km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Ne felejtsük el, ami történt: a roma holokausztra emlékeztek Szombathelyen

Ne felejtsük el, ami történt: a roma holokausztra emlékeztek Szombathelyen

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka végezték ki az auschwitz-birkenaui cigánytábor mintegy háromezer lakóját. A Cigány Világszövetség döntése alapján ez a nap Roma Holokauszt Világnapja, amelyről az idén is megemlékeztek Szombathelyen, a Jászai Mari utcában pénteken.


Hegedűszóval kezdődött a program a Jászai Mari utcai emlékműnél. 1944. november 4-én ezen a helyen kezdték el összegyűjteni a szombathelyi és Vas megyei romákat, majd öt nappal később innen indították őket útnak Komárom felé, és tovább a haláltáborokba. Több százan vesztek oda. Az önkormányzat képviseletében Koczka Tibor alpolgármester arról beszélt, hogy kötelesség az emlékezés, mint ahogy a városban élő nemzetiségekkel való együttműködés is.


- Úgy gondolom, hogy az elmúlt öt esztendőben erre jó példát adtunk mutattunk akár a városunkban, akár az egész országban. Hiszen büszkék lehetünk a romáinkra, a roma nemzetiségi önkormányzat munkájára, nagyban hozzásegítenek bennünket szombathelyieket, Szombathelyt, hogy továbbra is jól fejlődjön városun - mondta beszédében Koczka Tibor.


Székely János megyéspüspök szerint a cigányság elleni gyűlölet és kirekesztés, sajnos, évszázados az emberiség történetében.


- Nagyon hálás vagyok azért, hogy olyan korban élhetek amikor ez már mögöttünk van. A társadalom lassanként megtanulja, hogy a szegény, a gyönge nem egy teher, hanem érték. A cigányságnak rengeteg kincse van, például a családszeretet, az idősek tisztelete, a vallásos érzés, zenei képességek, tánctehetség, életöröm, ezért sokat adhatna a magyar társadalomnak is - hangoztatta Székely János.


A megyéspüspök szerint a romák felemelkedésének három oszlopa van: a tanulás, a munkahely és a szív. Az egyház ebben szeretne segíteni iskoláival, munkahelyteremtő programjaival és az evangélium átadásával.


Balázsy Péter, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal vezetője arra emlékeztetett : 75 éve elromlott valami, de ez többet nem történhet meg. Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke is az emlékezés fontosságát hangsúlyozta.


- Ami fontos a mai megemlékezésben, hogy cigány testvéreimmel együtt a zsidóság szenvedett a legtöbbet a háborúban, úgyhogy ez az ünnep valahol a miénk is. Mind ahogy a mi ünnepünk megemlékezésünk a cigányoké is. Nagyon fontos a megemlékezés, nagyon fontos, hogy ne felejtsük el ami történt, mert a múltra emlékezni kell. Ha nincs múltunk, jövőnk sincs - jelentette ki Márkus Sándor

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.