km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Kásler: a magyar Covid-teszt az alapja a magyar oltóanyag kifejlesztésének

Kásler: a magyar Covid-teszt az alapja a magyar oltóanyag kifejlesztésének

Az új, magyar fejlesztésű Covid-tesztre épülhet a koronavírus elleni magyar oltóanyag kifejlesztése - mondta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

 

Kásler Miklós hangsúlyozta: a magyar egészségügyet önellátásra készítették fel, hiszen azt látták, hogy a járvány idején Európa nem tudott minden országot ellátni, azok magukra voltak utalva. Ezért indultak el a magyar kutatások, amelyek nagyon eredményesek - tette hozzá.
    

Azt is mondta: elkezdték szervezni az új teszt sorozatgyártását, így mire egy esetleges második hullám eléri Magyarországot, a miniszter reményei szerint "rendelkezünk majd egy pontos, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előírásai szerint kidolgozott diagnosztikai eszközzel" és az arra épülő terápiával.  
    

Kásler Miklós szerint Magyarország járványügyi intézkedései mindig két-három héttel megelőzték a világot, ezért tudták alacsonyan tartani a fertőzések számát.
    

Amikor az első fertőzés megjelent Magyarországon, több kutatást is elindítottak: gyorsteszt- és oltóanyag-fejlesztést, illetve a meglévő terápiák alkalmazási lehetőségeinek kutatását - mondta. Az M1 aktuális csatornán emlékeztetett: a kutatások részeként létrehoztak egy biobankot, ahol összegyűjtik a koronavírus Magyarországon terjedő alfajait, hogy meghatározzák azok típusát, minőségét és koncentrációját.
    

Megjegyezte: a koronavírusnak sokféle a klinikai megjelenése, a betegségnek eltérő súlyosságú a lefolyása, és ennek megfelelően a betegek szervezetében eltérő a termelődő ellenanyagok szintje is.
    

E kutatások alapján most már ki lehet mutatni az ellenanyag jelenlétét, azt, hogy milyen típusú az ellenanyag, milyen koncentrációban van jelen, illetve meg tudják határozni, hogy az oltóanyag milyen koncentrációjára van szükség a védettséghez. Ez tehát a kutatási alapja a magyar oltóanyag-fejlesztésnek, amivel el lehet érni, hogy Magyarország ne szoruljon rá senkire a koronavírus elleni védekezésben - mondta a miniszter.
    

Kijelentette: Magyarország felkészült az esetleges második hullámra, jelen pillanatban is készenléti állapot van, a fertőzötteknek előkészített ágyak 20 százalékát fenntartják, és a magyar kórházi rendszer bebizonyította, hogy "gyorsan és nagyon rugalmasan tud alkalmazkodni". (MTI)

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat