km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Mégis lett vita: asztalhoz ültek a jelöltek - Herényben

Mégis lett vita: asztalhoz ültek a jelöltek - Herényben

Ahogy az előző kampányokban, úgy ezúttal is összeültek választási vitára az 1-es számú választókörzet jelöltjei. A Herényiek Házában tartott kedd esti rendezvényen György István Péter (Éljen Szombathely), Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) és Koczka Tibor (Pro Savaria) ismertette elképzeléseit a városrésszel és Szombathellyel kapcsolatban. 


A moderátor Katona Attila egyetemi docens volt, a rövid bemutatkozást követően pedig előre leegyeztetett kérdésekre válaszoltak az 1-es számú választókörzet (Kámon, Herény, Minerva-lakópark) jelöltjei. A lakókkal való kapcsolattartás témájával indult a vita. Horváth Gábor kiemelte: valamennyi választópolgárhoz igyekezett eljutni, a kampányát már a nyáron elkezdte. Felkereste személyesen az itt élőket, a választási lapját ő vitte ki a postaládákba, emellett egyeztetett a körzetben lévő intézményvezetőkkel. Állítása szerint sokan jelezték neki az elmúlt időszakban, hogy Koczka Tibor, a jelenlegi képviselő nem volt elérhető. A fideszes jelölt sérelmezte továbbá a hivatali ügymenet nehézkességét. Koczka Tibor kiemelte: noha Gencsapátiban él, napi szinten jár a körzetben, megannyi sajtónyilvános eseményen vett részt, emellett rendszeresen tartott fogadóórákat. Az alpolgármester szerint is több esetben hibázott a hivatal, ám ez jegyzői hatáskör. György István Péter azt emelte ki, hogy a képviselőség nem elöljáróságot jelent az olvasatában, hanem szolgálatot. Mivel itt él a körzetben, szinte mindenkivel remek kapcsolatot ápol, így rendre tisztában van a problémákkal. 


És akkor a problémákról. Azzal valamennyi jelölt egyetértett, hogy az utak, az esővízelvezetők, valamint a járdák állapota meglehetősen elhanyagolt, mindannyian felsoroltak jó néhány szakaszt, ahol katasztrofális a helyzet. Ugyancsak kritikával illették a buszközlekedést – abban sem volt vita, hogy a következő testületnek felül kell vizsgálnia az ÉNYKK-val, vagy „leánykori nevén” Volánnal kötött szerződést. Koczka Tibor arról szólt, hogy komplett közlekedési koncepciót kell mielőbb kidolgozni, Horváth Gábor és György István Péter azt emelte ki, hogy a peremkerületek bizony hátrányt szenvedtek el az elmúlt időszakban a többi körzettel szemben. 


Szó esett még arról is, hogy a városi szolgáltató cégek nem látják el megfelelően a munkájukat, ezért is szemetes, gondozatlan sok terület, továbbá azt sem értették a jelöltek, hogy miután kiépítették a világítást a temetőben, miért nem használják azt. 


A Gothard-kastély is téma volt természetesen, György István Péter például azt kritizálta, hogy fideszes politikusok kész tényként harangozták be az épület felújítását, ám az átadás azóta is csúszik. Koczka Tibor arról beszélt, hogy a tervek elkészítése után valóban elakadt a projekt a minisztériumok között, jelenleg is dolgozik azon, hogy mielőbb rendeződjön a helyzet. Horváth Gábor orvosi rendelőt, idősek otthonát és postát tudna elképzelni a kastély helyén – privát véleménye szerint tán érdemesebb volna lebontani az épületet, és újat felhúzni a területen. (KI)
 

Borítókép: György István Péter (balról), Koczka Tibor, Horváth Gábor Fotó: Herényi Kulturális és Sportegyesület

 

 

 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből
2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.
Agrometeorológia: a tavaszi vetés várja az esőt
A tavaszi vetések várják az esőt, mert a talaj felső rétege már nagy területen kiszáradt és csapadék alig várható, ugyanakkor az őszi vetések intenzíven fejlődnek, mert bőven van nedvesség a mélyebb talajrétegekben - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen
Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.