km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
London legkorábbi színházára bukkantak egy építkezésen

London legkorábbi színházára bukkantak egy építkezésen

London legkorábbi színházára bukkantak egy építkezésen. A feljegyzésekből már ismert Red Lionról (Vörös Oroszlán) úgy vélték, ez lehetett az első Erzsébet-kori színház, amelyet kifejezetten előadások céljából építettek, helyszíne azonban régóta vitatott volt.

 

Faszerkezeteket, tárgyakat és épületelemeket találtak egy whitechapeli ásatáson az elmúlt évben. Stephen White régész különleges felfedezésnek nevezte az eredményeket - számolt be róla a BBC.com szerdán.
    

A Red Liont az ismeretek szerint 1567 körül építtette John Brayne, aki később a schoreditch-i The Theater építésében is részt vett 1576-ban. A régészek 2019 januárjában fogtak hozzá egy téglalapalakú, 144 gerendából álló faszerkezet feltárásához. Emelvények vagy galériaülések létére utaló lyukakat is találtak a szerkezet körül.
    

A leletek helye 12,3 méterszer 9,3 méteres területet foglal magába, mely megfelel egy írásos emlékben a Red Lionnal kapcsolatban említett méreteknek. "Közel 500 év elteltével talán végre megtaláltuk az Erzsébet-kor hajnalát jelképező Vörös Oroszlán maradványait" - mondta White.
    

A kutatás során a feltárt terület északkeleti sarkában olyan 15-16. századi épületek nyomait is megtalálták, amelyeket a következő 100 évben továbbfejlesztettek. A szakértők szerint ezek a Red Lion fogadó részei lehettek, melyet egy közeli tanyából alakítottak ki. Két sörpincét, korsókat, üvegeket és fémkupákat is felfedeztek a maradványok között. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.