km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Jó hangulat és optimizmus jellemezte a Haladás szurkolói ankétját

Jó hangulat és optimizmus jellemezte a Haladás szurkolói ankétját

A Haladás Sportkomplexum sajtórészében összegyűlt szurkolók és a klub is pozitívan, bizakodva néz a következő időszak elé, amire minden ok meg is van. A zöld-fehérek felkészülése jól sikerült, a csapat láthatóan nagyon egyben van, a vasárnapi, Siófok elleni rajton pedig élesben is bizonyíthat Mátyus János együttese.

 

Szerdán tartotta hagyományos, szezon előtti szurkolói ankétját a Haladás együttese. Az eseményre sok szurkoló volt kíváncsi, a klubot pedig Séllei Árpád ügyvezető igazgató, Mátyus János vezetőedző, valamint a három nyári szerzemény, Csilus Tamás, Mocsi Attila, valamint Simon András képviselte.

 

Utóbbi - akinek testvérei, Ádám, és Attila is megfordultak a zöld-fehéreknél - úgy fogalmazott, hogy jó a hangulat a klubnál, a felkészülés jól sikerült, és minden adott ahhoz, hogy egy nagyon jó szezont produkáljon a klub, és sok örömet okozzon a szurkolóknak. 

 

Csilus Tamás, aki korábban már dolgozott együtt Mátyus János vezetőedzővel, elmondta, minden meccsen a maximumot szeretné magából kihozni, és úgy érzi, a csapat képes arra, hogy mindenkinek megnehezítse a dolgát, és előkelő helyen végezzen a tabellán.

 

A Fehérvárról érkező utánpótlás-válogatott, Mocsi Attila mindent megtesz azért, hogy meghatározó ember legyen, rendkívül motivált, nagyon várja, hogy tétmérkőzésen is bemutatkozhasson új klubjában. 

 

Az új szerzemények után Mátyus János tréner vette át a szót, aki röviden beszélt a csonka tavaszi szezonról is. A vezetőedző úgy fogalmazott, hogy nagyon fontosnak tartotta már az első perctől kezdve, hogy a szurkolók bízzanak benne és a csapatban egyaránt, ezt pedig teljes mértékben megkapta, amiért rendkívül hálás. Hozzátette, természetesen nem így képzelte el az elmúlt pár hónapot, főként azt, hogy csupán hét mérkőzést tudott a klub játszani a koronavírus okozta kényszerszünet előtt. Az mindenesetre pozitívum, hogy sikerült kiharcolni így is a bentmaradást, de tovább kell lépni, és már az új szezonra kell összpontosítani. 

 

A szakember köszönetet mondott a vezetőségnek is, hogy a keretet, amennyire lehetett, sikerült egyben tartani. Jagodics Márk, valamint Tóth-Gábor Kristóf személyében két fontos játékos távozott az NB I-be, de a jelenlegi keretben megvannak azok a játékosok, akik pótolni tudják őket, és a csapat segítségére tudnak lenni. 

 

Ami a felkészülést illeti, Mátyus János ezúttal is kiemelte, hogy bár a csapat jól festett a felkészülési találkozón, jó eredményeket ért el, ezekből messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, mert az igazi erőfelmérők még csak most következnek. A vezetőedző azzal zárta gondolatait, hogy ezzel a légkörrel, ezzel a támogatással és ilyen szurkolótáborral szép időszak elé nézhet a klub, és nagyon bízik benne, hogy még sokáig így marad. 

 

A szurkolók ezután feltehették kérdéseiket a jelenlévőknek, amiből az is kiderült, hogy nem kizárt, hogy lesz még érkező, ugyanakkor Séllei Árpád ügyvezető igazgazó hozzátette, az anyagi lehetőségeket is figyelembe kell venni. A klub ennek ellenére nem esik kétségbe, sőt, ha azt nézzük, hogy a téli időszakban sorra akarták elhagyni a klubot a játékosok, most pedig mindenki maradni szeretne, nagyon is pozitív a helyzet. 

 

Mátyus János kérdésre felelve azt is elmondta, hogy senkinek nincsen bérelt helye a csapatban, nála azok fognak játszani, akik az edzésmunkájukkal, hozzáállásukkal kiérdemlik azt, legyen az fiatal, idősebb, saját nevelés vagy máshonnan érkező játékos.

 

A szurkolóknak már nem kell sokáig várni, hogy tétmérkőzésen is láthassák a zöld-fehéreket. Augusztus 2-án Siófokon rajtol a bajnokság a szombathelyiek számára, míg az első hazai mérkőzésen, augusztus 5-én szerdán a Szolnok csapata érkezik a Rohonci útra. 

 

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.