km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
„Nincs kés a torkunkon” - edző és irányító az SZKKA idei meneteléséről

„Nincs kés a torkunkon” - edző és irányító az SZKKA idei meneteléséről

Bravúros győzelmet aratott két hete Székesfehérváron a Hungest Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA), amelynek köszönhetően lényegesen megnőttek a gárda bennmaradási esélyei az élvonalban. Marosán György vezetőedző azért még óvatosan fogalmaz, s mint mondta: a fehérvári utolsó másfél percben éveket öregedett… Pődör Rebeka, a gárda irányítója szerint sokat köszönhet a csapat a szurkolóknak.

 

A Hungest SZKKA jelenleg 13 pontos a magyar élvonalban – a mieink nyolc egységgel gyűjtöttek többet a vonal alatt tanyázó Békéscsabánál. Az elmúlt évtizedben csak elvétve volt arra példa, hogy egy újonc megragadjon a legjobbak között, az ALBA elleni győzelmével erre most a szombathelyieknek reális esélyük van. 


– Mit mondjak, a fehérváriak elleni utolsó percekben éveket öregedtem. 12 esztendeje vagyok női együtteseknél edző, nincs életbiztosításom, igaz, szerintem társaság sem lenne, aki szerződne velem… Három góllal vezettünk, én nyugalmas játékot és türelmet kértem a lányoktól – no, ez így nem jött össze. Kapkodtunk, nem koncentráltunk, ami majdnem megbosszulta magát. Ám tán épp a csapatunk erősségét mutatja, hogy az ilyen szituációkból is jól tudunk kijönni. Amikor nyáron megerősítettük légiósokkal az együttesünket, pont ezért tettük! A rutinos külföldi játékosok és a fiatal, helyi tehetségek nagyszerű egységet alkotnak. Persze, szó nincs arról, hogy ettől kezdve hátra dőlnénk, most jelenleg 70-75 százalékos esélyt adok annak, hogy jövőre is NB I-es csapatunk lesz. Van ennél optimistább jóslat is, de nekem az a dolgom, hogy minden meccsen a maximumot hozzam ki a lányokból. Egy biztos: a saját kezünkben van a sorsunk, és nincs a kés torkunkon. Nem kell stresszelnünk, köszönhetően a gárda remek, három győzelemből álló szériájának. Nagy hálával tartozunk a közönségünknek is, ám azért azt nem győzöm hangsúlyozni, hogy e nagyszerű sikersorozat egyszer majd biztosan megszakad. Hétvégén a Vácot fogadjuk, soros ellenfelünk európai rutinnal rendelkező, igazán erős alakulat. Utána héten viszont Békéscsabára látogatunk, számunkra az a találkozó élvez prioritást – avatott be a részletekbe Marosán György. 


Pődör Rebeka, a Hungest SZKKA fiatal irányítója kulcsszerepet vállalt a fehérvári diadalból. „Beki” is örült természetesen a győzelemnek, és arról is beszélt, hogy milyen célok lebegtek a szemük előtt a bajnoki rajtot megelőzően. 
– Úgy gondolom, sikerült meglepetést okoznunk két hete Székesfehérváron. Ami a szezon előtti célkitűzéseinket illeti, nos, a bennmaradást fogalmaztuk meg. Most, így március elején rápillantva a tabellára, azt látjuk, hogy a 9. helyen állunk. Ha valaki ezt mondja nekem augusztusban, akkor kicsit meglepődtem volna. Nyilván, még sok meccs van hátra, próbálunk további pontokat szerezni, de már most nagyon büszke vagyok a csapatra. A legnagyobb bravúrként a múlt heti, ALBA elleni meccset éltem meg, mivel nagyon nehéz Fehérváron győzni, de végül az utolsó pillanatokban sikerült a bravúr. A legemlékezetesebb meccs pedig egyértelműen a Győr elleni volt: minden fiatalnak az az álma, hogy a BL-győztessel játsszon. Emlékezetesek maradnak a Dunaújváros és a Mosonmagyaróvár elleni hazai összecsapások, amelyeken parádés hangulatot varázsoltak nekünk a szurkolók. Két hete valóban nagy lépést tettünk a bennmaradás felé, reményeim szerint tudjuk tartani az elmúlt háromtalálkozón mutatott formánkat, és továbbra is ilyen magabiztos játékot nyújtunk – fogalmazott Pődör Rebeka. 


A Hungest SZKKA vasárnap este hat órától a Vác együttesét fogadta a Rohonci úti Sportkomplexumban. 30-36 arányban a váciak nyerték meg a találkozót.

 

Krilov István
Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.