km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Lomtalanítási akciót hirdetnek augusztusban Szombathelyen

Lomtalanítási akciót hirdetnek augusztusban Szombathelyen

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata lomtalanítási akciót hirdet a SZOMHULL Nonprofit Kft. szervezésében, olvasható a Városháza közleményében.

 

Mint ismeretes, a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzet miatt valamennyi magyarországi város mellett Szombathelyen is elhalasztásra került a lomtalanítás, a napokban történt egyeztetés után a SZOMHULL Nonprofit Kft. a táblázatban található időpontokon és helyszíneken tudja elvégezni a lomok eltakarítását, írják. Amennyiben bármilyen újabb korlátozás lép életbe, vagy a járványügyi szakemberek ismét nem tanácsolják a lomtalanítást, úgy az esetlegesen érintett időpontokat elhalasztják. Ahogy korábban, úgy ez esetben is kérik majd a lakosság megértését, türelmét és együttműködését.


A lomtalanítási akció során a lakosság megszabadulhat a rendszeres hulladékgyűjtés során el nem szállítható (a szabványos szeméttároló edényzetbe a méretük miatt el nem helyezhető), a lakásban, háztartásban feleslegessé vagy selejtessé vált tárgyaktól (bútor, eszköz stb.).


A város lakóterületét több részre osztva, több napon történik a gyűjtés, az előző évektől eltérően idén hétköznap is lesz lomtalanítás.


Felhívják a lakosság figyelmét, hogy az érvényben lévő törvény értelmében a lomtalanítási akcióba a következő hulladéktípusok nem tartoznak bele, s ezért elszállításra sem kerülnek:
- kerti hulladék, nyesedék, (zöld hulladék)- állati tetem
- trágya,
- bontásból származó autóalkatrész (kárpit, szélvédő, lökhárító stb.),
- építési törmelék (mosdókagyló, csempe, drótkerítés, stb.),
- lapátos hulladék,
- veszélyes hulladék (pl. permetezőszer göngyöleg -maradék, festék, festékes göngyöleg, gumiabroncs, akkumulátor, neoncső,hullámpala, gyógyszer, fáradt olaj, olajos-üzemanyagos göngyöleg stb.),
- bontott elektronikai hulladék (pl. selejtes hűtő, televízió, háztartási gép).


Szombathelyi hulladékszállítással rendelkező magánszemélyek ezen hulladékot a hulladékudvar szabályainak megfelelően a ki nem helyezhető hulladékokat a SZOVA Nonprofit ZRt. által üzemeltetett Hulladékudvarban elhelyezhetik.


Lim-lomot az akció napján reggel 7:00-ig, szállítójárművel megközelíthető közterületre kell kirakni. Így jelentősen csökkenthető a guberálás miatti szennyezés veszélye. Kérik, hogy a lim-lom szelektált kirakásával (különrakva pl. fém, fa, karton stb.) segítsék a munkát. Bővebb felvilágosítás az 06-94/314-575 telefonszámon kérhető.


A lim-lom akció a lakosságra vonatkozik, intézményekre, vállalkozásokra, kereskedelmi egységekre nem. 


A lomtalanítás 2020. augusztusi időpontjai:
7.    Gagarin út páratlan oldala - Jókai u. - Körmendi u. - Kálvária u. páros oldala által határolt terület
10.    Kálvária u. páratlan oldala - Jókai u. Brenner Tóbiás krt. - Körmendi u.
11.    Brenner Tóbiás krt. - Alsóhegyi - Asbóth József páros oldala -  Jáki út, valamint Tinódi, Hosszú, Csatár, Bethlen Gábor által határolt terület
12.    Asbóth József páratlan oldala -Alsóhegyi -Jáki - Ferenczy István
24.    Erdei iskola lakópark, Sallai-telep
15.    II. körzet
29.    I. körzet
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat