „A próbákon arra törekszem, hogy találjak egy-egy morzsát, vagy szilánkot, amikből összeáll a szerep, amit beilleszthetek a nagy képbe.” „Estéről-estére azokról a dolgokról kell beszéljünk, a darabokon keresztül, amik rólunk, a XXI. századi emberről szólnak.”  
Egyik legkedvesebb verse: Kányádi Sándor Fától fáig című költeménye. Nem telik el úgy év, hogy újra meg újra rá ne találna. 

– Egy németországi családlátogatásról hazafelé tartva, útközben született Fürstenfeldbruckban. Orosházán volt gyermek, ahol már óvodásként nem is akármilyen teátrumi terveket dédelgetett magában.

 – Mint mindenkitől, így tőlem is megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek? Azt feleltem, hogy a Nemzeti Színház igazgatója. Nyilván valamilyen híradásból szedegettem fel ezt-azt. De komolyra fordítva: délutánonként verseket, meséket mondtam az ovis társaimnak. Később a kezembe nyomták ezt vagy azt a költeményt azzal, hogy „Nándika, ugye, milyen szép, megtanulnád?”. Édesanyám, majd az osztályfőnöknőm vette észre, hogy bennem alakul ez a készség. Anyukámhoz jutott el a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatos osztályának a híre, ahová aztán sikeresen felvételiztem Kányádi Sándor Fától fáig című versével.  Keserű Imre, Majtényi András, Dózsa Erzsébet volt a tagozat magja. Arra ösztönöztek, hogy nyitott szemmel csodálkozzunk rá a világra, gondolkodjunk, álljunk ki a saját véleményünkért. Semminek nem volt úgymond vezéreltsége. És nem kellett színésznek állnia egy dráma tagozatosnak. Bennem is szinte a legutolsó pillanatokban állt össze a kép, hogy ja, egyébként színész szeretnék lenni. Amúgy pedig már akkor a Latinovits-kultusz ápolójának tartottam magam. A rajongója voltam Jordán Tamásnak is, akinek láttam a József Attila-műsorát. Milyen érdekes, hogy aztán összehozott minket az élet! Eperjes Károly filmbeli alakításait is nagyra értékeltem. A budapesti Színművészeti Egyetem első rostáján ugyan elvéreztem, de a Kaposvári Egyetemre fölvettek. A Két úr szolgájából „vittem” Truffaldinót, akit a mostani Karneválszínházban játszom. Megint összeért valami. Nagyszerű osztályunkat Kocsis Pál vezette, harmadévben a mesterséget Kelemen József tanította. Ő rendezte azt a bizonyos Három nővér vizsgaelőadást is, ami végérvényesen „elvezetett” Szombathelyre, Hartai Petrával, Edvi Henivel, Matusek Attilával, Kenderes Csabával együtt. Jóllehet, én már másodévesen benne voltam A félúton a Fórum felé karneválszínházi produkcióban, a főszereplők Bezerédi Zoltán, Jordán Tamás, Szabó Tibor, Sodró Eliza voltak. Mikor megláttam a szereposztást, szó szerint megremegett a lábam. Ám olyan nagyszerű társulattal találkoztam, hogy megfogalmazódott bennem, szeretnék visszajönni. S utóbb pedig nagy szeretettel vártak, fogadtak bennünket gyakorlatosokként.  Azzal, hogy nagyon sokat fogunk dolgozni, lesz kis szereptől nagy szerepig minden.  

– 2016-ben diplomázott. Folyamatosan játszik. 
 

– Vitéz Mihály, A mi osztályunk, Mágnás Miska, Sztárcsinálók… Ebben a színházban, ebben társulatban van lehetőségem az igazi építkezésre. Szeretném jól végezni a munkámat, estéről-estére eljuttatni a nézőkhöz azt az üzenetet, amit nekik szánok. A mostani A főnök meg én meg a főnökben (a Két úr szolgájának friss, Hamvai Kornél-féle változatában) például az is fontos, hogy egy adott poén jól süljön el. Hiszen van egyfajta vérbősége az intellektuális humor mellett. Jó nyári csapat jött össze. Ráadásul ismét játszhatok Bezerédi Zoltánnal, Jordán Tamással. És már nem gyakorlói, megfigyelői a státuszom, hanem az előadás egyik alakítója lehetek.  

Szenkovits Péter                                                                                                                                           
 Fotó: Nagy Jácint 

A beszélgetés a Savaria Fórum augusztus 24-i számában jelent meg.


Borítókép: Jámbor Nándor (középen) a karneváli megnyitóról kimaradt darabban. Fotó: Nagy Jácint

Jámbor Nándor Fotó: Nagy Jácint