km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Lelki segély telefonon: az értő hallgatásnak művészete van

Lelki segély telefonon: az értő hallgatásnak művészete van

Önkéntes ügyelők jelentkezését várja a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat, 34 éve létezik Szombathelyen. A szolgálatot működtető Szombathelyi Mentalhygiénés Egyesület a legutóbbi civil reggelin mutatkozott be az újságíróknak.

 

A hét minden napján este 7-től reggel 7 óráig egy maroknyi, de szakképzett és nagyon motivált csapat fogadja a nehéz helyzetben lévő emberek hívását a 116-123-as telefonszámon. Legalább kétszer annyi önkéntesre lenne szükség, mint amennyi van.


Szabó Katalin, a Telehumanitas Szombathelyi Mentalhygiénés Egyesület elnöke szerint az értő hallgatásnak van egy művészete, azt tudni kell. Magával a hallgatással egy bizalmi vonalat adnak: itt vagyok, figyelek rád. A problémát nem megoldják, sokszor próbálják a hívók így átdobni a labdát. Nekik az a dolguk, hogy a megoldás felé vezető utat megtalálják, mindig együtt.


Idén eddig 4200 hívás futott be. Egy részüket heccből kezdeményezik, ám ezek mögött is sok esetben valódi probléma áll, amit igyekeznek feltárni. A veszélyhelyzet alatt is rendületlenül dolgoztak, akkor jelentősen megugrott a krízishívások száma, öngyilkosságot is sikerült megakadályozni. A segítők között nyugdíjasok és aktív dolgozók is vannak, akik a mindennapi munka után önkénteskednek éjszaka, ami nagy erőfeszítést jelent, de ez a tevékenység sokat ad nekik.


Szabó Katalin kiemelte, személyiségváltozáson mennek át. Nemcsak adnak, hanem kapnak is, ők maguk is változnak. Ez a szakmai továbbképzéseknek is betudható, sokszor nagyon nehéz esetekkel találkoznak. Szupervizor és szervezetfejlesztő kíséri a csoportjukat.


24 és 65 év közötti érettségizett önkéntesek jelentkezését várják, akik kellő empátiát és toleranciát éreznek magukban ahhoz, hogy mások problémáival foglalkozzanak. Önismereti és gyakorlati tréningen kell részt venniük, majd vizsgát tenniük. A jelentkezéseket emailben várják, bővebb információ telefonon kérhető (telehumanitas@gmail.com; 20/228-5006).


A szervezet jövőre, a 35. születésnapján országos találkozót szervez az országban működő lelki elsősegély szolgálatok részvételével. Iskolai tájékoztató körutat is terveznek, hogy a fiatalok jobban megismerjék a tevékenységüket.

 


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.