km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Megvan a nemzeti konzultáció eredménye

Megvan a nemzeti konzultáció eredménye

Az energiaszankciókról szóló nemzeti konzultációt mintegy 1,4 millióan töltötték ki, most pedig az első összesített eredmény is megérkezett. A kormány álláspontja nem változott, úgy vélik, a szankciókat felül kell vizsgálni -közölte az Index.


A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat – közölte a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki szerint az üzenet világos: nem tévútra vezető szankciókra, hanem mielőbbi béketárgyalásokra van szükség.

Kiemelte, hogy az uniós kormányok közül a magyar kormány kérdezte meg először az állampolgárokat.

Azon leszünk, hogy ezt Brüsszelben is meghallják

– hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

Nem sokkal a kormányszóvivő bejelentése után Orbán Viktor is posztolt közösségi oldalán, a miniszterelnök azt írta: a nemzeti konzultáció eredménye világos, a magyar emberek elutasítják a szankciókat - az eredeti cikk az Indexen olvasható. 

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.