km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Nagy hangsúly van a biztonsági intézkedéseken az idei érettségin

Nagy hangsúly van a biztonsági intézkedéseken az idei érettségin

Nagy hangsúly van a biztonsági intézkedéseken a hétfőn kezdődő érettségin, amelyre több mint 84 ezren jelentkeztek - mondta a köznevelési államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján vasárnap.

 

Maruzsa Zoltán kiemelte: a vizsgák 9 órakor kezdődnek, hogy az intézményekbe való eljutás egyszerűbb legyen, és "ne torlódjanak össze" az érettségizők és a munkába igyekvők tömegei. Hozzátette, a tömegközlekedésben sűrűbben indítanak járatokat, az intézmények előtt, a közterületeken a rendőrség segíti a forgalomirányítást. Utalt rá, a vizsga írásbeli lesz, hogy a felére csökkentsék a személyes kontaktusok számát.


A tanulóknak a vizsgáknak helyet adó intézmények folyosóin és közösségi helyiségekben kötelező, a vizsga közben pedig erősen ajánlott a maszkviselés - közölte. Hangsúlyozta, a védekezést megszervezték, az ehhez szükséges maszkok, fertőtlenítőszerek kiszállítása megtörtént, az épületekben kitakarítottak, ellenőrizték a mosdók, közösségi területek felszereltségét.


Az államtitkár jelezte: az intézményekben az érettségi alatt folyamatosan betartják a higiéniás intézkedéseket, takarítanak, az épületek kapuit, ajtóit kitámasztják, a vizsga nyitott ablakok és szellőztetés mellett zajlik. A vizsgák alatt legfeljebb 10 vizsgázó lehet egy teremben, közöttük legalább másfél méter távolságot kell tartani - mondta.


Maruzsa Zoltán kitért rá, hogy a vizsgabeosztás elkészült, az idősebb, krónikus beteg pedagógusokat tehermentesítették. Egyúttal köszönetet mondott minden tanárnak, aki munkát vállalt az érettségin, mert a vizsga az ő áldozatvállalásuknak köszönhetően szervezhető meg.


Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy nem kötelező részt venni az érettségi vizsgán. Rámutatott, hogy ősszel is lesz érettségi és a keresztféléves felsőoktatási felvételit is meghirdetik. "Bárki, akár holnap reggel is dönthet úgy, hogy a vizsgát későbbre halasztja" - jelentette ki. (MTI)

 

Fotó: Az érettségi lebonyolításához szükséges szájmaszkok és fertőtlenítők a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium könyvtárában 2020. április 30-án. MTI/Vasvári Tamás

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.