km/óra
  2020.06.02., kedd  •  Kármen, Anita napja
Megérkezett az 500 darab gyorsteszt, s elkezdték a közterületek fertőtlenítését

Megérkezett az 500 darab gyorsteszt, s elkezdték a közterületek fertőtlenítését

Három újabb lépést jelentett be hétfőn dr. Nemény András, Szombathely polgármestere, áll a Városháza közleményében. Ezek egyike, hogy a védekezés frontvonalában dolgozók már kaptak abból az 500 darab, a koronavírus kimutatására alkalmas gyorstesztből, melyet az önkormányzat rendelt.

Megérkezett 500 darab, a Covid-19 kimutatására szolgáló gyorsteszt, amit az önkormányzat rendelt. A Védekezést Segítő Tanács megbeszélésén ezekből már ma kaptak a szombathelyi egészségügyi alapellátásban dolgozó háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok, valamint a szociális ellátásban dolgozók. A céljuk, hogy ezzel azokat védjék, akik a frontvonalban harcolnak a vírussal.

Továbbá kezdeményezte a polgármester a Volánbusz Zrt.-nél, hogy az egészségügyi dolgozók a szombathelyi helyijáratos buszokon ingyen utazhassanak, ezzel is megkönnyítve a munkába járásukat.

Mindezek mellett megkezdődött Szombathelyen a közterületek fertőtlenítése, ez elsősorban a forgalmas helyeket, illetve buszmegállókat érinti.

A városvezetés továbbra is mindent megtesz a koronavírussal szembeni harc érdekében, a szombathelyiektől ismételten azt kérik, hogy a jó idő ellenére is lehetőség szerint maradjanak otthonaikban, a kijárási korlátozásoknak megfelelően csak akkor menjenek emberek közé, ha az feltétlenül szükséges. Ebben az esetben mindenképpen használják, hordják a minden szombathelyi háztartásba eljuttatott maszkokat, amivel a vírus továbbadása akadályozható meg, illetve az, hogy vírussal szennyezett kézzel az arcunkra juttassuk azt, olvasható a közleményben. 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

kapcsolódó cikkek
Dr. Nemény András polgármester: Szombathely jól vizsgázik a legnehezebb időkben is
Dr. Nemény András polgármester: Szombathely jól vizsgázik a legnehezebb időkben is
A kormány mellett a szombathelyi önkormányzat is aktív szerepet vállal a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Dr. Nemény András polgármesterrel beszélgettünk arról, milyen lehetőségei vannak az önkormányzatnak, miben tudnak segíteni, és hogyan készülnek már most a krízis utáni időkre.
Online fogadóóra és sajtótájékoztató: teszteket és további maszkokat rendelt a város
Online fogadóóra és sajtótájékoztató: teszteket és további maszkokat rendelt a város
Dr. Nemény András polgármester és dr. Kecskés László, az egészségügyi szakmai bizottság elnöke online sajtótájékoztatón válaszolt a média és a polgárok által feltett kérdésekre. Összefoglaltuk a legfontosabbakat.

Savaria Fórum 29. évfolyam 21. szám - 2020.05.27.
Savaria Fórum 29. évfolyam 21. szám - 2020.05.27.
legolvasottabbak
Ausztria: június 15-től csak három területen lesz kötelező a szájmaszk viselése
Június közepétől enyhébbek lesznek a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szabályok - jelentette be Sebastian Kurz kancellár péntek délután Bécsben.
Ausztriai határnyitás: a kisebb átkelők is megnyílnak, de kirándulni és bevásárolni még nem lehet beutazni Magyarországról
Újabb utazási könnyítésekről döntött az osztrák kormány. Szombaton éjféltől megnyitották az eddig lezárt határátkelőket Liechtenstein, Csehország, Szlovákia és Magyarország irányában is és enyhítenek az eddigi az ellenőrzéseken is. Kirándulni és bevásárolni még mindig nem lehet átugrani Ausztriába Magyarországról. A szlovén és az olasz határállomások továbbra is zárva maradnak.
Ausztria június közepétől közös határnyitást tervez Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával
Június közepétől közös határnyitást tervez Ausztria Csehországgal, Szlovákiával és Magyarországgal, írta a krone.at Alexander Schallenberg, osztrák külügyminiszter bejelentése nyomán, aki kedden cseh és szlovák kollégájával videokonferencián tárgyalt a kérdésről.
Szombat éjféltől Ausztria megnyitja a lezárt határátkelőket Magyarország, Csehország, Szlovákia és Liechtenstein irányában
Újabb utazási könnyítésekről döntött az osztrák kormány. Szombaton éjféltől megnyitják az eddig lezárt határátkelőket Liechtenstein, Csehország, Szlovákia és Magyarország irányában is és enyhítenek az eddigi korlátozásokon és az ellenőrzéseken is.
Szigorú óvintézkedések a fürdőkben Ausztriában, tíz négyzetméterenként csak egy ember napozhat
Szigorú óvintézkedések mellett nyithatnak újra a szállodák, a fitnesztermek és a fürdők pénteken Ausztriában. A koronavírus-járvány esetleges terjedésének megelőzésére elrendelt szabályokról szerda délután Bécsben Rudolf Anschober egészségügyi miniszter tájékoztatott.
legfrissebbek
Új fordulatot vett a járvány Spanyolországban
Az elmúlt egy hétben senki sem hunyt el a koronavírus okozta fertőzés következtében Spanyolország hat tartományában, köztük a Baleár-szigeteken, Kantábriában és Murciában, valamint a két észak-afrikai exklávéban, Ceutában és Melillában.
Szlovéniában negyedik, Horvátországban második napja nincs új fertőzött
Szlovéniában negyedik, Horvátországban második napja nem regisztráltak új koronavírus-fertőzöttek.
Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén
Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese.
Állami autóvásárlási kedvezmények bevezetését tervezik Németországban
Közpénzből finanszírozott autóvásárlási kedvezmények bevezetését tervezi a német kormány a koronavírus-világjárványt megszenvedő autóipar támogatására, a Der Spiegel című hírmagazin szerint az év végéig 5 milliárd eurót (1750 milliárd forint) fordíthatnak erre a célra.
A nyugat-balkáni országok megnyitották határaikat
A nyugat-balkáni országok hétfőtől enyhítettek a korlátozásokon, és megnyitották a határaikat egyes országok állampolgárai számára, Bosznia például csak a szomszédos országokból érkezőket várja, Montenegró viszont mindazon országokból, ahol kevés a fertőzött.