km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Megvan a pénz: épülhet a zanati kerékpárút

Megvan a pénz: épülhet a zanati kerékpárút

Megérkezett a városhoz a zanati kerékpárút megépítéséhez ígért 300 millió forintos központi támogatás, a tervek kézen állnak, a kisajátítások után megkezdődhet a beruházás, ha minden jól megy, akkor az idén elkészülhet a várost és a településrészt összekötő, 950 méteres szakasz.

Az önkormányzat az év elején rövid közleményben tudatta, hogy a szükséges központi forrás rendelkezésre áll. „Örömmel tájékoztatjuk a zanatiakat és a szombathelyieket, hogy a zanati kerékpárút megépítéséhez ígért közel 300 millió forint támogatás megérkezett önkormányzatunkhoz. A kerékpárút terveit a jelenlegi városvezetés elkészíttette, a fedezet rendelkezésre áll, indulhat a beruházás! Mostantól indulhat a kisajátítási eljárás, annak lezárultát követően pedig 10 hónap lesz a kivitelezés. Köszönjük az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a támogatást, Putz Attilának, az érintett körzet képviselőjének, aki kitartó munkájával hozzájárult a projekt sikeréhez és mindenkinek, aki segítette a folyamatot!”


Csigatempóban épülgetett


A zanati városrészen élők régóta szerették volna elérni, hogy kerékpárút kösse össze az egykor önálló települést Szombathellyel. Erre elég jó esély nyílt, amikor a kelet felé terjeszkedő város kiépítésében befektetők is részt vettek:  14 évvel ezelőtt egyezett meg az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó, liechtensteini székhelyű HORWAT Investment Kft. a szombathelyi önkormányzattal abban, hogy a vállalkozás a városszéli ingatlanát belterületté nyilvánítja a közgyűlés. Ennek fejében a társaság vállalta, hogy 1850 méter hosszú bicikliutat épít Zanatig – így mindenki jól járt volna: az ingatlantulajdonosok megkezdhették az értékesítést, a városnak pedig nem kellett pénzt áldozni a bicikliút építésére. Az egyezség óta áruház, gyorsétterem és kocsimosó is épült a területre, ennek ellenére a cég csak részben teljesítette a vállalását. Bár csaknem 2 kilométer bringás út megépítéséről szólt a vállalás, egy erős évtized alatt ebből mindössze körülbelül 250 méter tényleges kerékpárút épült meg, beleszámítottak még egy szerviz- és bekötő utat is, így összesen 750 méternyi, a bicikliseknek szánt aszfaltot sikerült összehozni. A legnagyobb résznek, a sportáruháztól Zanatig tartó szakasznak végül nem futott neki a befektető, az eddigi tempót alapul véve, a 2008-as a vállalását nyugodtan átnevezhette volna „Az unokáitok sem fogják látni” projektnek. (Ebben az is szomorú, hogy ha valaki Ausztriában ilyen közcélú beruházást is bevállal egy magánfejlesztés keretében, és azt nem teljesíti, azzal gyakorlatilag kiírja magát az üzleti és társadalmi életből.)


Kisajáítás, közbeszerzés, építés


Nem csoda, hogy önkormányzat 2020-ban megelégelte a társaság folyamatos ígérgetését és az időről-időre előbukkanó osztrák urak magyarázkodását, és úgy döntött, önerőből építi meg az utat, az árát pedig behajtja a vállalkozáson. A kormányzati elvonások miatt az út további építése veszélybe került, de aztán a választási kampányra készülő dr. Hende Csaba képviselő (Fidesz) által bejelentett 1,2 milliárdos, célzott kormányzati támogatásokat tartalmazó, tavaly nyári pakkban benne szerepelt a világ leglassabban készülő bicikliútjára szánt összeg is, ez érkezett meg most.


Putz Attila, a körzet képviselője (Éljen Szombathely!) számolt be, hogy jelenleg hol tart a hosszú évek alatt többször is elakadt történet.  


– A város megkapta az építési engedélyt, jelenleg a kisajátításra várunk. A kerékpárút a régi főút északi oldalán vezet majd, így 57 földtulajdonossal kell megegyezni – körülbelül egy 3 méter széles darabra lesz szükség a parcellák végéből.  Igazságügyi szakértő végezte az értékbecslést, a tulajdonosok hamarosan megkapják a vételi ajánlatot. A kisajátítást követően indulhat meg közbeszerzési eljárás, ennek időtartama legrosszabb esetben három hónap, ezután kezdődhet meg az építés. Felvetődött, hogy miért az északi, és miért nem a déli oldalon vezet majd az út, ami egyébként logikusabb lett volna. Kiderült, hogy a 2011-es rendezési tervbe így került bele, ha ezen változtatni akartunk volna, akkor újabb évek mentek volna veszendőbe, maradt ez a változat. Lehet, hogy még jól is jön, ugyanis a 86-os főúton történő átkelés is problematikus pontja az útnak, így viszont azt akár a körforgalmat elkerülve, a közúti felüljáró alatt vezető úttal is meg lehet oldani.  A most elkészülő, a sportáruház mögötti bekötőúttól Zanatig tartó szakasz egyik lényeges eleme a dupla vasúti pályát keresztező átkelő – egyébként ez a legdrágább része a beruházásnak. A kerékpárúton, a közúthoz hasonlóan, sorompó működik majd, és vigyáz a biztonságos közlekedésre. A főutat két helyen keresztezik majd a biciklisek, az áruház mögött és az Áfonya utcánál, mindkét helyen sárga villogóval, felfestéssel jelzett átkelő épül majd a számukra.


A képviselő úgy számol, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor az idei évben mindenképpen, de talán már a nyár végére kerékpárút köti össze Zanatot és Szombathelyt. 


Hende Csaba: megépül a bicikliút
 

Hende Csaba (Fidesz-KDNP) csütörtökön Zanaton tartott lakossági fórumot, ahol a helyieknek is elmondta, meg fog épülni a Szombathely és Zanat közti bicikliút, írja az ugytudjuk.hu.

Az országgyűlési képviselő szerint 1 milliárd 205 millió forint kompenzációt biztosít a kormány Szombathely részére, az iparűzési adó csökkenése okán. A pénz azonban nem használható fel szabadon, hanem az célzottan érkezik egy-egy projektre. Az egyik ilyen a Zanati kerékpárút is, amit a korábban megbízott vállalkozás a szerződését megszegve egyszerűen nem épített meg, így most 300 millió forint közpénz érkezett, hogy elindulhasson az építkezés.

Hende Csaba reméli, hogy a vállalkozás felé indított önkormányzati per Szombathely győzelmével fog záródni. Azt is mondta, ha a per révén pénzhez jut a város, az majd a település kasszájában maradhat. Hende azt mondta, az ő javaslatára született az a kormányhatározat, ami révén most közpénzből oldják meg a problémát.

Ezt a kormányhatározatot Orbán Viktor miniszterelnök írta alá, tehát hogy ha kérdezik, hogy kitől jött a pénz, kinek kell megköszönni, ki működött közre... az Orbán Viktor, akit én kértem meg, hogy adja ezt a pénzt, ilyen egyszerű, ehhez senki másnak köze nem volt, és nem is lesz – mondta a fórum közönségének az országgyűlési képviselő.

A kompenzációra visszatérve elismételte, hogy szerinte a kormány nem vont el pénzt a várostól, hiszen az nem a kormányhoz került, csak a vállalkozásoknál hagyta. Hozzátette, a kormánytól nem lehet visszakérni azt, ami nincs nála.


A teljes beszámoló itt olvasható.

 

Dr. Horváth Attila:  Hende Csaba munkahelyeket szüntetne meg Szombathelyen
 

Dr. Horváth Attila, Szombathely alpolgármestere közleményben reagált Hende Csaba szavaira. Ezeket írta:

" 1. A Fidesz propagandalapjában mai napon megjelentek szerint Hende Csaba azt nyilatkozta, hogy az önkormányzatnak csökkentenie kell a kiadásait. Hende Csaba pontosan tudja, hogy további csökkentés kizárólag a dolgozók elbocsátásával lehetséges. A jelenlegi városvezetés továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a nagyon nehéz pénzügyi helyzetet ne elbocsátásokkal, hanem fegyelmezett költségvetéssel, fegyelmezett gazdálkodással oldja meg.

2. Hende Csaba zanati kerékpárútról szóló kijelentésével kapcsolatban egyetértek azzal, hogy a Fidesz volt frakcióvezetője által képviselt osztrák érdekeltségű cég és a volt fideszes városvezetés 2011-ben rendkívül előnytelen szerződést kötött, amelynek kárvallottjai a zanatiak, s melynek eredménye, hogy a kerékpárút építése a fideszes városvezetés 9 éve alatt el sem kezdődött.
A jelenlegi városvezetés és a jelenlegi jegyző felismerte, hogy a szerződés rendkívül aggályos, ezért valódi garanciákat és konkrét határidőket tartalmazó szerződésmódosítási javaslatot készített elő, amelyet azonban az osztrák érdekeltségű cég nem fogadott el, hanem további halasztást kért.

A jelenlegi városvezetés megelégelte az állandó halogatást, a kisajátítás megindításával elkezdte a beruházást, és pert indított, bízva abban, hogy a korábbi rendkívül silány szerződés ellenére is sikerül a bíróság előtt megvédeni a szombathelyiek és a zanatiak közös érdekét.

Mi mindent megteszünk, hogy végre megépülhessen a kerékpárút!"


Czeglédy Csaba: a mostani városvezetés megterveztette az utat


Megszólalt az ügyben dr. Czeglédy Csaba, az ellenzék közös képviselőjelöltje is. Posztjában egyebek mellett ezt írta:

"Végre, hosszú idő után elérhető közelségbe került a zanati kerékpárút megépítése. A előző fideszes városvezetés kilenc évnyi tétlenkedése után a mostani városvezetés megterveztette az utat. A kerékpárút nyomvonala 57 ingatlant érint, várhatóan június végén fejeződik be a tulajdonszerzés. A közbeszerzési eljárást a város el tudja február végén, március elején indítani.

Ha nem lesz semmi fennakadás, akkor idén ősszel elindul a kivitelezés.

Az egyik szemem nevet, a másik sír a kerékpárút kapcsán, mert nagyon jó, hogy végre megépül, azonban át kell vezetni a vasúti síneken, majd át kell menni a régi 86-os úton, majd átvezet az út a 86-87-es utak közös szakaszán az elkerülőn. Ez utóbbi a legveszélyesebb.

A körzet képviselőjével, Putz Attilaval egyeztetve másfelé vinném el a kerékpárutat - ha lesz majd több pénze városunknak - annak érdekében, hogy a veszélyes útszakaszt el lehessen kerülni."

 

 

 

Ungár: Hende Csaba saját magával vitatkozik
 

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője közleményt jelentetett meg Hende Csaba fóruma után. Ebben ezt írja: 

"Hende Csaba egy nemrég tartott lakossági fórumon arra tett kísérletet, hogy egy vitában minden oldalt egyszerre próbáljon meg egy személyben képviselni: egy nyilatkozaton belül beszélt arról, hogy valójában Szombathelyen nem is történt elvonás, majd arról, hogy mindezért a kormány kárpótolta a várost, ahogy azt is állította, hogy neki nem dolga forrásokért lobbizni, majd kifejtette, hogy milyen sikeresen lobbizott.

Hende Csaba láthatóan teljesen összezavarodott az elmúlt két évben, ezért segítünk neki tisztán látni: a Fidesz kormány a koronavírus okozta egészségügyi és gazdasági válság közepette milliárdokat vont el a szombathelyi emberektől, és míg Győrt, Zalaegerszeget vagy Székesfehérvárt teljes egészében kompenzálták szabad felhasználású forrásokkal, addig Szombathely ilyet nem kapott. Látszik, hogy amióta Hende Csabát Orbán Viktor rossz teljesítménye miatt kirúgta, megszűnt az érdekérvényesítő képessége."

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.