km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Mozi kávézó: pályázatot írt a város az üzemeltetésre

Mozi kávézó: pályázatot írt a város az üzemeltetésre

Júniusban került a közgyűlés elé az az előterjesztés, amely az AGORA Savaria Filmszínházban működő kávézó bérbeadásának pályázatával foglalkozott. A kiírás azóta meg is jelent: ennek szövegéről az előző testület döntött, nyertest azonban már az új hirdethet.

A filmszínház területén lévő vendéglátóhely jelenlegi bérlőjével hamarosan lejár a mozit üzemeltető önkormányzati intézmény szerződése, így a bérbeadásra vonatkozó kiírás időszerű volt. Mozit üzemeltetnie azonban nem kötelező az önkormányzatnak – erre hivatkozva vázolt az anyag azzal kapcsolatban is egy lehetőséget, hogy a vetítőhellyel együtt hasznosítsák a kávézót. Azonban ezt a verziót végül nem is tárgyalta a testület.
Megkeresésünkre Parais István, a belvárosi mozit üzemeltető AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója elmondta, hogy mivel a jelenlegi szerződés ez év december 16-án lejár, a kávézó működtetésére pályázatot írt ki az önkormányzat. 


– A közzétett formában csakis a vendéglátóhelyre szól a felhívás, nem pedig a teljes mozira. Működését tekintve a filmszolgáltatást, művészeti és közművelődési tevékenységet segítő kulturális kávézó lehet. Hozzátette, más hazai nagyvárosokban hasonlóképpen működik art mozi, nem véletlenül. A két funkció egymásnak is forgalmat generál, tehát a mozilátogatók igénybe veszik a kávézó szolgáltatását, és fordítva, visszajön egy-egy filmre olyan vendég is, aki elsősorban a vendéglátóhelyre érkezett. Egyfajta együttműködési modell ez – jegyezte meg. Az eredeti előterjesztésben megfogalmazódott a kávézó és a mozi hasznosításának lehetősége is, ám a közgyűlés ezt eleve elvetette. Parais István szerint ugyanis arról, hogy esetlegesen vállalkozás üzemeltesse a mozit, először a városnak kell döntenie. 


A jelenlegi bérlő 2004 óta viszi a kávézót. Először tíz évre kötött vele szerződést a város, amelyet 2014-ben újabb két évre, 2016-tól pedig további három évre meghosszabbítottak, legutóbb változatlan bérleti díjat megállapítva. 


– Ezt elégelte meg a baloldal – mondta lapunknak dr. Nemény András polgármester, a korábbi ciklus frakcióvezetője. – A város számára mindenképpen az a legjobb, ha szabályosan megversenyezteti a mozi kávézójának üzemeltetését, ezért ragaszkodtunk hozzá az ügy tárgyalásakor, hogy pályázatot írjon ki a közgyűlés – fogalmazott. Megjegyezte: jelenleg várja az önkormányzat az ajánlatokat.


Az akkori előterjesztésben szerepelt tájékoztatás szerint a filmvetítő hely napi nyolc órát, míg a kávézó napi körülbelül 16 órát van nyitva, és a mellékhelyiségeket is főként a vendéglátóhelyre érkezők használják. A mostani bérlő ezért már korábban felújította az aulában lévő vécéket, és az új pályázat is feltételként írja elő a mosdók teljes körű üzemeltetését.


Illés Károly fideszes frakcióvezető szerint bölcsen határozott az előző városvezetés, amikor a döntést az új közgyűlésre bízta. 


– Mindenképp indokolt volt egy hosszabb távú pályázat kiírása, hisz’ ez ad biztosítékot mind a leendő bérlőnek, mind a bérbeadónak a kiszámítható üzemeltetésre – mondta érdeklődésünkre. Hozzátette, hogy a jelenlegi üzemeltető még 2004-ben, Ipkovich György polgármestersége alatt nyerte el a kávézó üzemeltetésének jogát. 


A több mint 1500 négyzetméteres moziban 131 négyzetméteres a kávézó területe. Ennek üzemeltetésére legalább havi 393 ezer forint + áfa értékű ajánlattal lehet pályázni, de az elbírálásnál nemcsak az ár, hanem a hasznosításra vonatkozó elképzelések és az ajánlattevő eddigi tevékenysége, szakismerete, a mozi közművelődési tevékenységével való együttműködés is szempont lesz. Pályázni november közepéig, a nyertesnek pedig a helyiséget üzemeltetni december 17-étől lehet.
 

Haitzmann Ágnes
Fotó: Nagy Jácint

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.