km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Kritikák kísérik a világítás cseréjét

Kritikák kísérik a világítás cseréjét

Javában tart a közvilágítás megújítása Szombathelyen. 9500 darab régi nátrium lámpatestet cserélnek LED-es technikára. A fejlesztéssel hosszú távon jelentős összeget spórol a város, még úgy is, hogy a beruházás 1,4 milliárd forintba kerül. A lakosság azonban nem elégedett maradéktalanul.

A Fő tér környékének kivételével Szombathely teljes területén lecserélik a lámpatesteket. A kivitelező már közel 90 százalékával végzett. Az emberek véleménye megoszlik: sokan úgy tapasztalják, hogy az új lámpák fényereje jóval kisebb, mint a régieké.
–Jónak tartom a lámpacserét, mert anyagilag kedvezőbb a városnak, de a beállítással problémák vannak. Sajnos csak a felezővonalig lehet jól látni, a szemközti járdát már nem világítja meg – állapítja meg Nagy Ferenc. A lakók szerint a kámoni utcákon sem jobb a helyzet, mióta az új lámpák világítanak, sötétebb van. Schülecz László arról beszél, hogy mikor estefelé érnek haza, már tapogatózni kell, kerékpárral pedig kifejezetten veszélyesek tartja a közlekedést az új fényviszonyok mellett. Úgy véli, a régi lámpák jobbak voltak, mellettük biztonságban érezte magát.

Míg a prizmabúrás nátriumlámpák szórt fényt adtak, a LED koncentráltabban világít. A színhőmérséklete is más: a régi lámpák barátságos, sárga fénye helyett hidegebb, fehér fényt bocsát ki, ami másképp hat az emberi pszichére, nem érezzük annyira komfortosnak.

–A régi lámpatestek nemcsak ott biztosítottak világítást, amire az előírások vonatkoznak, vagyis az úttesten és a járdán, hanem a házfalakon, előkertekben is. Rengeteg volt a fényszennyezés, ez szűnik meg most. A LED-lámpák meghatározott területre, koncentráltan szórják a fényt – magyarázza Nagypál Tibor villamosmérnök. – A közterületek megvilágításával kapcsolatban 2016 óta uniós szabályzat van érvényben, ami meghatározza, hogy a különböző kategóriákba sorolt tereket milyen fényerővel kell megvilágítani. A régi és az új technológia is megfelel a szabványnak – hangsúlyozza a szakember.

A cserére azért van szükség, mert a régi lámpákat már nem gyártják, raktáron sincsenek, meghibásodás esetén nehézkes a pótlásuk. Ezen kívül a LED-es technika energiatakarékos. A fejlesztés 1,4 milliárd forint értékű lízing-konstrukcióban valósul meg, az utolsó részlet megfizetését követően kerülnek az új lámpatestek az önkormányzat tulajdonába.

–A lízingdíj kevesebb lesz, mint az éves közvilágítási díj fele. A város nyolc-tíz éven keresztül éves szinten nagyjából százmillió forintos megtakarítást érhet el jelenlegi értéken. Ha később drágul az áram, még többet lehet spórolni – mondja Illés Károly. – Van olyan lakó, aki azért panaszkodik, mert az előkertjét nem világítja be a lámpa. Nem is fogja, mert nem ez a feladata, hanem a közterületek megvilágítása. A cserét követően műszaki ellenőr végez folyamatos méréseket az egyes sza­ka­szokon, az értékek mindenhol megfelelnek az előírásoknak – hangsúlyozza az alpolgármester, hozzátéve, hogy más városokban is elindult a fejlesztés, az emberek többsége elégedett, de a beruházás kritikusai – mint oly sokszor – most is hangosabbak.

Folyamatban lévő beruházásról van szó, a beállítások tehát még nem tökéletesek és nem véglegesek. Ahol szükséges, módosítják a lámpák dőlésszögét és fényerejét. A csere ideje alatt előfordulhatnak üzemzavarok és szolgáltatási szünet egyes utcákban, teljes szakaszokat lekapcsolhatnak a munkálatok miatt, ezért a beruházó és a kivitelező is a lakosság türelmét kéri.

»Krizsán Zsuzsanna

Fotó: Nagy Jácint
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.