km/óra
  2020.02.17., hétfő  •  Donát napja
Koczka Tibor: összefogás helyett támadássorozat

Koczka Tibor: összefogás helyett támadássorozat

Az önkormányzati választáson független polgármesterjelöltként induló, a Fideszből kizárt volt szombathelyi alpolgármester, Koczka Tibor értékelte lapunk érdeklődésére a lezajlott kampányt és a voksolást.

–    Amit két hónappal ezelőtt bejelentettem, végigcsináltam. Magam sem gondoltam, hogy ilyen minősíthetetlen támadássorozatnak leszek a középpontjában. Továbbra is hiszem és vallom, hogy Szombathelyen nem politikai pártoknak, hanem civileknek kellene magukhoz ragadniuk a kezdeményezést – nyilatkozott lapunknak Koczka Tibor volt alpolgármester, aki az 1-es számú választókerületben és polgármesterjelöltként is a Pro Savaria színeiben indult a választáson – és végzett mindkét esetben a 3. helyen. 


– Meggyőződésem, hogy amit korábban jeleztem: ha a Fidesz és a jobboldali Pro Savaria egy közös jelölt mögött sorakozott volna fel, akkor most konzervatív polgármestere és közgyűlési többsége lenne városunknak. Nem így történt… A rám leadott 1200 voks megmutatta, hogy az üzenetem sokakhoz eljutott: a helyi Fidesz se nem konzervatív, se nem jobboldali, se nem keresztényi. Országszerte több helyen is civil szervezetek szereztek fontos mandátumokat. Molnár Miklós személyében a Pro Savaria ott lesz a közgyűlésben, ez pedig nagy szó. A szombathelyi Fidesz ahelyett, hogy beleállt volna a jobboldali szövetségbe, inkább ellenségeket kreált. Méltatlan volt a kampány: a gyűlölködő fideszes kiadványok, a hazaárulóztatás, valamint a Borkai-ügy eredménye, hogy városunkban most dr. Nemény András a polgármester – hangsúlyozta Koczka Tibor, aki az egyéni körzetével kapcsolatban kiemelte: megdöbbentő, hogy olyan jelölt szerzett mandátumot fideszes támogatással, aki Herény szimbólumát, a háromszáz éves kastélyt leromboltatná. 


– Ez méltán mutatja, hogy mennyire polgári és konzervatív a helyi Fidesz. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy az északi városrészen vajon miért választanak mindig új képviselőt az itt élők. Sokat dolgoztam a körzetért, nincs szégyenkeznivalóm – zárta szavait Koczka Tibor, aki gratulált a polgármesternek és valamennyi mandátumot szerzett képviselőnek. 
 

kapcsolódó cikkek
Önkormányzati választás 2019: Nemény András lett Szombathely polgármestere
Önkormányzati választás 2019: Nemény András lett Szombathely polgármestere
Dr. Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület-MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-MKKP-SZOLIDARITÁS-MINDENKI MAGYARORSZÁGA) lett Szombathely polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges), közölte az MTI.
kapcsolódó cikkek
Önkormányzati választás 2019: Nemény András lett Szombathely polgármestere
Önkormányzati választás 2019: Nemény András lett Szombathely polgármestere
Dr. Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület-MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP-MKKP-SZOLIDARITÁS-MINDENKI MAGYARORSZÁGA) lett Szombathely polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után (az eredmény nem végleges), közölte az MTI.
Savaria Fórum 29. évfolyam 6. szám - 2020.02.15
Savaria Fórum 29. évfolyam 6. szám - 2020.02.15
legolvasottabbak
Hit, hivatás, szerelem: Házasság heti beszélgetés Csókay Andrással és feleségével
A neves idegsebész és felesége, Altay Daniella volt a Házasság Hete szombathelyi rendezvénysorozatának vendége kedden este a Martineumban. A házaspár közös életük örömeiről, tragédiáiról, nehézségeiről beszélt a hallgatóságnak.
Csejtei Balázs az Év Zászlósa: a segítségnyújtás a vérében van
A szakma legjobbjainak járó elismerést kapta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mobil laborjának technikusa a szervezet országos évértékelő értekezletén január végén. Hatósági kategóriában díjazták elkötelezettségét az „Év Zászlósa” címmel.
A szombathelyi háziorvosok rendelési ideje 2020. január 1-től
Összefoglalónkban valamennyi szombathelyi felnőtt háziorvos rendelési idejét megtalálja személyre lebontva.
Csernus Imre, Bagdy Emőke, Pál Feri: több mint száz esemény az AGORA tavaszi programjában
Koncertek, színházi előadások, gyermekrendezvények, beszélgetések – több mint száz programmal várja az érdeklődőket tavasszal az AGORA. Folytatódik a táncház és a tematikus kézműves foglalkozássorozat, lesz Oscar After Party, összeáll a város legnagyobb gyerekzenekara, érkezik Csernus Imre és Kovács András Péter. A szervezők sajtótájékoztatón ismertették a májusig tartó kínálatot.
A szombathelyi házi gyermekorvosok rendelési ideje 2020. január 1-től
Összegyűjtöttük valamennyi szombathelyi gyermek háziorvos rendelési idejét rendelőkre és orvosokra lebontva.
legfrissebbek
Zenei flashmob a Fő téren a Savaria Szimfonikus Zenekar művészeivel
Vasárnap délben ismerős dallamokba és a Savaria Szimfonikus Zenekar hat művészébe botlott, aki a szombathelyi Fő téren járt. A Savaria Rézfúvós Együttesből is ismert szimfonikus művészek adtak ugyanis flashmobszerű, rövid térzenei koncertet a "Forrás a zenének - feladat a zenésznek" program keretében.
Közel 1 milliárd forintos beruházás: új otthonra találnak a cserkészek, a vívók és az asztaliteniszezők
Új otthonra találnak a cserkészek, a vívók és az asztaliteniszezők: átadták a Szent László király utcai volt EPCOS-telephelyen közel egymilliárd forintból kialakított komplexumot. A sportolók mostantól kedvező körülmények között edzhetnek, és ezáltal akár nemzetközi porondra is kiléphetnek.
Az ellenzéki összefogás jelöltje, Kálló Gergely nyerte az időközi választást Dunaújvárosban és környékén
Kálló Gergely (Jobbik-DK-LMP-MSZP-Momentum-PM) nyerte a vasárnapi időközi országgyűlési képviselő-választást a Fejér megyei 4-es számú választókerületben, Dunaújvárosban és környékén.
Brüsszel, Soros, klímavédelem: évet értékelt Orbán Viktor
Magyarország mindenekelőtt – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében, amelyben egyebek mellett arról is beszélt: a kormány klímavédelmi akciótervet fogadott el, 2020 és 2021 pedig az országépítés folytatása lesz.
Újabb SZKKA-győzelem: a Szent István csapatát is legyőzték a szombathelyi kézis lányok
A női kézilabda NB I 16. fordulójában magabiztos győzelmet aratott a Hungast-Szombathely KKA együttese. Mayer Szabináék a Szent István együttesét múlták felül 35-28 arányban.