km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Megtalálni az alapcsapatot

Megtalálni az alapcsapatot

Supka Attilát néhány hete kereste meg Tóth Miklós ügyvezető és Illés Béla szakmai igazgató. A szakember néhány napos gondolkodás után igent mondott a felkérésre, így hároméves szerződést írt alá a Haladással.

– Az első egyeztetésen már szóba került, hogy a legfontosabb a klub problémáinak megoldása. Ezzel kapcsolatban tárgyaltam Homlok Zsolttal, a Haladás VSE társadalmi elnökével is, ő pedig garanciát vállalt. Ezt követően mondtam igent, és a múlt csütörtökön már Szombathelyre is jöttem. Hétfőtől vezetem én hivatalosan is az edzéseket. Az első benyomásaim mindenképpen pozitívak, Desits Szilárd munkájára alapozhatok. Nagyon sok játékossal volt kapcsolatom korábban, és az NB/II-es mezőny sem ismeretlen számomra, hiszen a kispesti időszak előtt Sopronban dolgoztam. Most az a legfontosabb, hogy végérvényesen rendet tegyünk a futballisták fejében, ezt a folyamatot kétségtelenül jól szolgálta, hogy a srácok megkapták egyhavi elmaradt bérüket, és további ígérvényük van a teljes adósság rendezésére. Amit látok: ha sikerül egyben tartani a jelenlegi keretet, és igazolhatnánk két-három játékost, akkor eredményes szezon elé nézhetünk – vélekedett Supka Attila, aki feleségével már Szombathelyre is költözött.

– Meggyőződésem, hogy ez a feladat teljes embert igényel, azaz nem gondolkodtam ingázásban, noha Sopron még nincs is messze. Otthonos lakást találtunk, Szombathely szép, a közösség befogadó, úgyhogy a „hátország” teljesen rendben van, maximálisan a munkámra tudok koncentrálni – tette hozzá a Hali szakvezetője, aki arról is kérdeztünk, hogy milyen karakterű csapatot várhatunk augusztustól.

– Erre a kérdésre jelen pillanatban nehéz válaszolni, hiszen ez majd a kerettől függ. Amit tudok: valamennyi játékossal beszélgettem, és egyöntetűen azt a választ kaptam, hogy ha rendeződnek az anyagi problémák, akkor Szombathelyen képzelik el a jövőt. Én bízom ebben, és ha valóban egyben marad a mag, akkor az NB/II-es mezőnyhöz mérten jó csapatunk lesz. Alapfilozófiám nem változott, továbbra is a visszatámadáson, a területszűkítésen és a labdaszerzésen lesz a hangsúly, ehhez tökéletes fizikai és mentális állapotban kell lennie a srácoknak. Jelenleg ezen dolgozunk, a bajnokságig hátralévő bő két hétben meg kell találnunk azt a 11-14 focistát, akikre építhetek. Újabb edzőmeccsek szervezését kértem a klubvezetéstől, ezek az ütközetek is a felkészülésünket szolgálják. Elszánt a társaság, és meggyőződésem, hogy ha a szurkolók azt látják, hogy a focisták „meghalnak” a pályán a sikerért, akkor a gárda mellé állnak. Tudom, hogy mit jelent a városnak a Haladás, azzal is tisztában vagyok, hogy milyen szenvedélyesek a Hali-drukkerek. Annyit ígérhetek, hogy a hozzáálláson nem múlik majd semmi – mondta végezetül Supka Attila.

A zöld-fehérek pénteken délután 2–1-re legyőzték az NB/I-es Kaposvár együttesét, a mieinknél Kiss Bence és Tamás László volt eredményes. 

KI

Edzőmeccsek a jövő héten
július 24.,szerda, 18.00: Haladás–Sárvár
Július 28., vasárnap, 17.30: Mol-Fehérvár–Haladás

 

Rutinos vezetőedző
A hatvani születésű, 56 esztendős Supka Attila játékosként a Honvédban, Újpesten, Kecskeméten, Debrecenben, a Videotonban, Sopronban, valamint alacsonyabb osztályú osztrák csapatokban szerepelt. Edzőként irányította a Sopront, a Békéscsabát, a Debrecent, a Budapest Honvédot, a ZTE-t, a Pécset, a Szegedet és a ciprusi Nea Szalaminát is. Supka 2017 nyara óta a Honvéd trénere volt, ahol kétszer is a negyedik helyen zárt a piros-feketékkel, az előző kupakiírásban pedig ezüstérmet szerzett. A Haladással három esztendőre szóló kontraktust írt alá a szakember.
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Varga Judit Hajdú Péternek mesélt bántalmazó kapcsolatáról Magyar Péterrel, a hangfelvétel nem került szóba
Folyamatos lelki terror, megaláztatások, családi drámák - ezek jellemezték Varga Judit és Magyar Péter házasságát Varga Judit szerint. Erről a volt igazságügyi miniszter beszélt Hajdu Péter műsorában, miután kedden nyilvánosságra került a hangfelvételt. A kapcsolati bántalmazásról mindeddig nem szólalt meg, csak a hangfelvétel után.
Sikeresen újraélesztettek az utcán egy asszonyt Szombathelyen
A Rumi úton zajlott az idős asszony újraélesztése szerdán délután. Az életmentők sikerrel jártak, a beteget kórházba szállították.