km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Nagy hangsúlyt kap Szent Kvirin kultusza - Ágh Ernő a Fogadóórában

Nagy hangsúlyt kap Szent Kvirin kultusza - Ágh Ernő a Fogadóórában

Sorozatunkban a város képviselőivel készült interjúból idézünk, ami a Szombathelyi Televízió új műsorában, a Fogadóórában volt látható. Ágh Ernő, a 12. számú választókerület képviselője a közösségéről, Szombathely délnyugati városrészében zajló munkáról és jövőbeli tervekről számolt be.

„1989 mintha most lenne. Emlékszem, hogy nagy várakozással vártuk a rendszerváltást. Akkor én Szombathely állomásfőnök helyettese voltam. Talán még többen emlékeznek, hogy a vasút épületének tetején egy vörös csillag volt. Történelmi tettet hajtottunk végre, hogy azt onnét eltávolítottuk” – emlékezett vissza Ágh Ernő, Szombathely 12. számú választókörzetének képviselője a 30 évvel ezelőtti eseményekre. A politikus elmondta: 1989 után ugyancsak a 12. számú választókörzet képviselőjének kérték fel, de ez a zanati részt takarta akkor. „Azóta kicsit eltolódtak a határok, de a délnyugati városrész is tulajdonképpen egy peremkerület” – reagált Ágh Ernő, aki büszkén mesélt gyermekéről, aki ugyancsak a politikai pályát választotta. „A fiam nekem segített anno a prospektusokat kiosztani, ő az utca egyik én a másik oldalán mentem és úgy dobtuk be a postaládákba. Természetesen otthon is szóba került a politika és ez a őt is megragadta. Tizenkét évig volt a városban képviselő, most pedig a negyedik ciklusát a parlamentben tölti, mint országgyűlési képviselő” – számolt be a politikus.

 


 

Példaértékű Szent Kvirin élete


„Mikor megalakult az egyházközségünk, akkor célul tűztük ki Szent Quirinus kultuszának felelevenítését, ugyanis ő Szombathely második szentje, ennek ellenére viszont mégsem kapott nagy hangsúlyt. Viszont mi erre vonatkozólag tettünk lépéseket, ennek folyományaként minden évben megrendezzük a Szent Kvirin búcsút. Ő egy példaértékű szent, hisz az életét adta a hitéért, az értékeiért és az elveiért kiállt, ezért vállalta a mártíromságot is” – mondta a Szombathelyi Televízió Fogadóóra című műsorában Ágh Ernő, aki többek között a Szent Kvirin plébánia tanácsadó testületének elnöke


Megújul a Szalézi tér és a templomlépcső


A 12. számú választókörzet képviselője örömmel számolt be arról, hogy hosszú évek után végül 35 millió forintból felújítják a Szalézi teret és az ott álló templom lépcsőjét is. „Folyik még az építkezés, nagyjából kész is van, a lépcsőelemek a helyükön vannak. Akadálymentesítve is lesz, egy liftet terveztünk, amivel az altemplomból fel lehet majd jutni, így akkor a mozgáskorlátozottak is tudják már használni” – húzta alá Ágh Ernő. „Az eredményes lobbizásnak köszönhetően a felújításra az ellenzék is fogékony volt, amit ezúton is köszönök. Bekerült az új költségvetésbe is, így a munka folytatódhat” – büszkélkedett a képviselő.


Sok még a feladat

 

Ágh Ernő a Petőfi telepen élőkkel kapcsolatban elmondta: akik oda költöztek, szeretnek ott élni, szeretik, hogy közel, de mégis távolabb vannak a várostól. „Többször beszélgettem velük, ők vágynak a csendre. Nagyon sokat tesz az ottani egyesület a kulturális élet fellendítéséért” - reagált a képviselő, majd a választókörzetével kapcsolatban kiemelte: a város ezen része, de Szombathely többi peremkerülete is infrastrukturálisan rettenetesen le van maradva. „Az utakra, járdákra és a csapadékvíz-elvezetésre is nagyon kevés jutott. Régóta látom, hisz ott élek, hogy ezen kell javítani. Sok még a feladat, de azon leszünk, hogy tovább folytassuk ezt a munkát” - nyilatkozta a Szombathelyi Televízió Fogadóóra című műsorában a 12. számú választókörzet képviselője.


Műsorvezető: Csonka Attila
Lejegyezte: Kéner Balázs
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.