km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Negyedik edzőmeccsét is megnyerte az SZKKA

Negyedik edzőmeccsét is megnyerte az SZKKA

Ezúttal a bécsi Hypo ellen idegenben győztek Vida Gergő tanítványai.

Mint a klub hivatalos oldala írja, pénteken: "Negyedik nyári felkészülési mérkőzésünket a korábbi nyolcszoros Bajnokok Ligája-győztes, osztrák bajnok Hypo NOE vendégeként játszottuk. A barátságos találkozó a két héttel ezelőtti, 10 góllal megnyert hazai edzőmeccs visszavágója volt az osztrákok ellen, ezúttal Bécsben.

A szombati, Dunaszerdahely elleni meccshez hasonlóan kicsit tompán kezdtük az összecsapást, a hazaiak pedig sokkal jobban teljesítettek, mint két hete a Haladás Sportkomplexumban. Védekezésben sok hibát vétettünk, több alkalommal is lemaradtunk, de a jól működő támadójátékunkkal tudtuk ezt kompenzálni. A második játékrész brusztolós játékot hozott, de végül a végjátékban meg tudtuk nyerni a mérkőzést két góllal.

- A küzdőszelemmel elégedett vagyok, a játékunk viszont volt már jobb is itt a felkészülés alatt. Tanulunk az elkövetett hibáinkból és folytatjuk tovább a munkát – értékelt az SZKKA vezetőedzője, Vida Gergő.

Hypo Niederösterreich (osztrák) – Szombathelyi KKA 31-33 (16-19)
Felkészülési mérkőzés, Bécs, SZKKA: Christe, Csatlós (kapusok), Varga N. 5, Pődör R. 5, Pődör B. 9., Szmolek 6, Kulcsár 2, Kazai 3, Pálffy 1, Böhm 1, Wutschi 1, Balogh P., Szeberényi, Biró, Gönczöl, Hornyák Vezetőedző: Vida Gergő.

(Fotó: szombathelyikezilabda.hu)

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.