km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Koronavírus: a velencei karnevált is megszakítják

Koronavírus: a velencei karnevált is megszakítják

Tovább nőtt a betegek száma Olaszországban, a velencei karnevált is megszakítják. A külügyminisztérium azt javasolja az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek.

Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója bejelentette, hogy a koronavírus-járvány olaszországi terjedése miatt megszakítják a velencei karnevált. A karnevál eredetileg keddig tartott volna. „Drasztikus eszközökhöz kell folyamodnunk”  hangsúlyozta újságíróknak Zaia. Arra a kérdésre, hogy ez a karneváli események lemondását is jelenti-e, a kormányzó azt válaszolta, hogy a bejelentésre váró rendkívüli intézkedések ezt is tartalmazzák, „és még több mást is”.


Az észak-olaszországi utazást tervezőknek a koronavírus-járvány miatt azt javasoljuk, hogy a látogatásról csak alapos megfontolás és mérlegelés után döntsenek  közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.


Ennek  írta  egyik oka az egészségügyi kockázat, a másik pedig az, hogy ha az olasz hatóságok indokoltnak látják a karantén bővítését, akkor, aki az adott településen van, az a karantén területét nem hagyhatja el annak feloldásáig.


Az Olaszországban tartózkodókat a minisztérium arra kéri, hogy a helyi hatóságok tájékoztatásait, figyelmeztetéseit kövessék figyelemmel, utasításaikat tartsák be.


A KKM folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden szükséges intézkedésről tájékoztatást ad  jelezte Menczer Tamás. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.