km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Kamarai ünnep régió csúccsal: 25 éves lett lett a Vas megyei szervezet

Kamarai ünnep régió csúccsal: 25 éves lett lett a Vas megyei szervezet

Regionális gazdasági csúcstalálkozót szervezett a Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara nemrég abból az alkalomból, hogy 25 éve pontosan ezen a napon, 1994. novemberben 26-án alakult meg az új kamarai rendszerben a vasi szervezet.

Van mit ünnepelni – mondta Kovács Vince, a 25 éves Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében, hiszen 30 éves a magyar gazdasági és politikai rendszerváltás, az ország 15 éve teljes jogú tagja az Uniónak. Egyben köszöntötte a szintén 25 éves Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványát, valamint a 30. évébe lépett Vasi Vendéglősök Klubját, akikkel szoros a szakmai együttműködés.


Együtt könnyebb – a kamara jelmondatát hangsúlyozta a megyei elnök, a közös munka ma is elengedhetetlen, hogy a vállalkozások meg tudjanak felelni a kihívásoknak. Mindenki más-más, ugyanakkor hasonló problémákkal küzd, ezek összefésülése a kamara feladata, így végül mindenki a legjobb eredményeket érheti el. Hogy ez így van, azt a jubileum alkalmából elkészült kiadvány is mutatja. A Vas Megyei Gazdasági Magazin, a TOP 100 + 25 a száz legeredményesebben működő és 25 feltörekvő vasi vállalkozást mutatja be. A lista élén a 2018-ban 3485 embert foglalkoztató Schaeffler Savaria Kft. áll.


Magyarországon a kereskedelmi és iparkamarák létrehozásáról először egy 1850-es királyi pátens rendelkezett, az első törvény pedig 1868-ban jelent meg. Ez kötelezően kiterjedt a magyar állami minden kereskedőjére, iparosára, iparvállalatára. A második világháború után, 1948-ban a Rákosi-rendszer jogutód nélkül számolta fel a kamarákat. Az 1994. évi törvény a magyar közjogi hagyományokat és a modern európai gyakorlatot követve több mint negyven év után újra intézményesítette a gazdasági fejlődést, az üzleti forgalom fellendítését, az együttes érdekérvényesítést célzó kamarákat.


A magyar kamarák történetét a legrégebbi hazai szervezet, a soproni alelnöke mutatta be. Az eseményen részt vett Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, aki a kamarai rendszer változásairól beszélt: a világban egyre inkább az angol a közös nyelv, ez a magyar vállalkozásokat is új feladat elé állítja, az ipar 4.0 pedig a cégek megerősödését, vagy éppen kihullását okozhatja. A digitalizáció, az informatika általános fejlődése pedig óriási lehetőségeket tartalmaz. A banki elemző a gazdaságpolitikai változásokról beszélt, a NAV megyei igazgatója pedig kiemelte, hogy a vasi adózói morál meghaladja az országos átlagot. Szólt arról, hogy jövőre csökken az adónemek száma, 2021-től pedig belép az E-Áfa. A vállalkozásoknak és így a kamaráknak is meg kell felelniük az új kihívásoknak.


Zupkó Gábor az Unió magyarországi képviseletének vezetője elmondta, a közösség gazdaságfejlesztési tevékenysége hozzájárult ahhoz, növekedjen a foglalkoztatás, a kohéziós támogatások pedig azt segítették, hogy hazánk felzárkózhasson az európai átlaghoz. A nemzetközi gazdasági verseny egyre intenzívebb, a kamarák fontos szerepet játszanak az információk áramlásában.


A jubileumi csúcstalálkozóra a megye, a régió, sőt Burgenland vezető gazdasági és közéleti szereplőit hívták. Nemény András polgármester a jövő kihívásaihoz igazodó Okos Város programról beszélt, amely az itt élők számára elérhetővé teszi a változás adta előnyöket.


„Az automatizáció, az elöregedő társadalom, a munkaerőhiány és ezzel együtt a munkaerőtöbblet, digitalizáció a jövő kulcskérdése. Ebben Szombathely szeretne előbbre lépni. Éppen ezért akarunk folyamatos kommunikációval fórumot biztosítani a nagy és közepes cégeknek is, hogy együtt válhassunk nyerteseivé ennek a jövőbeli folyamatnak.” 
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat