km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Lezúzták az egri Hősöket: bajnok a Szombathely Crushers

Lezúzták az egri Hősöket: bajnok a Szombathely Crushers

Két veretlen csapat találkozott a Divízió I-es (másodosztály) amerikai futball bajnoki döntőben szombaton: a nyugati oldal győztese, a Szombathely Crushers még pontot sem engedélyezett a Keleti-csoport első helyezettjének, az Eger Heroes-nak és magabiztos játékkal szerezte meg az aranyérmet az osztályban.

Kissé hosszabb bevezetéssel kezdünk, mert furán érezzük magunkat az SZSE-pálya lelátóján, ahol meglehetősen sokan (több százan) szorongunk (egy novemberi Felcsút-Kisvárda örökrangadó közönségét simán lenyomnánk számbelileg), mivel a futballpályára fura vonalakat húzkodtak gondos kezek, továbbá csíkos ruházatba burkolt, nagyobb létszámú bírósereg helyezkedik itt-ott. A csapattagok által hordott sisakot még csak-csak értjük, az néha megyei II-ben is jól jött volna. Például amikor akkorát kaptunk a levegőben szállva a mintegy hat méterről berepülő, csupacsont középhátvédtől, hogy egy északi-koreai, kísérleti rakéta pályaívéhez hasonlóan, fejjel lefelé álltunk bele két vakondtúrás közé az altalajba. A becsapódás előtt pedig komolyan elgondolkodtunk arról, hogy nem kéne-e inkább távol-keleti karatefilmekben kaszkadőrködni, mert az is a hülyén halunk meg kategória, de legalább jól fizetnek érte.

Jó, ez csak felvezető szöveg a Szombathelyen rendezett Szombathely Crushers – Eger Heroes divízió I-es, amerikai futball bajnoki döntőhöz (Pannon Bowl), ugyanis az elmúlt években bennünket is megfertőzött a Sport TV-n és Faragó Richárdon keresztül beszivárgó sportág. Azt nem mondanánk, hogy kenjük-vágjuk az összes szabályt, és elsőre átlátjuk a csapatmozgásokat, de a hosszú téli vasárnap estéket gyakorta töltjük különböző NFL-meccsek megtekintésével. 

Most viszont itt van helyben a meccs, a nyugati és a keleti csoport két veretlen győztese feszül össze másodosztály fináléjában. Sokat látott és sokadik kockás füzetünket nagy izgalommal vesszük elő, mert hiába a csaknem 30 évnyi újságírói rutin, ilyesmiről még nem írtunk – de az osztrák postásmotorról is sikerült épen és egyben leszállni, szóval, nem ez az első eset, hogy úgy megyünk neki a feladatnak, hogy: na, more, ebbűl mi lesz. (Szóval, a zongoristához hasonlóan, kérjük, ne lőjék le a tudósítót, ő megtett minden tőle telhetőt.)


Nagyjából az lett a meccsen (ennek megörökítését a két csapat szakértő kommentátorainak köszönhetjük), hogy az Eger kezdhette a támadásokat (a liga második legeredményesebb csapataként, 190 szerzett ponttal, az első épp a Crushers lett 259 egységgel), azonban a negyedik kísérletükre nem a rúgást, hanem a futást választották, de nem lett meg a 10 yardjuk, így jöhetett a Szombathely, még hozzá jó helyről. A vasi Zúzók annyira jól rakták össze a folyamatosan teret nyerő rohamot, hogy az Eger egy yarddal a célterület előtt tudta csak megfogni az akciót – ez nagyjából annyi, mint a futballban az a szituáció, hogy a kapus elment egerészni, a védelem szanaszét, a labda a gólvonal előtt pattog és mintegy öt, gólra éhes támadó robban rá, szóval, itt már minden mentés bravúr. Elsőre még nem sikerült átgyömöszölniük a hazaiaknak a labdát a csík felett, de másodikra jött az amerikai Trevin Howard és a társak háta mögött felugorva egyszerűen benyújtotta tojáslabdát a célba (6-0). Az extrapontért járó rúgást trükkös játékra váltotta a Crushers, de az ellenfél leolvasta a szándékot, így maradt a touchdownért járó fór. 

Válaszként az Eger Joó Richárd futásával jutott előbbre, aztán a negyed további részében előbb szombathelyi támadást láttunk, de ez 40 yardon elakadt. Az Eger lett a soros, azonban az egyik támadási kísérletnél az irányítójuk elhagyta a labdát, amit Szabó Áron szerzett meg. Ettől a közönségnek széles jókedve támadt, de aztán Baranyai Bence, a Crushers irányítója ellenfélhez passzolt (itt interception-nek nevezik azt, amit a futballban az edzők általában „ott meg a ki a tökömet láttál, édes fiam” jelenségként emlegetnek. Bocs, mester. Fiam, a medve nem játszik.) Így következhettek az egriek és több részletben fel is araszoltak 25 yard környékére, ami már lőtávolság. Miután három kísérlet után nem jutottak tovább, odaálltak a mezőnygólhoz (ami 3 pontot ér, ha a fura labdával a futballkapu két oszlopa közötti térszeletet eltalálja a nyájas futballista). Ám a védők közül  jó ütemben kirohanó Szabó Áron még felszálló ágban agyonverte a labdát és vele a kísérletet is. A Crushers a saját 25-ös vonaláról indult és nyomult egyre feljebb, a negyedből hátralévő kevés idő miatt azonban nem látszott sok esély, hogy valami érdemleges történik. Ám Baranyi Bence másképp gondolta: olyant passzolt az irányító, hogy az Eger hirtelen 3 yardra a saját célterülete előtt találta magát, és egy kisszünetnyi ideje maradt arra, hogy kitalálja, hogy mindez hogyan is történt.  

Nagyon nem tudták összerakni a helyzetet a térfélcsere alatt, mert szinte azonnal jött a szombathelyi touchdown. Baranyai tökéletesen találta meg passzával  Gálos Mártont a célterületen és máris 12-0-ra módosult az állás. (Az extrapont nem sikerült, de ez nem okozott hosszan tartó szomorúságot a hazai oldalon.) Felváltva jöttek a támadások, megnézhettük, milyen stílusban játszó futói vannak a csapatoknak: hazai oldalon Tatár István a gyorsasággal és erejével igyekezett átcikázni a vonalakon, míg az egriek Spisák Eriket vetették be, akit a 16 literes Buszként emlegettek. A 90 kilós, zömök játékos nehézpáncélosként, erőből próbálkozott a bekkek között – ment, mint acélvonalzó, amíg fel nem döntötték. A Crushersnek ezalatt sikerült földre vinni (sack) az egriek irányítóját, Bíró Tibort – ez először történt meg a szezonban, majd a negyed második felében Trevin Howard és Tatár István futásai után 18 yardon landoltak a szombathelyiek. A kísérletek elakadtak az egri védőbástyákon, így Horváth Balázsra, a rúgójátékosra várt a feladat, hogy besújtsa a mezőnygólt: ezt könnyedén megoldotta és ezzel 15-0-ra módosult az állás. (Ez több mint 2 touchdown és extrapontok együtt, ami ugye 2x7, vagyis jó helyzetben volt a Crushers.)

A Crushers ezután Billy Hatten és Hasznos Sebastián szereléseivel saját térfelén tartotta az egrieket, és Baranyai Bence bemutatta, hogy az amerikai futballban is van olyan aranyszabály, mint a rendes fociban: akkor kell gólt szerezni, amikor az ellenfélnek már nincsen ideje válaszolni. Szóval, a nagyszünet az történt, hogy Baranyai kibújt egy szerelési kísérletből, de körülbelül négyen rohantak rá, kizártnak látszott, hogy ekkora tumultusban  bevállal egy hosszú passzt, de mégis ezt tette: az átadást Bökfi Kornél kapta el és váltotta TD-re (21-0), amihez Horváth Balázs még hozzábombázott még egy pontot, így 22-0-val jött a szünet. 

A folytatásban, a harmadik negyedben az Egernek nagyon gyorsan kellett hatékony megoldást kitalálnia arra, hogyan akarja eltüntetni a hátrányát. Egy darabig esélye sem volt, mert a Crushers támadott, a házigazda el is jutott mezőnygól-távolságig, de lövés helyett trükkös játékot húztak, ami ezúttal besült. A Heroes gyorsan felért saját tízeséről a félpályáig, de ott az irányítójuk elejtette a labdát, amit Tasnádi szerzett meg. A Szombathely támadhatott, de a próbálkozásokat sikeresen fojtotta el az egri védelem. Már úgy tűnt, a rohamból nem lesz semmi, amikor a John Wick jellegű kavarodásban Baranyai tökéletesen dobta át a védő fölött a vörös zónába berobbanó Bökfihez a tojáslabdát – csak azért nem lett egyből touchdown, mert a bírók úgy látták, a hazai játékos térde földet ért, mielőtt bejuttatta volna a labdát a célterületre. A Crushers 1 yardról jött, bár az egriek három kísérletet hárítottak, negyedikre Trevin Howard addig száguldott a védőfallal párhuzamosan, amíg nem talált egy megfelelő rést: egy irányváltással ráfordult és berobogott a célterületre (28-0). Horváth Balázs pedig magától értetődő módon lőtte meg az extrapontot (29-0). 

Innét úgy tűnt, hogy nincs visszaút az Egri Hősöknek, egyszerűen kevés idő maradt arra, hogy négy TD-t és egy mezőnygólt szerezzenek - ennyi kellett volna a fordításhoz, de ekkora fordulat egyszerűen nem volt benne a meccsben. A szombathelyi harmincasig értek fel a negyed végére, onnét próbáltak hosszú passzokkal bejutni a célterületre, de három rossz kísérlet után a negyedik átadást Szabados Ádám lekapta (interception) a támadók elől. 

A negyedik felvonásra már csak az volt a kérdés, hogy Crushers elégeti-e az időt futásokkal – vagyis ügyesen taktikázva lefuttatja az órát. De ebből az lett, hogy passzokkal illetve futásokkal átmentek a vendégek térfelére, 35 yardon pedig érkezett Horváth Balázs, akinek a feltámadó szélben jöhetett az újabb  mezőnygól-kísérlete, de úgy is fogalmazhatnánk, a szokásos gólja: északnyugati légmozgás ide, távolság oda, messziről is beütötte labdát a két léc közé (32-0).  A vendégek elszántságára jellemző, hogy a teljesen kilátástalan helyzetben is mentek előre, de Szabados Ádám megint labdát szerzett köztük, és ez volt a döntő utolsó történése.

Jöhetett az ünneplés, az éremátadás, a döntő legértékesebb játékosának a szombathelyiek védőjét, Billy Hattent választották. (Korábban már eldőlt az is, hogy  Rozmann Gábor az év védőjátékosa, Trevin Howard pedig az év támadójátékosa lett a Divízió I-ben.) A csapatoknak és a játékvezetőknek Grátz Vilmos, a magyar amerikai futball válogatott szövetségi kapitánya adta át medáliákat. A többi pedig az örömünnephez tartozott már. zászlós rohanás, hullámzás, pezsgők: 2018 után 2019-ben is a a Szombathely Crushers lett a divízió I. bajnoka. 

Szombathely Crushers – Eger Heroes 32-0
A Crushers pontszerzői:
 Trevin Kain Howard 12 (2 TD), Gálos Márton 6 (1TD), Bökfi Kornél 6 (1TD), Horváth Balázs 8 (2 mezőnygól és 2 extra pont).

A Szombathely Crushers bajnokcsapatának tagjai: Tolnai Ádám, Szabó Áron, Trevin Kain Howard, Piskor Péter, Májer László, Baranyai Bence, Horváth Balázs, Sipos Bálint, Bökfi Kornél, Lóránth Máté, Szabados Ádám, Hasznos Sebasztián, Szűcs Fábián, Tatár István, Gálos Márk, Pantali Dániel, Tóth András, Perl Bence, Horváth János, Tatár Sándor, Rozmann Gábor, Molnár Dávid, Billy Hatten, Dezse Mihály, Gerencsér Milán, Simon Bálint, Eberhardt Dániel, Radics Rajmund, Horváth Gábor Zsolt, Tasnádi Patrik Alex, Rozmann Ferenc,  Gergye Zoltán, Mészáros Péter, Dévai Dániel, Geröly Attila, Halász Dominik, Gálos Márton, Rózsás Joel.

 

(Török Tibor)
 

A borítófotón Trevin Howard (balról) és Billy Hatten, a Szombathey Crushers játékosai a győzelem utáni ünneplésen Fotó: Nagy Jácint


A Szombathely Crushers weboldala.

Az Eger Heroes honlapja.

 

A mérkőzés itt nézhető vissza:

 

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Falco: Meghosszabbította szerződését Kovács Benedek
Ma 12.21-kor a FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY hivatalos Facebook-oldalán jelentették be a hírt, miszerint Kovács Benedek a 2024/25-ös szezonban is sárga-feketében lép pályára.
Gyalogátkelőhelyen ütött el egy férfit egy Suzuki Szombathelyen
Ellentmondásos a szemtanúk nyilatkozata arról, hogy honnan érkezett a gyalogos. Van, aki szerint csak egy lépést tett meg a kijelölt gyalogátkelőhelyen, míg mások szerint az úttest túloldaláról indult és már majdnem átért, írja a 112press.hu.
Jó iramú, szép gólokat hozó mérkőzésen szenvedett vereséget a Haladás Viktória a Szeged ellen
A szombathelyi zöld-fehérek 3-2-re maradtak alul alföldi riválisukkal szemben.
Paragvári: Első helyezés, irány az országos döntő
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében került sor az idei Madarak és Fák Napja országos természetismereti verseny területi fordulójára, melynek ismét a Szombathelyi Erdészet Zrt. adott otthont. Nagy örömünkre iskolánk 6.a osztályos csapata nyerte meg a területi fordulót, s jutott tovább a május 11-én, Gödöllőn megrendezésre kerülő országos döntőbe, írja az iskola Facebook-oldala.