km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Nagyszerű helyezés a történelmi versenyen

Nagyszerű helyezés a történelmi versenyen

Az Eötvös Károly Magyar-Izraeli Baráti Kör Szenes Hanna születésének évfordulóján, 2022 őszén „Szenes Hanna 100” címmel hirdetett meg versenyt a magyarországi középfokú oktatási intézmények tanulói számára. Az Illés Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma az előkelő 4. helyen végzett.

Az Illés Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma #ajövőegyhelyen csapatnévvel Csalló Kristóf, Gyapjas Botond, Sipos-Kiss Dániel és Őri Bálint összetételben, Németh-Sali Bálint felkészítő tanár segítségével dolgozta fel Szenes Hanna életét és munkásságát.

A verseny négy fordulóból állt, melyből az első három forduló online térben történt, a negyedik, egyben a döntő pedig már személyes megjelenést kívánt azoktól a csapatoktól, akik az első három forduló alapján eljutottak odáig: ide már csak hét iskola került be, köztük Szombathely legifjabb gimnáziuma.

Az online fordulók során elsősorban nem lexikális tudást vártak el a tanulóktól, hanem sokkal inkább a kreatív megvalósítást: Szenes Hanna Instagram-profilját kellett elkészíteni, verseinek megzenésítése és azokhoz illusztráció készítése volt a feladat, illetve roll upokat vártak a szervezők, mintha egy vándorkiállításra érkeznének az érdeklődők.

A döntő első fázisaként mind a hét gárda bemutatta városát, iskoláját, illetve a csapat tagjait. A többi feladat Szenes Hanna életéről, verseiről, de volt térképes feladvány is, legvégül prezentációt tartottak a gyerekek. Az Illés Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma az előkelő 4. helyen végzett.

(Fotó: Illés Akadémia)

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.